Hivatal, vízumügyintézés

Nemsokára villámlátogatást teszünk a ozziföldön, és oda bizony nekünk turistavízum kell, előre megváltva, mint az operabérlet. Emellett a gyermeknek az új útlevelébe szükségeltetett egy ravasz matrica amivel visszatérhet bájos szigetünkre. Ügyintézés, helló!

Az első probléma a gyerek vízuma, ami turistavízum, hiszen életkora folytán alkalmatlan a tanulóvízum birtoklására, amit a bevándorzási hivatal úgy old meg, hogy ad egy olyan hosszú turistavízumot neki, mint amilyen hosszú a mi munkavállalási engedélyünk. Ez tökéletesen meg is felel a célnak, de szüksége van neki egy visszatérős vízumra is, hogy világlátás után hazajöhessen. Fel is hívtuk a hivatalt, hogy ilyenkor mi van, mondták csak menjünk be az irodába és azonnal megoldják, minden szép és jó.

Nej be is haladt az offiszba, hogy halókérem, itten a gyerek útlevele, benne az ittlakásra jogosító izével, kéne bele egy olyan elmegy-visszajön matrica. Szegényt ezzel az écával szanzsén kidobták, mondván, hogy ilyesmit nem intéznek helyben, ki is van írva, hogy csak sürgősséggel meg bizonyosfajta egyéb vízumokkat lehet helyben igényelni, töltsük ki a formot, fotó, mibánat, adjuk be és majd küldik, ha kész. Kértem tanácsot a hozzáértőtől, hogy ilyenkor mi van, a szakember pedig megnyugtatott, hogy semmi gond, a hivatal a telefonban nem mindig azt hazudja, amit személyesen, a telefonos ügyfélszolgálat kissé izé. Ám megtudtuk azt is, hogy bizony van ilyen belső utasítás, miszerint tényleg nincs OTC ügyintézés turistaesetben, úgyhogy vagy kitöltjük és beadjuk a formot, vagy kivárjuk amíg sürgős lesz és a repjeggyel igazolva a sürgősséget mégis lehet OTC, vagy elmegyünk egy másik branchba, hátha az ottani ügyintéző megoldja. Természetesen azonnal bepróbálkoztunk egy másik fiókban, ahol majdnem sikerült is elintézni, de sajna a nejnél nem volt fotó a gyeremekről, így meghiúsult a kísérlet.

Ámde egy esős napon, Christchurch városában, kiszúrtuk a térképen, hogy pont három perc sétára lakunk a bevándorlós irodától, úgyhogy adtunk egy esélyt nekik, illetve magunknak. Ahhoz hamar hozzászokik az ember, hogy a bevándorlás telefonos ügyfélszolgálatának véleménye nem korrelál a fiókirodákéval, (ellenben ha szól ezért az ember, akkor egymást hülyézik) de az, hogy a fogadó-ügykezelő kislány nem azt tudja, mint a tőle 4 méterre ülő ügyintéző, az komoly meglepetés volt, még akkor is, ha Új-Zélandon az eszetlen bürokráciát ez az egy hivatal köteles képviselni. Mindemellett, tizenegy perccel az odaérkezésünk után, a rövidlábú útelvelében egy frissmeleg matricával hagytuk el az intézményt, szóval a déli szigeten még nincsenek úgy elembertelenedve az ügyintézők, vagy nem olvassák a belső utasításokat, vagy olvassák de nem érdekli őket.

A következő lépcső az ausztrál turistavízum beszerzése volt, hiszen az nélkülözhetetlen a beutazáshoz. Az ausztrál bevándorlási hivatal oldalán hamar kiderült, hogy magyar útlevéllel jogosultak vagyunk un. eVisa (ez az eVisa ilyen okosság, hogy nincs pecsét meg szinnyegés meg útlevelek postázgatása, hanem az útlevélszámhoz rendelik a jogosultságot és mehet a boogie) igénylésére, úgyhogy neki is álltam kitölteni a nem túl bonyolult kérdőívet mindhármunknak. (fejenként egyet kell, személyenként 2 perc) Tegnap este 22:34-kor mentettem el az utolsó visszaigazoló pdf-et és 0:32-kor megjöttek az emailek, hogy, nesze turistavízum, köszönték alássan. Kettő óra.