MOTAT – Linotype szedőgép

Na ezt tényleg csak azok olvassák, akik kedvelik a technikatörténeti érdekességeket vagy vonzódnak a zseniális mechanikai megoldásokhoz. Vagy akik akik, mittudomén, kardános órákat gyűjtenek lebontott cukorgyárakból, ilyesmi. Zseniális alakkal sikerült összefutnom.

A MOTAT kirándulásunkból majd még csepegtetek mert járműügyben is van miről beszélni, de az másik sztori. Ennek a MOTATnak van egy amolyan nyomdatörténeti része (is) és abban pedig sok egyéb csuda mellett ott van egy Linotype szedőgép. Ez önmagában nem akkora kunszt, végül is nyugodtan mondhatjuk, hogy a Linotype forradalmasította a nyomdászat egy részét, ráadásul nem is mostanában.

Egészen pontosan 1884-ben, amikor egy Ottmar Mergenthaler nevű német illetőségű alak kitalálta, hogy mi is lenne akkor, ha nem egyenként, kézzel szedegetnék a szedők a betveket, hanem gombokat nyomogatva egy gép csinálná ezt, és ugyanazon masina jól ki is öntené az egész sort. Az lenne ám csak a gyorsaság… Addig barkácsolt, amíg el nem készítette az első szedőgépét, amely azért fejlődgetett szépen a későbbiekben, de az alapok ugyanazok maradtak, egészen a hetvenes évek végééig minden komoly lap ezzel a masinával dolgozott.

A Linotyperól volt már szó a blogban, amikor a panagrammákról meséltem, az „ETAOIN SHRDLU” kapcsán mert itt már írógépszerű billentyűkkel történt a szedés, mégpedig nem oldalakat szedtek, hanem sorokat, ezért a Linotype-ot sorszedőgépnek is hívjuk (line-o-type). A billentyűzet nem az általunk megszokott kiosztású, hanem az angol ábécé elemeit gyakoriság szerint rendezve tartalmazza.

A kezelő szemben ül a masinériával, előtte egy billentyűzet (vagy több, a headline-okat kiegészítő magazinokból szedték ugyanazon a gépen), nagyjából a feje búbja magasságában a lejtős magazinok, abban vannak a rézötvözet betűformák. Minden betű egy egyedi kulcsú rézszelvénybe van beleütve, ez majd később fontos lesz. A kezelő leüti a billentyűket, ennek hatására a mechanika kiengedi a magazinokból a negatív betűformákat, a leütések sorrendjében. A kulcsok lecsúsznak egy csúszdán és szépen sorbaállnak a szedő előtt. Ezek hátára fejjel lefelé és tükrözve rá vannak írva a betűk pozitívjai, így amikor kiszedett egy sort, a kezelő el tudja olvasni, hogy jól szedte-e ki. A kis rézformák egymás mellett sorakoznak, itt még tud elgépelést javítani a szedő, egy tőle jobbra elhelyezett segédmagazinból kézzel ki tud venni betűket és be tudja illeszteni a sorba vagy cserélni, ha elütött valamit.

Ezután a kész sort a mechanika az öntőműbe továbbítja, ez a kezelő balkezénél helyezkedik el, a betűfém rúd lóg bele az olvasztóba egy kis daruról, ami a fogyást követve adagolja. Az alja folyamatosan olvadt állapotban van, folyékony. Ezt az olvadt fémet (ón, ólom és antimon ötvözet) a masina beleönti a kész sorba, majd az egész sort kidobja egy gyűjtőtálcába. Ezzel már majdnem készen is vagyunk, de ugye így pár sor után elfogynának a réz öntőformák és fel kéne tölteni a magazinokat ismét, amíg állna a gép.

Ám Ottomár nem nyomdász volt, nem hülye, a sor kiöntése után a réz formákat egy kar felszedi és egy sínbe rakja, ott egy csigahajtás tolja őket addig a résig, amibe a korábban említett kulcsminta passzol. Így a betűk visszajutnak a magazinba, mindegyik a maga helyére, és újra lehet szedni őket. Az egymás alá kerülő, tükrözött sorok pedig szépen összerendezve várják, hogy tálcástul elvigyék őket, beletegyék a nyomdagépbe, majd festékezés után erősen rányomják a papírra sokszor egymás után.

Ez már önmagában is csudálatos lenne, de kifigyeltem egy öregembert aki a gépben matatott olajos rongyokkal, és morgott is magában, ügyet sem vetve a múzeum látogatóira. Ilyen szakit láttunk már, ő az akit észre sem vesznek a fiatal mérnökök sose, aztán mégis csak őt kell hívni, ha ledadog valami. Ő meg jön és megcsinálja, mert 30-40 évet húzott le ott.

Na mondok az öregnek, (lélekben felkészülve, hogy valami őskiwi akcentusa lesz és amúgy se fogom érteni mit magyaráz) hogy hát csak nem ezen dolgozott régen? Mondta, hogy nem, nem ezen, ellenben egy ugyanilyenen, úgy 25 évig. Mindjárt éreztem, hogy jó helyen vagyok, úgyhogy pár jól elhelyezett kérdéssel belöktem az öreget és utána hagytam beszélni. Mindent alaposan elmutogatott, mi merre, mit mi hajt, mi tol, hogy akad bele a kilincsmű a düznibe, hogy emel ki a himbanyél a forgattyúsházból, amikor a fogasléc eléri a nyomatékhatárolót.

Igazából elfelejtettem fotózni (öt kép van csak) amíg hallgattam, mert lenyűgözően csinálta, látszott rajta, hogy szereti a masinát,  ismeri minden porcikáját és nyűgjét, nem csak tudja használni, és az a masina, a maga otrombaságával, gépségével, igencsak szerethető darab. Önmagában egy mechanikai műremek, amit ráadásul nagy darabszámban gyártottak, abban az időben, amikor egy betűtípus cseréje nem egy klikk volt, hanem komplett magazinok cseréje, kétemberes meló.

Annyira ranyos öreg szaki volt, ahogy magyarázott, időnként kuncogva beleszőve a dumába rövid anekdotákat, hogy mi volt amikor a Jimmy lábára ráesett a sans serif, meg amikor vicces hibák voltak a sorokban, meg mire kellett nagyon figyelni, meg, hogy milyen erős halláskárosodást lehetett szerezni, ha az ember egy ötven ilyen géppel megrakott teremben volt szedő.

Elképesztő, zseniális, belegondolni is rossz, hogy mi mindenre kellett figyelni, a betűfém hőmérsékletétől a gép kenéséig, miközben ugye két kézzel gépelt az ember, olvasta a kiszedett kulcsokat, lapozott, javított, Jean Michel Jarre pelyhesállú ipari tanuló az ilyesmihez.

a nyomdaipari lexikon vonatkozó szócikke:

Linotype-matrica
anyaguk bronzötvözet. Átlagosan 6 ponttól 12 pontig használatosak. Ettöl csak kivételes esetben térnek el. A ~ részeit a matricatest és alul-felül egy-egy pár fül alkotja. A felső két fül között van a V alakú kivágásban a fogazat. Oldalán egy levágás az orrbevágás és alul egy kis horony az ellenőrzőgátnyílás. Az orrbevágással ellentétes oldalon látható az írás törzsmagassága és a gyári szám jelzése amely betűtípusonként változik. A ~ kat körforgásukban a gépen a fülek vezetik. A V alakú kivágásban 1 és 7 között különböző csoportosítású fogpár van amelyek az osztószerkezet prizmáján vezetik és osztályozzák a ~ t. A ~ nak a szedövel ellentétes keskeny oldalán van a betű 1,1 rnm mély vésete amelyről öntenek. A szedövel szemben levő keskeny oldalon sekély sajtolásban a feketére festett olvasójellel ellenőrizhető, hogy milyen betű van a ~ n. Az olvasójelet vízszintes vonalak egészitik ki amelyek minden betűtípusra és minden nagyságra máshol helyezkednek el. Ezen az oldalon található az öntendő betűnek az oldalhelyes képe. Fontos része a ~ nak az orrbevágás. Az osztószerkezetben egy lemez akadályozza meg hogy a legvékonyabb ~ ból egynél többet emeljen egyszerre az adogató. Ha más nagyságú vagy fordított ~ kerül a sorba az osztószerkezetben levő ellenőrzőgáton amely a hornyon átcsúszik megakad és megakadályozza a sor továbbvitelét.

Holnap újabb ipartörténeti kalandon esünk át, ha nem is ilyen dicsőségesen, de nagyon kiwisen. Stay tuned!