Kirándulás – Whatipu

Csatlakoztunk a magyar trupphoz, és elkocogtunk Whatipuba, ami Karekare alatt van a Tasmán oldalon. Az időjárás csodás volt, amíg oda nem értünk.

Huiáig sima volt az út, a gyönyörű Waitakere vidékén, mindenfelé dimbdombok és hegyvölgyek, dús erdők és mivel vasárnap volt, forgalom se nagyon volt. Huiánál volt egy kis meglepetés, mert az útra a sziklafalról leesett egy bazi nagy kő, amit szorgos kezek körül is bólyáztak és kitábláztak, ha valakinek esetleg elkerülné a figyelmét egy mosógép méretű szikla a sávjában.

Időnként gyors záporok elkaptak minket, de az autóban ugye nem számít az ilyesmi, és mivel elhatároztuk, hogy mire odaérünk a napocska is ki fog sütni, nem nyugtalankodtunk. A gyermek szendergett a kocsiban, még Huia után is, pedig ott már nincs aszfalt, egy kellemesen kanyargós metal road vezet leföl a parkolóig, ahonnan csak egy rövid séta a tenger. Mindenfelé gazdag növényzet van, meg fekete homok, ami nyáron biztosan finom a talpnak.Meg szép hegyes hegyek.

A tengerhez vezető ösvény elején a szakhatóság intelmei olvashatóak, amelyek messzemenően részletezik, hogy miféle változatos bajokba keveredhetünk, ha továbbmegyünk, jó szórakozást. Az külön mosolyfakasztó, hogy megadnak egy telefonszámot, hogy vész esetén kit kell zargatni, térerő viszont kb. az utolsó öt kilométeren nincsen, na de hát nem bajba kerülni indultunk. A terület egyébként védett, nem szabad csinálni semmit (vonatkozó tábla) és a szigorú tiltások közé felkerül, hogy kizárólag gázos barbit lehet használni.

A sok intelem azért szükséges, mert a hely népszerű a sziklahorgászok között, akik persze nem sziklára, hanem -ról horgásznak, ez volt a terve a magyar különítménynek is, kivéve minket, mert nekünk nincs is pecabotunk. A horgászokon kívül a szörfösök is kedvelik a helyet, mert szép nagy hullámok vannak és erős sodrás, ilyenből láttunk is párat. Már szörfösből. Meg hullámból. Meg szélből meg homokból. Meg vízből.

Összességében a hely bazi jó, nagyon tetszett, de finoman fogalmazva se télen szeretnék menni újra, annak ellenére, hogy ma nem volt hideg. De a tenger felől irtózatos erővel fútt a szél, amit néha színesített a szél által hordott eső és homok, amitől kissé pszichedelikusak lettek egyes szakaszok. Zsolt itt már fotózott fókákat, és mi is ezzel a nem titkolt hátsó szándokkal érkeztünk, de végül a fókáknak ennél jóval több eszük volt és nem hevertek a sziklán sütkérezve az esőben. Pedig ilyen célra számos ideális felületet helyezett el az állami szikla és kőellátó.

Számos vízfolyáson kellett áthatolni, úgyhogy a nej lábbelije (a bakancsa szétmállott a rangitoton) amely alapból sem ilyesmire van kitalálva, le is került, az állaga megóvása érdekében. Amikor az eső nagyon rákezdett, a pecákolósok meg pecákolni akartak, akkor mi mentettük az irhánkat, és persze az eső pont akkor állt el, amikor visszaértünk a növényzethez, jellemző. Sebaj, akkor már nem akartunk visszafordulni és éhesek is voltunk, úgyhogy beültünk a kocsiba, és hazaindultunk.

Utunkat csak egyszer szakítottuk meg, egy víztározónál, hogy megnézzük, hogy hogy folyik ki belőle a víz. A Waitekere rangesben öt víztározó is van, részben ezek látják el Aucklandot vízzel, a felesleget bedig a tengerbe vezetik. Ennek a tározónak csak a legvége mesterséges, az viszont nagyon, 1945-ben valaki megtalálta a vonalzót és brilliáns ötlete támadt, ’49-re sikerült befejezni a melót, a bejzli azóta is tart és kontrollálja a vízszintet.

A Lower Nihotupu Reservoir (és Dam) így néz ki felülről, a jobb sarokban lévő kunkor a lefolyó, ami piszok jól néz ki közelről, van is ott egy kis placc, ahonnan tekintgetni lehet, úgyhogy mi tekingettünk is. Sajnos az eső ismét rákezdett, úgyhogy a képek picit bánatosak, de ha valakit érdekelnek az ilyen műtárgyak, akkor ne hagyja ki.

Mivel az évszak meglehetősen csapadékos, a vízszint is magas, úgyhogy nagyon szépen ömlik a víz, és ahova eredetileg, tározó és betonlefolyó nélkül is jutna, a tengerbe kerül. A neten fellelhető számtalan fotó, amelyen a betonvályú száraz, az is érdekes, de nekem ez a folyamatos áramlás nagyon tetszett.