hétvégi mocorgás

A kellemes, bár felhős idő nem zárt be minket a házba, nekivágtunk, hogy mindent beszerezzünk és felkészüljünk az ünnepekre. Mivel a nej az ingeimet vasalja, mint az ürdüng, előttem pedig egy fröccs fehérből, mondom mi volt. Hag szameach! Első nap van.

Szombaton főképp a takarmánybeszerzésen volt a hangsúly, halott állatok és növények tetemeit hurcoltam haza, ősi, atavisztikus birtoklási vágytól fűtötten, ennek eredményeképpen készült a tegnapi káposzta is. Összességében, picit több, mint 13 kiló húst vásároltam, amelyből 5+ az marha, és mindezért 118 NZD-t fizettem. Ezek mellé további alapanyagok, zöldségek, gyümölcsök sorjáztak, mert 1 dollárzokért adtak két brokkolit, kifogyott a vöröshagymám is, meg a szokásos paradicsomok, sárgarépák, meg satöbbik. Nyilván eper.

Vasárnap Adriék felhívására kimentünk a takapuna piacra, ahol igazi karácsony előtti tuszkolódásban volt részünk, és ahol a csodálatos feleslegességek színes bazárja várt. Elsőbben is vásároltunk még epreket, mert epret majszolva sokkal kellemeseb a piaci sétázás, másrészt meg a gyerek után már mi is függők vagyunk, be is húztuk egy helyi termelő névjegyét, hogy biztos, ami biztos.

Emellett nélkülözhetetlen karácsonyi beszerzéseket is eszközöltünk, úgyismind hot csili és levendula palánták, amelyeket már el is ültettem, a csilipaprikát a fűszernövényes ládikába helyeztem, remélem erőre kap és hoz nekünk finom erőspaprikát, a levendulákat pedig a lépcsőfeljáróhoz ástam be az anyaföldbe, hogy finom illata legyen majd, ha elburjánzik. Továbbá és mindazonáltal szert tettünk egy bambusz szélharangra, amely most az esőcsatornára akasztva kolompol, ha fúj a szél. (értjük a viccet, Új-Zéland, szél és „ha”) Szerintem előbb utóbb a szomszédok ránk gyújtják a házat miatta, pedig tényleg szép a hangja, csak valami fura akusztikai anomália következtében a háztól eltávolodva a szomszédok irányába, mintha erősödne a hang…

Ezen érdekességek beszerzése után hazafáradtunk, a lányok aludtak egyet, aztán ebédeztünk, majd felkerekedtünk és a helyi home improvement fellegvárába a mitre10 megába mentünk (biszt réndzs, lóeszt prájzisz, indofsztóri) ahol is gazdagabbak lettünk egy csomó karácsonyi díszbiszbasszal aminek tényleg a világon semmi értelme nincsen, de legalább világítanak, ami szép. No, meg beszereztem egy fiskars márkájú ültetőlapátkát palántaügyben (lásd feljebb).

Juteszembe, a mitre10 előtt még voltunk a briszkózban is, ahol 40%-et engedményeztek a tefal edényzetből, úgyhogy végre, hosszas kínlódás után most van két bazijó teflonunk, ami ugyan így se volt tizendollár, de a tefalról legalább tudjuk, hogy jó meg működik. Most a karácsonyi sütifőzi idején szükség is lesz rájuk.

A takapunai piac után érdekes ugrás volt a mitre10 kommerciális világa, a kis piac, ahol minden van, szakkifejezéssel  „szar-szappan-szalámi”, közvetlenség, egymásba úszó kifőzdeszagok, portékáját ordítva hirdetőtől a csendes zugpálinkaárusig, a húszdolláros rayban napszemüvegektől a homokkő szobrokig, a késszel készült bóvliékszertől az ipari méretben kínában előállított, fröcscöntött bizsuig. És kaja. Meg fűszer. Lehet alkudni. Érdekes módon a hangulat erősen hajaz az ecserire, csak az agresszív bunkóság hiányzik.

Na ezután mentünk a nagybótba, ahol hűs önterülő betonpadló, gondosan megtervezett födémterhelés, hideg fény és egyenruhás alkalmazottak (mondjuk úgy tűnik tudják mit árulnak, ha te tudod mit akarsz venni) de persze azért mert ez más világ még nem rosszabb vagy jobb a másiknál, csak más. És itt van gazebo.

Mindenesetre mi most szeretnénk egy ilyent a szobánkban a falra az ágyunk fölé (már a színes gyíkot) a piacról: