Auckland Botanic Gardens

Az ANZAC emléknapon nem maradtunk itthon mi sem, bár az idő szeles és borult volt, de hideg nem. Először Devonportba mentünk, majd a botanikus kertbe.

Eredetileg úgy volt, hogy Adriékkal megyünk Devonportba, megnézni a megemlékezéseket, mert ott van egy hadikikötő, meg jó kávézók. Ez annyiban módosult, hogy nem is Adriékkal mentünk, mert nekik elhúzódó logisztikai problémáik voltak a napkezdéssel, viszont elhívtuk Immáékat. Devonportba nem sokkal a rendezvények vége után értünk, úgyhogy a megemlékezések helyett láttunk rengeteg embert, számos díszegyenruhát és elképesztő mennyiségű kitüntetést, meg lányokat fapuskával, tengerészkadétnak öltözve.

Sétáltunk egy nagyot, meg beültünk a volt telefonközpont épületében kialakított kávézóba, ahol csipegettünk, meg kávézgattunk és nézegettük a népeket, ahogy föl-alá sétálnak a felhős szombati ég alatt. Ezt egészen addig műveltük, amíg Adriék felhívtak, hogy útra készen állnak, de inkább a botanikus kertbe mennek, van-e kedvünk. Volt.

Auckland botanikus kertjének története 1967-ben kezdődött, amikor a városi hatóság megvásárolt kétszázezer dollárért egy 42 hektáros, Nathan Estate nevű birtokot. 1973-ban kezdődött meg a park építése, amely egészen 1982-ig tartott, amikor a hatóság újabb 20 hektár területet vásárolt a Manukau városi tanácstól, ez már 725ezer dollárba fájt.Ebben az évben a kert megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Az első évben közel százezer ember volt kíváncsi az újdonságra. Tíz évvel később már újabb épületek, könyvtár épült, és megkezdődött a park fejlesztési tervének kidolgozása is. 2005-ben átadták az új, Huakaiwaka nevű látogatóközpontot, és a Potter gyerekkertet.

A szombati forgalomban kb. 20 perc autózásra van a hely, van neki szép nagy parkolója is. A látogatóközpontban egy kedves néni tájékoztatott bennünket, hogy a park látogatása ingyenes, és adott térképeket, hogy megtaláljuk mi hol van. Elsőnek Adriékat találtuk meg, (pedig rajta se voltak a térképen) ennek örvendeztünk és belevetettük magunkat a növények közé.

Nagyon szépen kiépített sétautak (külön jelezve, hogy kutyával látogatható-e vagy sem) vezetnek az egyes részek között, vannak tavacskák és kis patak is, és természetesen senki nem szól az emberre, ha letér az ösvényekről és átvág egy mezőn, vagy megnéz közelebbről egy-egy növényt.

Az egész kert gyönyörű, még ilyen felhős időben is, ráadásul most szinte alig volt valaki rajtunk kívül, úgyhogy békés csendben sétálgathattunk. Nekünk a botanikus kert az Vácrátót vagy Szarvas volt eddig, most felvettük a listára ezt is. A vácrátótinál lényegesen kevésbé zegzugos, sőt, talán egy picit steril is ahhoz képest, de hát ez 27 éves, a rátótiról, amely bár csak 29 hektár, de már 1827-ben írtak. (a szarvasi arborétum gyökerei pedig 1798-ból származnak)

A séta közben minden növényt könnyen azonosíthatunk, a kis névtáblájáról, amelyen a gizgazok latin neve mellett angolul, és ha van ilyen, akkor maoriul is feltüntetik, hogy miről van szó. Jelenleg éppen a tavakat teszik rendbe, mert az esővízelvezető rendszeren valami kórokozók kerültek a tavakba, amiktól azok megcsúnyultak, úgyhogy most – a halak áttelepítése után – leeresztik a vizeket, kikapirgálják a tómedret és hagyják természetes úton feltöltődni a tavakat. Emiatt a park bizonyos részei el vannak zárva a látogatók elől.

A látogatóközpontban helyet kapott egy kellemes kávézó is (Auckland talán legrosszabb presszókávéja, óvakodj!) amely rendez mindenféle eseményeket is, esküvőt, osztálytalálkozót, ilyesmit. Akinek kedve van, jelentkezhet mindenféle önkéntes munkára, mindenkit szívesen fogadnak. Látogatható a könyvtár is, amely Új-Zéland legnagyobb és leggazdagabb kertészeti könyvtára, hazai és külföldi folyóiratokkal. Aki pedig úgy támogatná a parkot, hogy közben szépül a kertje is, az vásárolhat növényeket a dísznövényiskolából csütörtök reggelenként vagy a hónap első vasárnapján.