Új-Zéland egyik kedvenc turista attrakciója a világító kukacokkal teli Waitomo barlang, ahol a falakon és a plafonon csillió kis jószág világít, fényük visszatükröződik a barlang vizén, úgy csodálatos, ahogy van. Na mi nem itt voltunk.
Hanem Torbayben, ugyanis Zsolték házikójától nagyjából öt perc sétára laknak a kis nyüvek, ezerszámra, és világítanak, mint a bolond. Mivel Torbay sokkal közelebb van hozzánk, mint a Waitomo barlang, a kukacok ellenben ugyanúgy működnek, érdemesebbnek láttuk előbb a közelebbi kukaclelőhelyet felfedezni. A kukacok egyébként a zátony egész területén mindenfelé éldegélnek, ha találnak maguknak megfelelően védett, ám lucskos, fülledt helyet.
A helyi jószágot becsületes nevén Arachnocampa luminosa-nak hívják, a szomszéd szigeten van belőle richardsae, tasmaniensis, flava és Sp.Mt Buffalo nevű is, sőt Fijin is lakik egy távoli rokonuk.. Az első telepesek az aranybányákban találkoztak vele először, ahol a magas páratartalom és a plafonról lógás lehetősége kedvezett az állatkáknak. Az őslakosok is ismerték, titwainak vagy pura tokénak hívták.
Az arachnocampa egy szúnyogszerű, röpdöső izének a lárvája, de persze nem egyből lárvaként kezdi, hanem a versenyszabályokat betartva, előbb pete. Három hét peteség után fejlődik ki a lárva, amely forma a jószág életciklusának döntő részében tart. Az egy milliméternél is kisebb petéből egy jó dagadt, akár 3-4 cm-t is elérő hosszúságú lárva lesz, és 6-9 hónapig így is marad. Mikor ezt megunta, bebábozódik, a bábban pedig kb. két hét alatt kifejlődik a röpdöső, végleges forma. Ez utóbbi egyébként szinte semmi másra nem jó, csak megkeresni a csajröpdösőket, azoknak lerakni a petéket és vége is a bulinak, a szárnyas formában 2-3 napig élnek csupán. Ebben a két-három, eseménydús napban (röpdösni és csajozni, petézni kell) már nem is esznek semmit, minek arra a kis időre.
A lárvák világítanak, amivel igyekeznek odavonzani bármit, ami hajlandó megnézni, hogy „hát itt meg mi világít?” és meg lehet enni. Emellé kifejlesztettek maguknak valami selyem-pókhálószerűséget, amely jó ragacsos, azt lógatják le a plafonról, hogy beleakadjanak a bármik, amelyek egy kicsit is zsákmányszerűen néznek ki, ideértve más, hülyébb világító kukacokat is. Mivel az állatka csak lárvakorában képes egyáltalán takarmányozni, ezért a petéből előbújáskor azonnal rátolja az ampert a neonra és nyomja a videodiszkót. Mellesleg a világítást felnőtt korban sem hagyják abba, csak akkor már nem a kajálás, hanem az ellenkező nem odavonzása a célja.
Legfényesebben akkor világítanak, ha éhesek, de meglepő fényerőt biztosítanak, ha területvédelemről van szó, ha átjön a szomszédból egy másik lárva, akkor fényerő alapú dominanciaharc történik, ami a külső szemlélő számára – ha az nem lárva – borzasztóan látványos lehet.
Maga a fény előállítása a kis kukacvegykonyhában történik, az állat kiválaszt luciferint, és termel egy luciferáz nevű enzimet. Az enzim reagál a luciferinnel, ha kap oxigént és van valami katalizátor, amely beindítja a folyamatot. Ez a katalizátor az ATP (adenozin-trifoszfát), amely az energiát adja a buliba. A késztermék pedig tiszta fény, amit egyesek biolumineszcenciának is hívnak. Mellesleg a befektetett energia kb. 98%-át alakítja a jószág fénnyé, amely jóval túlmutat akár a LED-es megoldásokon is.
Az Awaruku Bush Reserve minden bizonnyal csodálatosan szép kis erdőcske, ebből mi semmit a világon nem láttunk, tekintve, hogy tök sötét volt. Ellenben van egy ösvény, amely végigkanyarog velünk (vagy mi az ösvénnyel, mindegy) a fák között, úgyhogy csak azt kell követni, hibázni nem lehet, ha nem megyünk az ösvény bal oldalához túl közel, mert akkor belelépünk a patakba.
Ha figyelünk, akkor már az ösvény oldalában is láthatjuk a kis fénypöttyöket, meg a patakban is tükröződnek, de ez még semmi, az utacska végén egy magas fal és egy kis vízesés vár minket (ez Zsolttól tudom, aki volt ott már nappal is). Na ez a fal tele van világító kukacokkal, bármerre néz az ember, tömegével ragyognak. Mivel itt nincs semmiféle szervezett védelem, a kukacokat akár le is vehetjük a falról, mert megnézhetjük közelebbről, de ne piszkáljuk szegényeket, ha elvisszük őket máshova, akkor elpusztulnak.
A luciferines biznisz rohadt erős, pontszerű fényt csinál, a fal (amely tökre nem látszik, mert sötét van) mintha fehér és kékesfehér ledekkel lett volna kirakva. A szentjánosbogár fénye inkább szórt derengés, de a kukacok nem gatyáznak, spottal dolgoznak. Megpróbáltam fotót készíteni, de állványom csak a pici géphez van, aki nem volt hajlandó hatvan másodpercnél hosszabb expót csinálni, valamiért. Állítólag tud többet is, majd elolvasom a könyvében, ott helyben nem jöttem rá. Ezért tettem ide a leadbe a Waitomo-s képet, hogy legyen mihezképest. A két uccsó képen a fehér pöttyök a kukacok, nem pixelhiba. Ha lesz állványom a nagy géphez vagy rájövök, hogy hogy lehet hosszabb expót csinálni a kicsivel, akkor visszamegyek.
Vagy videózhatnál is, sztem az is jó lenne! 🙂
Csak szolok, hogy a Waitomos kep nem igazi! 🙂
Suzukira nem lehet ilyeneket rakni kék LED helyett? 🙂
Ha valaki mégis Waitomot választja Torbay helyett, akkor mindenképpen menjen el egy éjszakai túrára a Ruakuri bushwalk-ra is. Az utikönyvek nem igazán emlitik ezt a túrát, kb 1-1.5 km hosszú és ha Torbay-ben százával vannak a világitós kukacok, akkor ott ezrével boritják be a sziklafalakat. Nagyon hangulatos, egy rohanó patak zubog a lábad alatt, amikor átkelsz a hidakon, barlangokban kell botorkálni, ja, és persze töksötét van, az orrodig sem látsz. Megéri megnézni, olyan, mintha karácsonyi kivilágitást kapott volna az erdő. És mindenki vigyen zseblámpát, hogy legalább a kivezető ösvény felé mutató táblát megtalálja …
Mi Waitomon black water raftingnak nevezett izét csináltunk, ami lényegében abból állt, hogy beöltöztettek 7mm-es neoprénbe, építészsityakba meg gumicsizmába, azt bementünk így az anyaföld alá a hideg vízben barlangosat játszani. Bonusnak voltak a biolumi kukacok is: befektették hanyatt a bandát egyesével egy-egy felfújt autógumi belsőbe, szép egymásutánban egymás lábába kapaszkodtunk és így hanyattfekve végigcsorogtunk valami járaton úgy, hogy a fejünktől talán fél-egy méternyire nyomták a kék fényt a kis kukacok.
Ha Waitomoban jártok és nincs klausztrofóbiád, akkor ezt ki ne hagyd!
Biolumineszcencia: az underwater világban jó sok faj használja, főleg a -100 méter alatt lakók, de a planktonok is előszeretettel világítanak, csak elő kell szedni belőlük ezt a featurét!
Amint legközelebb meleg lesz arrafelé, menjetek le este a vízhez, valami zegzugosabb részbe (ne csak homok legyen), aztán mellig a vízben hadonásszál egy sort a kezeddel, vagy esetleg egy uszonnyal: a csillió kis plankton kavarogva fog világítani a vízben!
Mikor először éltem át ezt az élményt Dahabban, alig bírtam abbahagyni 🙂 – egyfolytában HarryPókemberest játszottunk az éjszakai merülés alatt – épp csak nem ordibáltuk közben, hogy „Kapitulátusz”.
Merülve még állatabb a dolog, csak kell hozzá egy kis mersz: úgy kell a vízbe menni, hogy amíg ilyet játszol, addig nem szabad lámpát kapcsolni, mert a szemed azonnal rááll a lámpa fényére és nem fogja a kis dögök által kibocsájtott powert. Mi -15 méteren csináltuk Dahabban a Lighthouse DC előtt a vízben és teljesen megbabonázott a dolog.
eFi, de elképzellek, ahogy a balettos alkatoddal osztod a kapitulátuszt a vasszerban 🙂
hobe, azt én megsaccoltam, de ha már ennyit színeztek, akkor gondoltam beteszem ide, meg alá azokat amiket én csináltam „összegyűjtött pixelhibáim” címmel 🙂
pappito, képzeld milyet suhintok a képzeletbeli pálcával 😀
Planktonhoz:
Van jobb. Hajo vegebol felreszegen a tengerbehuggyozni es nyolcasokat leirni. Kozben lezerkardhangot utanozni.
Kis edes zold robbanasok keletkeznek minden egyes alkalommal, amikor egy csepp a tengerbe csapodik. Mezmorajzing!
Azért büszke vagyok rá, hogy sikerült az új gépet komoly kihívás elé állítani.
hát nem erre való szegénykém és nem is tanulmányoztam eleget, még az is lehet, hogy tud valami kunsztot a sötétben 🙂