Van nekem szemüvegem. Nekem szemüvegem van. A gyerek szerint „szemüg” van apának. Ez nem is baj, csak éppen a szemügem papucsa elmállott, letört és hirtelen fura nyomás volt az orromnál anélkül, hogy a kávéban hagytam volna a kanalat.
A sírógörcs jött rám, mert egyrészt a másik szemüvegem korántsem olyan kényelmes, ésviszontsőtpláne nincsen neki képessége, hogy erős napfényben besötétedjen és ezzel megóvja a retinámat a porráégéstől. Eddig is gondoltam, hogy erősen hozzá lehet szokni ehhez a besötétedős szemügéhez, de nagyon, az itteni nap pedig fokozottan jelzi, hogy nem lehet viccezni.
Ígyhát a jogosítványszerzős események után elballagtunk Csanáddal a közeli parasztbótba (farmers), hogy találjunk egy optikust, aki nem csak napszemüveget akar eladni, hanem esetleg be tud avatkozni ilyen kényes helyzetben is. A szemüveg itt sem olcsó, úgyhogy amíg nem nagyon muszáj, addig nem csináltatnék újat, bár amúgy is lesz még kiadás, mert szükség lesz dioptriás napszemüvegre, anélkül itt kivakul az ember, pedig hol még a nyár?
Beromboltunk az optikusnéninhez és mondtam neki mi a baj, vlahol mélyen belül már megvolt fejben a beszélgetés, hogy „nincsalkatrész, nevicceljenuram, csak a lali ért hozzá, de idén már nem lesz bent, viszont tudunk ajánlani egy pompás keretet hétszáz dollárért…” Ezzel szemben a néni mosolygott és megkérdezte, hogy mind a két tappancsot cserélje-e, vagy csak azt amelyik eltörött, mert ha mindkettőt cseréli, akkor az 10 dollár.
Ijedtemben mondam, hogy mindkettőt legyen drága kicserélni, kért 10 percet, mi meg odébbkotródtunk a plázában megnézni a könyvesboltot. Ahol lehet kapni plüss wall-e-t, de erről nem szívesen beszélnék bővebben, figyelembe véve, hogy milyen hatással volt mindez Csanádra. Pár perec múlva visszamentünk, kicserélte, adott a szemüvegtokomba egy szemüvegtörlőkendőt ajándékba, fizettem tíz dollárt és ismét van szemügem.
.
Na nekem hasonló volt tavasszal, én is berobogtam az első útbaeső helyre, ami épp a VisionExpress volt valamelyik Tesco mellett, és teljesen ingyen kicserélték mindkettőt. Sőt, volt vagy negyedóra, mert elsőre nem lett meg a pont olyan papucsuk (pedig asszem a keretet ott vettem pár éve), és végül hárman keresték tucatnyi apró dobozban a kedvemért…
Ha netán tán szükséged lenne rá, tudok egy profi, végtelenül úriember optikust Budán (évek óra oda járunk „haza” szemüvegért), aki ugyanígy szolgál ki, mindig úgy tántorgunk ki a boltjából, hogy hát ilyen nincs… Törlőkendőt ugyan nem ad, de utána kicsit megint bízom az emberekben 🙂
Kiderül némelykor, hogy az élet nem is annyira komplikált, mint amennyire otthon elképzeljük:-)
A papucscsere itthon sem egy nagy kaland. Simán megcsinálja minden optikus, és nem is egy vagyon – bár 10 dollárba még a szilikonos sem kerül itthon :-P.
tiszta szívből örvendezek, hogy otthon ez normális, ezek szerint én nem hiszek már a kisiparban, nekem volt már pár kellemetlen szemüveges kalandom.
Beszéljé csak bővebben a plüss wall-e és Csanád viszonyáról, mert ez a történet vicces sok-sok titkot rejhet :o)
nem, nem beszélek, egy meglett úriember színeváltozása nem lesz a blog témája 🙂
Nehogy kiderüljön rólam megint valami dehonesztáló… 🙂