Muzik – november

Némi közdelem után hozzájutottam a muzsikákhoz, de szégyenszemre nem a saját gépemmel. Izgalom, fordulat, bosszankodás, a klikk után.

Az emusic úgy működik, hogy az ember fogja a kis havi átalánydíját, kicsengeti, ettől a díjnak megfelelő mennyiségű számot tölthet le. Speciel én ötvenet. Mivel az emusic drm mentes muzsikát ad, minden sima ügy, csak rábök az ember a gombra és letölti a kis empicskut, majd nincs vele több dolog, bármin lejátszhatja. Amennyiben a letöltött muzsikákat hordozó hordozó valami tragikus eseménysorozat során megsemmisül, elviszi a jeti, ráesik a villanymozdony, akkor sincs tragédia, mert ilyen és hasonló technikai okoból elveszett dolgokat újra letölthetjük, hiszem megvásároltuk őket. Természetesen nem korlátlanszor, de úgy nagyjából még négyszer. Én nagykából 1300 trackot vásároltam eddig, közel 300 albumot, nem bánom, hogy van ilyen lehetőség.

A letöltés úgy megy, hogy van egy saját download managere az emusicnak, ha az ember a download gombra bök, akkor elindul a manáger, berakosgatja egy kjúba a számokat és nekiáll leszedegetni őket. Amikor az első leért, akkor életre rugdalja az itunest, beletolja a lájbröribe a számot, szépen betaggelve, mosolyt csalva a fizetővendég orcájára.

Ámde! Fogtam magam, majd a szokott módon megpróbáltam letölteni az albumokat, amelyeket már előre kinéztem, erre a hónapra, de ahogy a letöltés gombra böktem, a böngészőm szörnyethalt. Ez magában nem lenne gond, viszont az emusic érezte a letöltés gombot, tehát az albumot a már megvásároltak közé sorolta és a 12 trackot levonta a havi adagból, jogosan. Arról nem ő tehet, ugyebár, hogy a felhasználóhoz már nem ért oda a cucc.

Na próbálkoztam is, nyomtam a gombot, mint bolond a tejszínhabot, amitől persze le is pörgettem a lehetséges redownloadokat. Persze minden próbálkozásnál a firefox maga alá piszkított, sőt az opera is, ellenben a safari semmit nem csinált, ahogy a shiira sem, és amit négy böngészővel se lehet, azt nem lehet, kezicsókolom. Na fogtam magam és a help végigolvasása után írtam egy vitriolos levelet a supportnak, hogy wft? Újratelepítettem a manágert meg mindent csináltam, amit a helpjük írt, végeredményben pedig ott álltam nulla letölthető trackkal és nulla letöltöttel, roppant nyűgösen. (érdemes kicsit lehiggadni, mielőtt az ember megírja a vitriolost, általában a support szegény nem tehet semmiről, nem érdemli a hisztit)

Kaptam is egy levelet másnap, hogy bocsibocsi, nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel a problémával küzd, dolgoznak rajta, azért legyek kedves újratelepíteni ezt meg azt, leszedni az amolyan plugint, meg ilyesmi, meg visszaadták a 12 trackot amit az őrült nyomkodással elbuktam. Support 10 pont, ám szégyenszemre a számokat a gyárban töltöttem le, ahol win alatt sima ügy volt az egész. Ez amúgy is felháborító lenne, ráadásul az emusic már a kezdetektől apple-re is csinált managgert. Hab a tortán, hogy a manáger továbbra sem tölti a számokat (vannak free trackok, amin gyakorolni lehet) ellenben zúz egy headshotot a böngészőnek a letöltés pillanatában. Szomorú.

Na és a kellemetlen élmény után, nézzük mit gyűjtöttünk, most mélyebb vizsgálódás nélkül :

Dave Brubeck jött a múltkor is, ez a korong is kiváló, vidám, többféle geolokációjú jazzt dolgoz fel, szerte ámerikából, finom, szeretem.

Chick Corea is ismerős, ez a hetedik album amin ő dolgozik, most is a kis pajtásaival, ezúttal Bud Powell előtt tiszteleg, remek darab ez is, amúgy is szeretem amikor kortárs nagyok játszanak műfajteremtőket.

Gerry Mulligantól eddig egy albumom volt, azon mondjuk Thelonius Monkkal játszik együtt, az is kiváló, és ez is, itt saját dolgait adja elő.

Barney Kessel számomra eddig ismeretlen volt, egy ajánlóban olvastam róla, aztán belehallgattam és megsaccoltam, hogy nem lesz ez rossz. Szerencsére nem is tévedtem. A jazzgitáros ‘swing or not to swing’ albuma 1955-ös kiadású és remek, erősen swinges (jé) zenéket kapunk tőle, biztos, hogy a jövőben rámegyek más munkáira is, jó az, ha van a háznál Django-n kívül is jazzgitár szakember.

In cauda venenum, ahogy a latin mondja, végére hagytam az ominózus 12 számot. A Socalled ismerős a David Krakauer albumokról, ők gyakran dolgoznak együtt, nem is csoda, hogy egymásra találtak, kissé hogyismondjamok, de a végeredmény valahogy mindig nagyon frankón összeáll. A zsidó hiphop, mint olyan, gondolom eléggé rémisztő lehetőségként merül csak fel zenekedvelőknél, (sanyikám rakjad be az ádzseszkót) de ez az album kellőképpen változatos lett, köszönhetően annak, hogy számos előadó vendégszerepel rajta, Matisyahu, Krakauer, Paul Saphiro, Pete Sokolow, Katie Moore, meg ilyenek. Kellemesen lehet rá bólogatni a macesz fölött, és már érzem, hogy szaladáshoz is remek lesz.