Mercedes-Benz C220 CDI

Bizonyos feltételek kedvező együttállása esetén, lehet hazahozni autót a gyárból. A hétvégére minden együtt állt. Úgyhogy vezetgettük egy kicsit, hogy megtudjuk érdemes-e kiadni erre annyi pénzt.

A jármű nem egy húha méret, C-klasse, ami azért nem egy felsőkategória, de mercinek merci és bizony elég frankón össze is van rakva. Sok baja persze nem is lehet, kilencezer km volt benne, amikor hazahoztam. Ne tessék számítani valami szofisztikált autótesztre, nem vagyok én a totálkár, meg általában csomó sallang nem is érdekel az autókon, amin pedig olyan sokat dolgoznak a marketingesek. No, meg volvomániás is vagyok, bár most, saját tapasztalatból, sokmindent érteni vélek, amit eleddig a márkáról csak hallottam.

Nézzük előbb a negatívumokat, azzal gyorsabban fogunk végezni:

• méret (kicsi)

Fel is soroltam… Szóval a méret az pont jó, ha valaki akar egy nagyon frankó dolgoznijárós autót, amivel időnként, akár ketten vagy hárman is utazhatnak, ha úgy alakul, de azért elöl kényelmes igazán. Hátul a lábtér/fejtér kevéske, de azért még nem kell törökülésben utazni, de tippem szerint 2-3 órát már nem szívesen csücsülnék ott egyhuzamban. Ez nem feltétlenül hátránya, inkább jellemzője a kocsinak, egész egyszerűen ez nem egy nagycsaládos kirándulóautó. Arra tessék venni bét vagy emelt.

Most pedig ami tetszett, mert abból igen sok van, tekintve, hogy én azt szeretem, ha millió gomb, izé és hogyhíjják van egy autóban, ebben meg akad gomb, bőven. Első és legfontosabb szempont, sebességtől függetlenül (0-100ig próbáltam) lehet az autóban jazzt és/vagy komolyzenét hallgatni. Nem, nem koncertterem, de ott vannak a hangszerek, nincs szél-, futómű-, kárpitzaj, csak suhanás. Nagyon klassz csönd van benne, annak ellenére, hogy 2.1 literes dieselmotor ketyeg az orrában.

A dieselségnek gyakorlatilag alapjáraton van jele, csühögés-dohogás nincs, csak valami finom rezgés, ami a benyásoknál nem érzékelhető, a dieselhang pedig a hallásküszöbnél mocorog. Menet közben ez teljesen elveszik, a dinamikussága meg pont olyan mint valami szívó benyásé, ugrik, ha kell, kényelmesen és feszengés nélkül cipeli a másfél tonnát.

Ezt a másfél tonnát meg is állítja, a fékei borzasztó jók, és nincs meg bennük a modern autók egybites fékjének homlokpirosító hirtelensége, finoman adagolható, karakteres fékek, de persze, ha hirtelen tapossa az ember, akkor kiugranak a szemei. A váltó valami ötfokozatú automata asszem, én nem számolgattam, hogy mennyit kapcsolgat, mert nem nagyon lehet érezni mikor teszi, csak megyen.

Persze a legjobb mulatság a minden vacakkal felszerelt modellekben a gombok nyomkodása, természetesen villany mozgat mindent, a fejtámlától a kormányoszlopig (meg is sértődtem, hogy a belső tükröt kézzel kell állítani, mint a daciában) természetesen 3 különböző beállítást megjegyez. Minden vezérelhető a kormányról is, a muzsikamasina (radio/cd minden paramétere) és a sebességjelző skála öblében levő kijelzőn az autó saját menürendszere. Itt állíthatjuk be, hogy beszálláskor mi világítson és meddig, emelje-e fel a kormányt a kényelmes beüléshez, meg ilyenek.

Menet közben ugyanez a kijelző szolgál tetszőleges adatok megjelenítésére, kérhetjük ide a rádió kijelzését, de itt van a trip computer (fogyasztás, megtett út, mennyi km múlva kell tankolni, stb.), a tempomat és a speed limiter adatai, meg egyáltalán, minden amit mindig tudni akartál, de sosem merted megkérdezni. Civilizált ember képtelen úgy közlekedni, hogy nem tudja hány fok van odakinn, vagy nem képes összevetni az átlag-, és pillanatnyi fogyasztásokat az előző tripekével.

Nagyon szép a belseje, csupa kolibriszemhéjbőrből varrott fotelek, csupa finom, jelzésszerű, elegáns megoldás, mint a kilincsek felett elrejtett apró ledsor, a gombok megvilágítása, vagy a középső tükör aljába rejtett, éjszakai vezetés közben sem zavaró térképlámpa. A belső visszapillantó tükörrel egyidőben besötétedik a vezetőoldali külső tükör is, ha vakít a mögöttünk jövő. Minden zavaró körülmény ki van küszöbölve, a kormány jobb oldalán nincs is semmi piszkálnivaló, baloldalt pedig fentről lefelé három bajuszkapcsoló: tempomat/limiter, index/ablaktörlő, kormánypozíció. Mindennek jó a fogása, szépa varrása, nincs sorja meg tamilgyerek lábakörme bennfelejtve.

Akit mondjuk a zenehallgatás nem izgat annyira, annak is van két klassz mutatvány, az egyik a klíma, ami minden eddigi, általam tapasztalt klímánál csendesebb és hatékonyabb és nempofámbafújós, a másik pedig ez a tudományos-fantaszasztikus hidraulikus felfüggesztés, amely változik folyamatosan az útminőség és a sebesség függvényében. Álom vele kanyarodni, és nem csak azért, mert az én diesel traktorom egy hintaló, hanem mert az átlagos városi közlekedés során a kanyarokban egyszerűen nem kell lassítani vagy elvenni a gázt, csak tekerjük a kormányt és az autó befordul. Marhajó.

Az már csak hab a tortán, hogy az autó ezalatt a 9k km alatt átlagosan 8,5l-t evett száz km-re, ami szerintem teljesen vállalható gázolajból, másrészt meg amíg én vezettem, az átlag inkább 7,5, de reggel a dugóban bejönni a gyárba, elég volt neki 6,9. Mondjuk spóroljon is, ha már kiad az ember érte ennyi pénzt, (sokat) de hát azt hiszem, aki ilyen autót vesz az nem izgatja magát, ha felmegy a gázolaj 1,20-ra.

Összességében, azzal együtt, hogy ez csak a C-osztály, nagyon össze van rakva, nagyon finom jármű, nagyon szépen megy, azonnal elfogadnám, de venni továbbra is G-t vennék. De a nejemnek – akit alig lehetett kirobbantani a kormány mögül – simán vennék egy ilyent, egy gyerekkel szaladgálni pont jó. Ha meg mennénk valahova, akkor ott lenne a gé. Pont.

Az előző és az előző előtti C-nek nem tetszett az orra igazán, de ez most megint gyönyörű, birodalmi lett, nagyon jól áll a kocsinak és bizony meg is nézik az emberek, többször találtunk felnőtteket az autó körül, akik a regisztrációs adatokat olvasták a szélvédőről, vagy állukat vakarva kerülgették a masinát, vagy menetből utánunk fordult a fejük.  A mérnökök szerint ezek a mostaniak már nem szenvednek az elektronikus problémáktól, mint pár korábbi sorozat, de hát a mérnök mit mondjon? Természetesen a párhónapos autó oldala már 4-5 helyen le volt verve, azzal a tipikus ajtórányitós sérüléssel, de hát itt ezt nem lehet elkerülni, hacsak nem vesz az ember egy landrovert a bevásárláshoz.

Végül aztán kivittük a kicsikét Long Baybe, mert gyönyörű idő volt, készítettem fotókat, ahelyett, hogy az álomszerű prospektusképeket csórnám el, és persze kicsit tengereztünk meg játszótereztünk. Aztán még éjjel csináltam további képeket a garázsban. Aztán meg aludtunk rá egyet, és tökre szívesen kifizetnénk érte annyi pénzt, mert jó.