Tino Rangatiratanga

Lobogjon-e a maori zászló a Harbour-hidon vagy sem? A kérdés nem is olyan egyszerű, nézőpont pedig akad számos.

A történet origója, hogy egyes maori szervezetek szerint az állam megszületésének ünnepén, a Waitangi Day-en a Harbour Bridge-en lobognia kéne a maori zászlónak is, nem csak új-zéland hivatalos lobogójának. A szimbólumok fontosak, persze, de vajon miért lesz egy ilyen, nem túl összetettnek látszó kérdésből közérdekű és politikai hiszti, amelyben sokan érzik úgy, hogy véleményt kell mondaniuk?

A sztorihoz jó ismerni sokmindent, lássuk először a zászlót magát. A lobogót 1990-ben tervezte három művész, Hiraina Marsden, Jan Smith és Linda Munn. A szimbólum tartalmazza a maori szimbolikus színeket, egy stilizált koru-t, amely az újjászületés, prosperitás és fejlődés jelképe, a maori nép kapcsolatát Papatuanuku-val, a földanyával és kifejezi az összmaoriság egyetemes, korlátlan függetlenségét és uralmát a terület felett.  Azt sem árt tudni, hogy a lobogó nem egy hivatalos valami, inkább amolyan közmegegyezés féle és nem is minden maori szervezet ismeri el maori zászlónak.

Igen jól látszik, hogy maga a szimbólum picit szembemegy a Waitangi szerződéssel, nem is minden jogalap nélkül, tudva, hogy az angol és a maori szöveg nem egyezett igazán pontosan. Meglepő véletlennek is tűnhet, hogy a két szöveg elétérése pont a maorik teljes függetlenségét érinti illetve a földjeikhez és a Koronához való viszonyukat.

A Tino Rangatirangata név a rangatira szóból ered, amely jobbára főnöknek vagy vezetőnek fordítható. A rangatiratanga maga a (törzs)főnökség, mint fogalom, cél és állapot, felelősség, hatalom, ellenőrzés és függetlenség egyben, talán a legközelebb a szuverenitás áll hozzá. A tino pedig egy változatos jelentésű szuperlatívusz: mindenekfeletti, általános, teljeskörű, abszolút. A zászló neve így egy olyan morféma, amely jelent teljes függetlenséget, korlátlan ellenőrzést és komplett szuverenitást.

A maori nemzet lobogójaként aposztrofált Tino Rangatiratanga azért is érdekes, mert a Waitangi szerződést egy teljesen másik maori lobogó alatt, írták alá (nyilván, ha 1990-ig nem is volt ilyen zászló) amely az egyesült maori törzseket és a britekkel kötött szövetséget szimbolizálta. Ez most is lobog Waitangiban az szerződés aláirása helyén.

United Tribes of New Zealand

Jól látszik, hogy picit kétfenekű az értelmezése a függelen maori zászlónak, amely független maori nemzetet is feltételez, olyan pedig nincsen, a maorik pont ugyanolyan alattvalók, mint a többi zátonylakó állampolgár, függetlenül a származástól. Ugyanakkor nehéz volna figyelmen kívül hagyni, hogy a szigetet csak el kellett venni a maoriktól és a brit korona részéve tenni, amivel csorbultak az őslakók jogai, ráadásul az őslakók bázikus részét adják a sziget emberlakta történelmének.

Tino Rangatiratanga

1984-től, az akkori Labour kormány idején az állam igyekezett sokat tenni a maori értékekért és kultúráért, amolyan mozgalomszerűen propagálta, hogy a waitangi szerződésben sérült jogokat helyre kell állítani, a maorik térhessenek vissza az ősi földekre, erdőkbe, gazdálkodhassanak az erőforrásaikkal, vállaljanak politikai szerepet. Ez az időszak a maori öntudat és közösségtudat megerősödését hozta, és számos maori kiváltságot eredményezett.

A maorik lelkesen bírálni is kezdték az akkoriban zajló privatizációs folyamatokat, mondván az állam ne adja el magánkézbe azt ami a maoriakat illetné. Ezzel egészen magas szintig elmentek, amire az állam válaszul elkészítette a Principles for Crown Action on the Treaty of Waitangi című joganyagot, amelyben az eredeti szerződést csomagolták újra, eléggé szigorúan elutasítva bármiféle maori önállóságot. A maorik további hasonló kezdeményezései szintén kudarcba fulladtak, ahogy az 1990-1993-ig tartó National kormányzat is ignorálta őket.

Térjünk vissza a hídhoz, nézzük miért is van a gond? A hidat 1959-ben adták át a forgalomnak, akkor még csak egy zászlórúd volt a tetején, és nem kellett szembenéznie ilyen problémákkal, mint most. Amióta két zászlórúd van, az egyiken a nemzeti lobogó, a másikon pedig egy idegen állam zászlaja lenghetett, annak az országnak a nemzeti napján (ezért lobogott a magyar trikolór is a hídon 2006 október 23.-án).

Ez volt az indok is évekig, hogy csak egy független állam lobogója kerülhet oda és értelmeszerűen a maori zászló nem reprezentál semmiféle független országot. Sajnos már ez a kellemes és kézenfekvő kibúvó sem működik, hiszen az EU zászlaja már lobogott a hídon, pedig az EU nem egy független ország. A közelekdési minisztérium talán mégsem volt a megfelelő döntéshozó, a biztonság kedvéért – mivel a Labour kormányzat lepasszolta a kérdést – 2007-től az újzélandin kívül semmilyen más lobogó nem loboghat a hídon.

Mivel a rangatiratanga sosem volt semmiféle hivatalos szimbólum, a sorozatos kérelmeket folyton visszautasította, hol a kormányzat, hol a hidat is felügyelő minisztérium.  A maori szervezetek számára viszont áttörést jelenthet, hogy a tavalyi választásokon győztes, kormányalakító National párt, annak ellenére, hogy enélkül is meglett volna a kormányalakításhoz szükséges többség, felkérte koalíciós partnernek a Maori pártot. Ezen felbuzdulva a maori nacionalisták ismét felvetették a kérdést, amit a miniszterelnök támogat is. Mások meg nem.

a Herald karikatúrája

A legütősebb érv a maori zászló felvonása ellen (egy napról van szó évente, a Waitangi szerződés évfordulójáról), hogy az újzélandi lobogó tökéletesen lefedi az újzélandiakat, legyenek bármiféle nemzetiségűek, közösen, együtt egy ország.

A legütősebb érv a maori zászló felvonása mellett, talán az, hogy kifejezésre jutna az ország bikulturálissága, az őslakók és a nem őslakók együvé tartozása. (bár én személyesen nem értem a bikulturálisságot, azon ez az ország már rég túl van, ha csak régiókat veszünk figyelembe, akkor is vannak a polinézek, az ázsiaiak és az európai gyökerűek és még csak a múltat se kellett megváltoztatni hozzá)

A Herald napok óta foglalkozik a kérdéssel, csakúgy, mint a NewsTalk ZB rádió, az újság által megkérdezettek között mindenféle pro és con hozzászólások vannak, talán a legkiwibbet idézem is:

„As long as the extra weight doesnt cause the bridge to collapse, who cares?”

„Amíg a plusz súlytól nem omlik össze a híd, kit érdekel?”

A National párti képviselő Tau Henare az alábbiakat nyilatkozta Dr. Pita Sharplesnek, a Maori Ügyek Miniszterének, amikor az felkérte, hogy támogassa az ötletet:

„I don’t think it’s a big issue which flags fly on the bloody Harbour Bridge,” said Mr Henare. „What concerns me more is that the Harbour Bridge might fall into the sea one day because we have not looked after it.”

Nem gondolom, hogy komoly kérdés, melyik zászló van a nyüves hídon, az inkább foglalkoztat, hogy az egész híd a tengerbe esik egy napon, mert elhanyagoltuk.

„New Zealand and Maori have a lot more to worry about than whether the Tino Rangatiratanga flag flies on the Harbour Bridge.”

Újzélandnak és a maoriknak több dolog miatt van okuk aggódni, minthogy a zászló leng-e a hídon.

Henare azt is megkérdezte, hogy mióta maori zászló a Tino Rangatiratanga? Amire a maori miniszter azt felelte, hogy hát akár lehetne is, ha kapna elég nyilvánosságot…

Egyelőre tehát kérdéses, hogy lesz e fekete-piros lobogó a hídon, viszont a kormányzatban (és az ellenzékben is) van lehetőség némi helyezkedésre és véleményformálásra, és persze a közhangulat tematizálására is kiválóan alkalmas a felvetés, különösképpen, hogy újra előkerülhetnek az NZ zászlóból a Union Jack-et eltávolítani akarók, a a nemzeti lobogót lecserélni akarók, és mindenki akikről már írtam itt korábban.

A köz meg a Te Ata Tino Toa nevű és a többi maori szervezet meg a kormány meg a képviselők majd megállapodnak szépen, az ojságok meg megírják. Február hatodikán pedig kisétálunk a hídhoz és megnézzük mire jutottak.