Kések, kések, hatalmas kések

A knifeless man is a lifeless man, mondja a mondás, ami vagy igaz, vagy se, mindegy, az biztos, hogy a kések hasznos dolgok, nem árt, ha van nálunk. Nekem van egy, érzelmileg, meg most már több is.

Az én bicskám egy hagyományos svejci bicska, amit lassan húsz éve kaptam az anyukámtól, amikor hazajöttek svejci kirándulásukból, amelyet egy királykék lada ezeröt speciállal követtek el pontosidőországban. Kissé meglepő, de ez a közel húsz év nem múlt el nyomtalanul az eszköz felett, de nem baj, számtalan esetben jött jól, hogy nálam van. Amióta megvan, nálam van, bár itt a zátonyon szinte csak konyhai szerepe van, ennek a konzervnyitója ugyanis az egyetlen megbízható darab, no meg érzelmi értéke felbecsülhetetlen számomra.

A svejci mellett egy kellemesen hitvány, kinai buck másolatot hordtam a táskámban sokáig, amit legalább nem kellett sajnálni, meg volt egy nagyon barátságos, Hódmezővásárhelyen vásárolt magyar bicskám is, agancsnyéllel. Ezzel nagyjából minden bicskás feladat megoldható volt, de egyrészt a kinai elveszett, a másik meg ott maradt, amikor idejöttünk lakni.

A férfiember körül mindig van valami elvágni való, vagy, ha nincs, akkor kerít, úgyhogy különösebb indok nem szükségeltetik, hogy az embernél legyen valamiféle vágószerszám. Jó, nem egy kukri vagy egy kubai nádvágó, mint apósomnál, aki egy fél házat felépített vele, de valami jó minőségű, biztonságos szerszám azért kell, na. Ha ismereteim pontosak, akkor Mo-n 8 centiméteres pengénél nagyobbat nem ér magunknál hordani, mert könnyen a társadalomra veszélyes elemekké válhatunk a röndér szemében, itt viszont egészen más a helyzet, a hatóság egyszerűbben oldotta meg a kérdést, szimplán megtiltotta a késviselést, tekintet nélkül a pengehosszra.

Furcsállom kissé ezt a magatartást, hiszen mindenféle bonyolult szabályozás nélkül vásárolhatunk lőfegyvert, ha van fegyvertartási engedélyünk, amelyet viszont simán megszerezhetünk, emellett a fél ország kijár a tengerre pecákolni, amely tevékenység szintén késorientálttá válik egy ponton, valamint vadásznak, rákásznak, túráznak a népek, ezek a pihentető tevékenységek viszont igénylik a vágószerszámok részvételét.

Ugyanakkor a kések birtoklása szabadon végezhető tevékenység, ha annyit halmoz fel az ember, amiből egy hengermű egy évig eldolgozgat, akkor annyit, lelke rajta, plusz a fegyverboltokban és szaküzletekben annyit vásárol az ember, amennyit nem szégyell. Amióta itt élünk, tanakodom azon, hogy milyen kést vegyek,megkérdeztem pár mániákust itt meg itt, aztán nagyjából összeállt fejben, hogy mit szeretnék.

Az előzetes kutakodás és némi levelezgetés során kiderült, hogy itt, a magyar helyzethez hasonlóan kaszott drága a jó minőségű eszköz, (bár annyira nem tragikus az árképzés, mint ott) úgyhogy külföldi beszerzési forrás után néztem. Az okosok mondták, hogy a Knifeworks jó lesz, úgyhogy körülszimatoltam ott és valóban sokkal jobb árak vannak arrafelé, amit csak tetéznek a pozitív visszajelzések.

Futottam egy kört, hogy egyáltalán legális-e behozni magánszemélynek ilyesmit, és egyrészt a vám oldalán megleltem a tiltott cuccok listáját, másrészt fel is hívtam kusztóékat, hogy ezt és ezt akarom, lehet-e. A telefonbeszélgetés kissé börleszkessé fajult, mert a néni aszonta, hogy ha olvastam a listát és azon kivétel (vagyis behozható) amit venni akarok, akkor minek telefonálgatok, én meg azt próbáltam magyarázni, hogy igen, de ha a lista szerint legális is a cucc, akkor fognak-e kötözködni, kell-e majd harcolnom egy unott vámossal, hogy mennyi is a centi? (With the exception of any folding pocket knives with a blade less than 10cm in length) Végül megegyeztünk, hogy ha a lista szerint oké, akkor oké.

Igy megtört a jég, tekintetes esküdtszék és leadtam a rendelésem usáliába, majd nyomkodtam az USPS tracking oldalát, hogy lássam, hogy hol a pakk és miért nincs még itt? A rendelés másodikán ment el és negyedikén hagyta el az usát, azóta nem tudtunk róla semmit, egészen tegnapig, amikor is az ajtóban találtunk egy értesítőt, hogy csomagunk jött, vegyük át, mert nem voltunk otthon. Ma elugrott érte a nej napközben, úgyhogy most kézben a szajré.

Hosszas, kissé unalmas bevezetés után, mutatom mi jött haza: három eszközzel lettünk beljebb. Az első egy késlegenda, az emlegetett kínaim is ennek próbált az utánzata lenni, a Buck gyár híres 110-es jelzésű terméke, amely 1964-ben került először piacra, azóta pedig legendává nőtte ki magát. Végigcsinált háborút, égzengést, együtt szolgált a tengerészekkel, apáról fiúra száll, és különben is, a késvilágban a Buck 110 A folding hunter. A klasszikus forma, az egyszerű, de szinte örökéletű lockback mechanika és a rendkívül masszív felépítés teszi igazán klasszá, plusz legendák és USA gyártmány. A pengéje 9,5cm, a kés pedig húsz deka fölött van, még az ilyen nagy mancsúaknak, mint én, is biztos fogást nyújt, van benne anyag.Akkora dobozban jött, mint egy zongora, ellenben jár hozzá egy gyöngyvászon tok, amelyet övre lehet fűzni.

A másik két versenyző a Benchmade cég terméke, előbb vegyük a kisebbet, ez a Benchmade 10610 Benchmite II, a cég piros sorozatából van, ami azt jelenti, hogy amolyan mindennapos holmi, semmi extra, amit az ára is tükröz, de megbízhatóan tudja, amit tud. Tajvanon gyártják, szigorú minőségbiztosítás mellett egy AUS8 nevű ötvözetből. Az egész egy apróság,  becsukva alig több 7 centinél, kinyitva is mindössze 12 centiméter, viszont roppant lapos és könnyű. Se csíptető, se nyitást könnyítő bütyök nincs rajta, ezt nem is kehet egykézzel kinyitni, a Levitator fantázianevű zár miatt, azt az egyik kezünkkel nyomni kell, hogy oldjon, a másikkal pedig nyithatjuk a pengét. Annak ellenére, hogy milyen pindurka, nagyon hasznos irodista segédeszköz lesz, kis helyen elfér, nem tud véletlenül kinyílni, viszont az általános célokra legpraktikusabb drop-point pengéje van.

A végére hagytam a nagy kedvencemet, a Griptilian 551SH2O fedőnevű kést, amely a korábbi Griptilian újragondolása. Már régóta ácsingózom egy ilyen narancssárga markolatú Griptilianra, de az idő nekem szolgált, addig vártam, mire kijött a H2O változat, amely egy X15T.N. nevű, erősen korrózióálló acélból készült, ami azért is jó, mert bármikor előfordulhat, hogy valaki 100 évre az óceán fenekén reked, és akkor nem bénázhat azzal, hogy rozsdás a kése, ugyebár. A markolat anyaga egy speciálisan csúszásgátló műanyag, amely állítólag vizes állapotban sem veszti el a csúszásgátlóságát, úgyhogy tengerközeli élményeknél számíthatok rá, ha mindenképpen el kell vágni valamit. Ez is drop-point, de ezt gyakorlati megfontolásból fogazott pengével rendeltem, pedig a plain edge változat szebb. Ehhez jár egy műselyem tasak, ami pont nem jó semmire, a clip viszont jó erős.

Ez abszolút alkalmas az egykezes nyitásra, ha hirtelen kell valamiért, akkor nem kell letenni a másik kézből a bármit, hanem kényelmesen hüvelykkel nyitható, igen praktikus megoldás. A zár az un. Axis mechanika, amely jobb és balkezeseknek egyaránt kényelmes, maga a kés pedig a gyár kék sorozatába tartozik, amely egy osztállyal feljebb van, mint a piros. A markolat kellemesen vastag, igen stramm fogása van. Az külön kedvesség, hogy ez az új, korrózióállóbb modellből készült sorozat első gyártása, az enyém egészen pontosan a huszonhatodik az első ezerből, amelyet egy pengébe gravírozott felirat is hirdet.

Természetesen mindegyik kés kaszott éles, viszi a szőrt a kézről, mint a vöcsök, szerencsétlenebb szögben meg az egész kezet. A Knifeworks-el nagyon meg vagyok elégedve, pontosak voltak, segítőkészek és még kedvesek is, arról nem tehetnek, hogy az egyszerű vevő az karácsony tájékán rendelget, amikor mindenki postázik ész nélkül. Arról meg ne is beszélgessünk, hogy miket néztem még ki a késboltban…