Az úgy volt, hogy Immáék óvatlanul vendégségbe hívták Sebi egyik kollégáját, aki a nőjén kívül egy rohadt nagy halat is hozott magával.
Ez még nem lett volna akkora baj, bár nekem egy picit túl van a „nem megyünk üres kézzel” szokáson egy hatvan centi hosszú (pont olyan hosszú, mint amilyen széles a szárítógépünk), kínai nyelvű hirdetési újságba csomagolt hal, de hát istenem, nem vagyunk egyformák, a lényeg, hogy Imma felajánlotta a jószágot népgazdasági hasznosításra, mert ő nem. (ja, aki a képről felismeri, az monnya má meg, hogy mifene hal ez)
Úgyhogy hazahoztam, széjjelszedtem, alaposan megismerkedve azzal, hogy hogy néz ki a hal belülről. Mondjuk van pár tervezési hézag, amit én nem engedtem volna gyártásba, de hát nem én meóztam. (Egyrészt a belek, ugye, azt mér nem lehet egy külön, kivehető zsákban tartani, a halnak is jobb lenne, másrészt a pikkely… hát, aki azt kitalálta… na mindegy, én nem vettem volna át, ha így jön fel a tervosztályról) Mindenestre a kopoltyúja szép élénk volt, a szeme meg… gyakorlatilag a legalsó soron kívül mindent el tudott olvasni a látásvizsgáló táblán.
Az egész jószágból lett úgy egy kiló rózsaszín filé. A bőrét rajtahagytam, mert nincs rendes késem amivel le lehet szedni szépen, farigcsálni meg nem akartam, meg amúgy is, nem árt az. A serpenyőbe tettem egy lehellet olajat, abba némi fűszert meg fokhagymát és bőrére fektetve megsütöttem a szeleteket. Amikor kész volt, akkor még a húsos felén is sütöttem egy percig, a móka kedvéért. A húsa kicsit szárazabb volt, mint amire számítottam, de az íze nagyon kellemes.
Hát hal!
És mit főztél a barátnőből?
Lehet, hogy ha olaj helyett kis vajon, azzal néha szolidan locsolgatva sütöd, akkor nem szárad ki annyira. Azért biztos finom lett, ha le sem tudtad tényfékezni a kész kaját. 🙂
Már hetek óta halat akarok enni, csak annyira nem értek hozzá, hogy nem merek venni, meg elkészítéshez is béna vagyok.
Nem jön ki velem valaki a Lehelre, hogy megtanítson halat venni? Cserébe én bemutatom a jelentkezőt az udvari hentesemnek, azzal jól fog járni. 🙂
A bőr eltávolításhoz (halnyúzáshoz) nem egy jó éles kés kell, hanem például egy jó harapófogó, amikor még egészben van a hal a kopoltyú tövénél kezdve szépen le lehet húzni a bőrét, és még pikkelyezni sem kell. Én nem szeretem nyúzni a halat, a bőr nélküli halfilé könnyen szétesik hőkezelés közben, így többféle halételhez is alkalmatlan (lásd halászlé).
nem volt itthon vaj 🙂 egyébként mindegy neki, mert ez ilyen szárazabb féle húsú hal, de azért ne a csirkemellre gondolj, szárazságügyben. az íze jó volt nagyon.
Nem értek hozzá én se, ez volt az első dög amit magam bontottam, ez se egy ördöngösség ám…
barika, ez minden halra igaz? mert erre alaposan rá volt ragasztva a bőre, kipróbáltam, miután lepikkelyeztem. rajta is hagytam aztán.
Hat jo filezokes az kell, olyan mint a reggeli merevedes. Ritkan veszed hasznat, de akkor nagyon jol jon. A harapofogot en ebbe nem kevernem bele.
A halad megszolalasig hasonlit a kahawai-ra. Hat nem a legminosegibb hal, $6 korul van kilaja az Oceanzban. Fustolve es fishcakeben (tejszinhab nelkul!) eszik csak a helyiek. Csalinak kivalo meg darabolva.
Viszont ha horoggal fogtak, a pecamannak volt 5-10 perc orome.
Sajnos tengeri halaknál még nem volt lehetőségem kipróbálni, nagyobb harcsa, csuka, süllő és busák esetében biztos működik, de az említettek alapján nem nagyon szeretem a módszert alkalmazni.
Egyébként a filézéshez egy jó filézőkés az elkerülhetetlen.