Na jó, maga a nemzet is csak sajátos formában értelmezhető egy kis szigeten, ahol jobbára angolul beszélnek, az angol királynő szülinapját ünneplik és az egész balhé alig 150 éve működik. Ellenben a kiwi népség magára, mint nemzetre gondol és mivel ehhez minden joga megvan, hát tegyünk mi is így.
A nemzeti jelleg nehezen felfedhető, leginkább talán a szomszéd ausztrálok rovására elkövetett tréfák formájában jelenik meg, mindazonáltal a kiwik a maguk nem túl hivalkodó, gumicsizmás-tangapapucsos módján, igenis büszke banda.
Sokmindenre lehetnek is büszkék, ám ebbe a sokmindenbe nem tartozik bele a – az ehhez szükséges idő hiányában ki sem alakult – nemzeti konyha. Mivel a konyhaművészet remekeihez való hozzáférést jobbára az ázsiai bevándorlók biztosítják, akik hozták magukkal a saját konyhájukat, ez a helyzet valószínűleg a jövőben sem fog változni érdemben.
Mivel a mentaszószos birkahús kívülesik az élelmiszer, mint olyan, értelmezési tartományán, a maradék helyi takarmány gyakorlatilag vagy a brit konyha itteni verziója (a híres brit gasztronómia, ach!) vagy mindenféle déleurópai és ázsiai behatás, vagy fish and chips. Ez utóbbi, bátran mondhatjuk, hogy izéland nemzeti eledele.
A sült hal krumplival nem idegen tőlünk, erről a dunakeszi rév és persze a római part hekksütői tudnának mesélni, az ő életszínvonalukat már hatalmas összegekkel támogattuk, nem panaszkodhatnak. Itt, a zátonyon a hal pláne nem valami ritka dolog, van friss és nem is túl drága, (már amelyik) és elvben értenek is hozzá. A fisencsipsz – amit itt, jelezve a brit oroszlántól való khm, függetlenséget – sóval és borssal esznek, nem pedig ecettel, mint a dilis britek, mindennapos táplálék. Valószínűleg semmi egészséges nincs benne, ami esetleg a halban volt is, az az olajban sütéstől elmúlik, az eredmény pedig olajos, sült halfilé (prézlimentes bundában) és sültkrumpli.
Alapvetően finom, mert a sült ha és a sült kolompér is jó kaja, de amikor ebből ikonszerű étek lesz, amelyet iparszerűen állítanak elő, akkor szenved bizonyos, hogyismondjam, indusztriális behatásokat. Mint ahogy minden magyar ért (pontosabban: jobban ért) a focihoz, úgy minden kiwi tud egy „jó” fisencsipszest. Ez nagy szó és sok esetben érdemes is hallgatni a helyi erőkre, mert soksok fisencsipszes bódéban már ázsiai a személyzet, ami általában nem tesz jót a minőségnek. (kivéve a „22-es csapdája” nevű helyet Devonportban, mondjuk) A közelünkben levő fisencsipszes pl. koreai, ami alapból nem lenne baj, csak kissé ehetetlen a panír és félkész a krumpli…
Amit most próbáltunk, az teljesen jó volt, ez a halas bolt átellenben, ahol van tékövéj, úgyhogy mi is tékeltünk övéj, itthon pedig tobzódtunk a friss sülthal és a sültkrumpli élvezetében. Most tarakihit ettünk, minden tekintetben megfelelt az elvárásoknak, de ehettünk volna vagy 6 másikféle halat is, azt sütik, amire rábök az ember.
Maga a fisencsipszevés jó móka, ahhoz tudnám hasonlítani, mikor az ember kora reggel, vaksi szemekkel bekapaszkodik a metro (korábban szikra, mégkorábban iszkra, legkorábban metro) mozi melletti henteshez és ráfordul egy pár debrecenire, friss kenyérrel és tormával. Olcsó, papírtálcás, friss, ráadásul evés közben annyi élményanyag gyűlik fel az ott velünk étkező vasutasok, mentősök, rendőrök, korai alkeszok nézegetése és hallgatása során, amiből egy szociológus lediplomázhat. Itt is hasonló a helyzet, ha nem ilyen elegáncsos helyen fisencsipsz az ember, akkor neki lehet támaszkodni a bódénak, vagy leülni egy padra és a tegnapelőtti Heraldból falatozni. Nyilván ez nem haute cuisine, a gasztronómia csúcsa, sosem lesz a fisencsipsz a bűvös szakácsban, hálistennek, ez csak egész egyszerűen jó kaja.
Ha tengerparton esszük, lépjünk át azon, hogy mi vagyunk a tápláléklánc csúcsa, dobjunk krumplit a lábunknál verekedő sirályoknak.
.
Ha már zátony: remélem a „lomg time no see” pólókat árusító Mangonui Fish Shop megvolt! Életünk legjobb fish’n’chips-ét ettük ott, kétszer egymás után (ami szerintem nagy szó, tekintettel arra, hogy fél évet éltünk egy angliai tengerparti kisvárosban, ahol a fisn’n’chips gyártáshoz nagyon értett minden bódés arc).
Vitetkoznek, hogy a f&ch barmilyen szinten NZ-i kaja.
Egyreszt rohejes a vita, hogy azon enyelegnek, hogy a UK f&ch nem is jo, mert ott a hal bore is meg van sutve. Ugyanaz. Tehat ez is lopott kaja, exUK.
A masik, hogy az osszes f&ch azsiai uzemeltetesu. A talan egyetlen kivetel az eFi altal is emlitett Manganui FS volt, de tudtommal az bezart.
Tibor, elvben a hivatalos Nz fish and chipsnek is halborrel egyutt kene keszulnie.
Pappito, csak egy megjegyzes az elveszti az egeszseges mivoltat mondathoz: A batterbe (panir) martas elvben pont azt garantalja, hogy a nutrition-ok, peldaul B vitamin, a halban maradjanak, es ne az olajba vandoroljanak. Ami gazos lehet, hogy az olaj miatt ugye sok zsirt sziv(hat) magaba, az meg allitolag hu de karos. 🙂
Tibor, ilyen alapon a rugby nem NZ sport se a krikett, mindkettőt a britektől vették át, sőt, ők maguk voltak a britek, amikor.
És látod, ez a fisencsipsz se ázsiai, hanem lokál hirók sütik a filét.
bőr-nembőr ügyben nem nyilatkozom, nekem tökmindegy. amíg nem kell ecettel enni a sültkruplit.
Báz, A Manganui bolt bezártát légyszi confirmálja valaki!
Zsuzsi, én ugyan tökhülye vagyok az ilyesmihez, de a zsírban oldódó és a hőre elbomló alkotórészek mennek a francba, ha dípfráj van, mármost a f/c az annyira egészséges, mint bármi a fritőzből.
Különben is, most az a divat, hogy az olajban sütéstől el kell pusztulni, NZ amúgy is le van maradva, itt még a margarin az egészséges és a vaj a méreg, mint 10 éve ajrópában. Majd jön megint nutrilobbi és megmondja a frankót és akkor az lesz a heltifúd 🙂
Szerintem a fish&chips semmiképpen se nevezhető NZ nemzeti ételnek, csak annyira amennyire Írország nemzeti étele is a fish=chips. Szerintem sokkal inkább olyan mint a hamburger, a tekintetben, hogy bárhol a világon eheted ezt a szörnyűséget. A magyar debreceni, hurka, kolbász, kenyér, mustár, sör feeling sokkal jobban bejön nekem.
Szeretem a halat, de sokkal inkább rizzsel, vagy tonhalat tésztával, salátával.
A fish&chips egy szürnyű étel, már el is kezdtem émelyegni az olajtól.
🙂
hát, pedig a f/c-en kívül nincs nagyon mibe másba kapaszkodni, van még a mentaszószos báránysült, na de hát kezicsókolom…
a kolbász/debreceni/miazmás kérdés meg annyira nem nemzeti, ott a környékünkon mindenki eszi, németek, osztrákok, benelukszok, pláne a balkán, ahol ajvár az erőspista.
A gulyás az nekünk nemzeti étel, itt meg olyan nincsen. A fisencsipsz meg kántrivájd 🙂
Óóó ha egyszer eljuttok a hozzánk közeli Sunshine Coast-i kedvenc halasunkhoz, eszetekbe sem fog jutni, hogy ez káros kaja lenne… Én van, hogy csak a kaja miatt képes lennék másfél órát autózni oda, mert annyira friss és annyira finom. Többféle hal, rák és kagyló van kisütve. A krumpli borzalmas (mint itt általában mindenhol), de kit érdekel, ha a halak ilyen isteniek! 🙂 Jah, és nem ázsiaiak az üzemeltetők (fejre valami keleteurópai népeknek nézem őket, de ki tudhatja?).
Pappito, én csak azt irtam le, amit tanitanak. Bár végülis kiwi iskolába járok, lehet hogy az országimázs áldozata lett a fisendcsipsz tananyag. 🙂
A vaj egy természetes méreg dolgon jót röhögtem én is, kiváncsi vagyok mikor érnek a margarinhoz. Bár nekem aztán tökmindegy, amennyi vajat/margarint én eszem. 🙂
Péter: A tészta meg szénhidrát, ergo hizlal az is. Kicsit tréül hangzott nekem az az utolsó mondatod az émelygésről…
Bár itt is akkora lenne a választék halakból a fish and chips-hez… Kár, hogy megszűnt a kedvenc helyem… Most valami undormány kávézó van a helyén…