Nincs a véletlenre bízva semmi, Art teszi a dolgát, ahogy kell. A másik album, amelyik szimpla, az a Caravan c. munka, a címadó szám már az elejétől elrabol bennünket, az intróba beköszönő zongora önmagában eladná az egész albumot. A Jazz Messengershez kell némi türelem, de nagyon megéri rászánni az időt, a jazz egy különös világába merülhetünk el vele. Ha kicsit latinosabb lenne, akkor nagyon közel járna ahhoz amit Pepécske játszik az 1985-ös Vámpírok Havannában című műremekben. (¡Vampiros en La Habana!)
Negyedig szerzeményem egy újabb Coleman Hawkins korong, (na jó, bitfolyam), jelesül a Soul c. album, ami maradéktalanul hozza az elvártakat, illetve amire számítottam az ugyanettől az előadótól korábban vásárolt albumok után. Ez olyanféle jazz, amire a kanapén kötögető feleség is felkapja fejét és azt mondja: „mi ez, nagyon jó!” Tőle még biztosan vásárolok műveket, szerencsére nem tétlenkedett, van miből válogatni.
In cauda venenum, utolsónak hagytam a fantasztikus Benny Goodman-t, akitől egy The Intsrumental Hits című albumot vettem meg, és nagyon jól tettem. Amit a bigband műfajról el lehet mesélni azt Benny Goodman el tudja mesélni és nem csak képes rá, hanem megis teszi.
Sajnos csupán ennyire volt elegendő az az 50 track, amit havonta veszek, ezek most pont takkra kiadták az öt lemezt. Amikor marad 3-5 lövésem a komplett albumok letöltése után, akkor egy nagyon sok trackból álló albumot egészítgetek kifelé, ez szintén Goodman, ráadásul az 1938-as Carnegie Hall koncertfelvétele, kiegészülve némi ’44-’47-ig elkövetett kalandokkal. Szuper darab, de nagyon lassan haladok vele. No de nem rohanunk és a jazz világa olyan mint a lógyógyszer, hatalmas és nem lehet egyben bevenni. No, meg ugye hallgatni is kell amit az ember összevásárol.
