Na drágáim. Hosszas tűnődés után arra a következtetésre jutottam, hogy mégsem lesz másik lábvizem a net óceánjában (új szókép!) hanem ide megkapjátok ezt is, lesz ami lesz. Van kertem és nem félek megírni.
Előrebocsájtom, hogy eleddig sosem volt, leszámítva némi bizarr kapcsolatot sződligeti eperföldekkel (erről csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó nyilatkozni) és valami kiskertet a temetőnél Dunakeszin, ahol most újépítésű, tágas, napos, ámde igen ronda társasház áll. Legalábbis nekifogtak megépíteni, nem tudom mi lett belőle. Tehát kertileg nyugodtan mondhatjuk, hogy analfabéta (almafabéka, kert, mondom) vagyok, de bátor, és kieszeltem, hogy annak ellenére, hogy mezőgazdasági vonalon széles spektrumú, elméleti szakismeretekkel rendelkezem, belevágtam. (az elméleti szakismeret az az, hogy az ember apja agrász, talajgenetikából doktorál és odaállítja a kiskorút a tábla mellé, hogy „na fiam, ez búza vagy rozs? EZ ROZS? EZ??? Hát ezért tanítalak?” vagy a nyugati és a wesselényi utca között a villamoson kikértdezi a szarvasmarhák laktációs periódusát. De ez egy másik sztori.)
Szóval, itt zátonyéknál a nép eszetlenül veteményez, mert minden természeti adottság rendelkezésre áll, úgyismint sok eső, napsütés meg gumicsizma. Számos kertben van elkerítve zöldségágyás, szakkifejezéssel vedzsigarden, ahol a lakosság babrál, majd szüretel, aztán dicsekszik. Mi egy erősen pázsitorientált háztulajdonossal vagyunk adminisztratív viszonyban (ő Jimbó, tök jó kiwiarc) ezért előzetes, multilaterális egyeztető tárgyalásokat kezdeményeztem sérelmére a tárgykörben. Ez úgy zajlott, hogy felhívtam és mondtam neki, hogy minden rendben, csak szeretnék ilyen meg olyan vedzsigardent, mert az milyen jó, segít a gyereknek, apa tud játszani, mégis jó levegőn vagyunk meg izé. Hosszan mondtam kivitelezési elképzeléseimet, elég türelmesen végighallgatott, majd azt mondta, hogy „persze, csináld”.
Ezen felbuzdulva legott nekiálltam a terveknek, alaposan kidolgoztam az épülmény minden részletét, aprólékos listát állítottam össze a beszerzendő anyagokról, szerszámokról, még műszaki rajzot is csináltam. Tényleg, még röhögtem is magamon, hogy mégiscsak érdemes volt általános iskolába járni, mert emlékeztem, hogy hogy kell a téglatest térfogatát kiszámolni. Amikor minden készen állt, még én is, akkor elmentem és több szakáruházat végiglátogattam, hogy tájékozódjam az árak felől, mert az ilyesmihez kell kalapács meg izék. Amúgy is, a becsületes fériembernek van kalapácsa, igennem?
No persze, az egyszeri kertész már kapja is fel a fejét, hogy nem kalapács kell ide, hanem ásó, aranyapám, felásol egy háromszor kettest, beveted a jósággal és kész, és ebben virtuális kertészünknek igaza is lenne. De itt mégsincs. Ugyanis a talaj a kertünkben – nem csak a miénkben – olyan kemény, és áshatatlan, szín agyag, hogy ilyesmiből készülnek a kínai kőporcelán-utánzat edények és a naív népi kerámiák. Ásásról szó sem lehet, elsősorban a talaj állaga, másrészt pedig a lustasági együttható miatt, úgyhogy ezért az épített kert mellett döntöttem.
Az épített kert az olyan, hogy oldalt deszka, benne meg főd. Tudom, hogy hosszas bevezetés után valami halálcsillag-szerű, Pompidou-központ összetettségű facilitásra gondolhat az olvasó, de hát ki kell ábrándozzam, hogy tényleg csak deszka meg cövekek. A cöveket itt garden peg-nek hívják. Na szóval, megvásároltam a leghitványabb, legolcsóbb, gyalulatlan fenyődeszkákat, cöveket, szöget (galvanizált!), kalapácsot, mérőszalagot meg minden ilyesmit ami jópofának tűnt a barkácsboltban. Ez már csak azért is vicces volt, mert Immáékkal voltunk és roppant szórakoztató volt vele kalapácsot válogatni, mert akármi vackot mégsem vehet az ember kilenc dollárzokért. (pedig voltak igazi felnőttkalapácsok, rezgéscsillapító, izzadásgátló teflonnyéllel, többszáz pénzekért)
Na ezek után a cövekeket levertem a földbe, rászögeztem a deszkát és kész lett, ráadásul összhangban és egyensúlyban van a természettel, mert nem vízszinteztem ki, hanem hagytam, hogy a kis kerítés kövesse a talajegyenetlenségeket. Zen. Magyarul csálé… Már csak földet kellett bele venni. Mivel a kivitelezést gondos tervezés előzte meg, ezért vásároltam 10 zsák földet (40 liter/zsák) és 4 zsák komposztot. (halkan jelzem, hogy a komposztról még sokkal többet fogok írni később, mint amennyi ésszerű lenne) A gondos számolás meghozta gyümölcsét, úgyhogy a zsákokból a föld és a komposzt majdnem teljesen kitöltötte a deszkákkal határolt terület felét. Úgyhogy a következő hétvégén még 16 zsákkal vásároltam, és ez így már elegendő is lett. A termőföldet itt potting mix néven árulják, és van benne mindenféle ami kell a növényeknek, állítlag 5-6 hónapig semmiféle tápoldatos rásegítés nem szükséges, mégis minden megnő, mint az égigérő paszuly. Na majd meglátjuk.
Pukekótól kaptam öt paradicsompalántát, amelyek szépen felcseperedtek, úgyhogy volt mit beleültetni, meg beszereztem uborka, cukkini és retekmagokat is, amelyeket tudományos fantasztikus sorokban elültettem a kis fűszernövényes ládikómba, hogy kihajtassam őket. Na, de ez már másik poszt témája lesz.
Szia Pappito!
Gratulálok a kertedhez! Egy kérdés: Nálatok most kezdődik az ősz-tél, és ősszel-télen is lehet zöldséget termeszteni? Jó Nektek.
Ugyan már, mit számít a zord idő egy mindenre elszánt, széles spektrumú almafabékának. 🙂
Kertedet majd fűti a lelkesedés.
Hajrá.
Aztamindenit. Komolyan sárgulok. Ugyanilyenre vágyom, de a Nap nem hajlandó besütni a kertbe, ahová szántam a „raised bed”-emet. Erre most jött egy ajánlat, 2 km-re innen „allotment”, 40 négyzetméter, ezt meg az uram nem engedi, mondván, nem lesz rá időm. Most váljak el? Mennyi idődbe kerül a kertészkedés úgy egy héten, Pappito?
Legyen benne sok örömöd!
gratulációkat köszöntem alássan. egyébként most jön a hideg, úgyhogy gondolom lótúró se fog nőni, de majd meglátjuk. A talaj itt sose hűl ki és itt északon fagy sincs, szóval _elvileg_ átvészeli majd a telet a sok kis növény.
a paradicsomot kicsit későn ültettem, a reteket azt írták késő nyár, a cukkini meg az uborka meg bírja ki. Viszont tök érdekes, hogy pár hét után is kiderült, hogy mit hibáztam, látszik, hogy gyakorlatlan vagyok.
Moni, el azért ne válj 🙂
Egyébként nem sok idő, a kertet összefabrikálni egy óra se volt, feltölteni földdel inkább cipekedés, mint idő. mivel most még nincs benne gaz, meg ilyesmi, még nem egy kaland a dolog, de el lehet vele babrálni, meg nézni ahogy nőnek. Amikor nagy volt a szárazság, akkor esténként locsoltam egy kicsit, hogy érezzék a növénykék a törődést, de télen gondolom pont locsolni nem kell majd, eső az van bőven
Annyit mondok, eper az igazi…
Pappito, ne haragudj, hogy így ismeretlenül beledumálok, de nem bírtam ki. Eszembejutott egy könyv erről a bejegyzésedről. Karel Capek: A szenvedelmes kertész. Már látom sorsodat. 🙂 Egy kis idézet.
„Maga a kertész üveg alatt, fűtött helyiségben telel át, őt nem istállótrágya és fenyőgally takarja, őt nyakig elborítják a kertészeti árjegyzékek és prospektusok, könyvek, füzetek, s ezekből azt olvassa, hogy: 1) a legértékesebb virágok épp azok, melyek az ő kertjében nincsenek; 2) minden, ami az ő kertjében van, kicsit kényes; 3) vagy 370 virágfaj létezik, amely „több figyelmet érdemelne” és „nem hiányozhatna” egyetlen kertből sem. Mindettől a kertész elszomorodik. Megrémül, hogy tavaszra egyetlen szál virágja sem marad: kifagynak, befüllednek, elpusztulna a szárazságtól, nedvességtől, napsütéstől, vagy annak hiányától, és azon töpreng, hogy fogja a szörnyű hiányokat pótolni. Ekkor az áttelelő kertészt már végképp nem érdekli, hogy milyen VAN, csak azzal van tele a feje, hogy milye NINCS. Bújja tehát a katalógusokat, és aláhúzogatja, hogy mit kell megrendelnie. Első nekibuzdulásában rögtön kijelöl 470 évelő virágfajt. Összeszámolva kissé lelohad a lelkesedése, és vérző szívvel kezdi kihúzni azokat, melyekről egyelőre le kell mondania. Ezt a fájdalmas selejtezést még vagy ötször végrehatja, akkor már csak mintegy 120 marad. De hát, vaksággal verte meg az Úr! Márciusban rájön, hogy a legnagyobb fáradtsággal is bajosan talál a kertjében 2-3 helyet, ahova valamit ültethetne, azt is, csak a kerítés mellett, valahol a japán birs árnyékában.
Miután a kertész elvégezte ezt a fő s egy kissé elhamarkodott munkát, kegyetlenül unatkozni kezd. Számolja a napokat, hogy mennyi van még márciusig, és mert igen sok, levon belőle még vagy 15-öt, mondván „néha már februárban kezdődhet a munka”. De addig is csak várni kell… Ekkor leveti magát az ágyra, pamlagra, és megpróbál téli álmot aludni, mint a természet. Fél óra múlva felpattan, mert eszébe jutnak a virágcserepek. Hiszen a virágcserépben is lehet virágot nevelni…”
Hát, valahogy így… 🙂 Sok sikert hozzá!
pitypang, köszönöm, nekem is eszembe jutott 🙂
De én legalább csináltam egy allokált területet, amit azonnal kinőttem, több cucc nem fér 🙂 a virágok meg hülyeségek, van egy akkora bugenvilla a lépcsőnkön, hogy úgy kell félrerugdalni, minek ültessek virágot? 🙂
Ami érdekes, hogy nem sokkal azután, hogy a kert megszületett, a nej hazaállitott kis virágokkal, hogy azok milyen szépek. Amúgy télleg, majd elásom őket valahol… de az ehető dolgokra fókuszálok:)
Én is a virágokra szavazok a nejeddel :p Nehogy fejjel azaz virággal lefele ásd el őket. 😀