Kirándulás – chch IV. / Hanmer Springs

A chch-i szállásunkról kicuccolva, az autóba mindent becuccolva, rövid élelemszerzés után, elindultunk északnak, hogy az intézményesített hedonizmusnak hódoljunk.

A Hanmer Springsbe vezető út roppant szórakoztató, mindendéle mezőgazdasági munkálkodással és dimbekdombokkal teli, lehet nézgelődni és az egyes útról letérve az amúgy sem belvárosi forgalom még tovább csökken, néha percekig nem találkoztunk másik autóval, pedig ez még nem is a kihalt rész.

Másfél-két óra alatt odaér az ember, chch-ből, mi időnként megálltunk fotózgatni a környéket, de nem egy kihívás odajutni és bár a település a hegyekben van, azért teljesen rendesen járható út vezet oda. Elfoglaltuk a szállásunkat, konstatálva, hogy eddigi tapasztalataink szerint ez volt a legjobb szálláshelyünk a zátonyon, ráadásul megfizethető áron. (Aspen Lodge, rekommendálom)

Hanmer Springs egy nagyjából teljesen jelentéktelen osztrák falucska az osztrák hegyek között, bájos fenyvesek, bájos hegylakók és kezelhető mértékű turista jellemzi. Ha ledobnának ejtőernyővel, ébredés után nem biztos, hogy elsőre meg tudnám mondani, hogy ez most Hanmer Springs Új-Zélandon vagy Bad Mittendorf, Stájerországban. A szükséges kellékek is mind megvannak, házikók, fogadók, sípályák és ami a lényeg: termálfürdő. Utóbbi csinált a településből turistacélpontot, ami mellé szép lassan felzárkóztak a túrázási, lovaglási, jetboatozási lehetőségek is, nehogy valaki elkeseredjen, ha már unja a fürdőt.

Egy maori legenda szerint Tamatea, a nagy utazó, éppen úton volt az északi szigetre, némi hajótörés után nagyon fázott, és, hogy társa meg ne fagyjon, az északi vulkánok urától kért kis meleget. Kapott is, Ariki lángokat küldött neki a Wanganui folyón, át Nelsonon, le Otagóba, ahol Tamatea fázott. Útközben egy pici láng lepottyant a hegyek közé, és azóta is melegíti a vizet. A hőforrások maori elnevezése “Te Whakatakaka O Te Ngarehu O Ahi Tamatea” vagyis ahol Tamatea tüzének hamuja fekszik. Kulturális antropológiával nem foglalkozunk itt, ellenben az biztos, hogy a jádekövet kereső maorik ismerték a helyet.

A fogalmatlan fehér ember, mit sem sejtve Tamatea küzdelmes útjairól (egy kutyával, egy krokodillal és egy kígyóval utazott, kenuban, csak mondom) 1859-ben fedezte fel a melegvizű forrásokat, amikor megpróbált rájönni, hogy mi az a furcsa köd, ami mindig ugyanott van. Mivel abban az időben roppant nehezen ment a közlekedés, pláne ilyen hegyes vidékre, húsz évig senki nem foglalkozott a dologgal, viszont 1879-ben kiépült a mai fürdő őse, kádakkal meg fürdőigazgatóval. A picike település, egyik első lakójának, Thomas Hanmernek viseli a nevét.

1902-ben a kormányzat komoly kísérletbe kezdett a környéken, a faiparnak kedvező fákkal elképesztő területeket ültettek be, a ma Hanmer Springs Forest néven ismert, nagy kiterjedésű erdőség változatos európai fafajtákból áll, gondolom ettől volt olyan ausztria-érzésünk. Ilyen erdőből ez az egy van az országban.

Az első fürdő pár medencéből és egy épületből állt, kissé kezdetleges volt, ellenben szinte korlátlan melegvízzel rendelkezett. A rendes fürdőház 1883-ban épült fel, és tapasztalva a melegvíz gyógyhatásait, elkezdtek a betegek is odajárni fürdőkúrákra. 1914-ben felépült a szanatórium, ahol fürdő-, és ivókúrákat is folytattak, de sajnos a szanatórium még a felépülésének évében porrá égett. 1916-ban, a leégett szanatórium helyett megépült a Queen Mary Kórház, ahová a háborúban megsebesült katonák kezdtek járni mindenféle rehabilitációs kezelésre. A kórházban 1971-ig folyamtosan volt hidroterápiás kezelés, idegrendszeri panaszok orvoslása, aztán pedig alkoholelvonóként üzemelt.

A kórház egyébként sok szempontból egyedi, a két szárnya két nyolcszög, amelynek a közepén helyezkedett el a nővérek posztja, így gyorsan észrevették, ha szükség támadt rájuk, a tető beengedte a friss levegőt és a napfényt, a parkban pedig mára százéves növények laknak. A kórház és a hozzá tartozó park végül átkerült a védelmi minisztériumtól az egészségügyhöz, ahol 1998-ig funkcionált, amikor is magánkezelésbe adták, amelyben azóta is drogrehabilitációs intézetként működik, legalábbis 2019-ig biztosan. Aztán nem lehet tudni mi lesz, hiszen az épület és a park irgalmatlan értéket képvisel, a fürdőváros kellős közepében van, az üzemeltetési szerződés viszont akkor lejár, a cégnek pedig elővásárlási joga van a területre, az pedig már most látszik, hogy az államnak nem lesz elég pénze kivásárolni a céget az ingatlanból. Ez eléggé idegesíti is a helyieket, hiszen ha a területen ingatlanfejlesztések kezdődnek, akkor egyrészt eltűnik a park és az egyedi kórházépület, és legott felparcellázzák a fürdő közvetlen szomszédságában fekvő parkot, eltüntetve a kisváros szívét, behúzva a gazdag procc népséget.

Tekintsünk el az aggasztó körülményektől, mi is teljesen nyugodtan mentünk be a fürdőbe, ahol is némi dollárzok ellenében (nem drágaszág, 14 dolcsi felnőttenként és 18, ha egyszer ki akarunk jönni ebédelni, majd visszamenni) zárásig tartózkodhattunk, tetszőleges medencehasználat mellett. Este kilencig lehet áztatni, medencéből pedig 33 fokostól 42 fokosig mindenféle van.

A holminkat kettő dollárz ellenében bezárhatjuk egy okos szekrénybe, ami aztán pinkóddal nyitható, elkerülve az elvesző kulcsok és a potrohos, neccpólós kabinos problémáját. Jó móka körbepróbálni a medencéket (és itt – ellenállva a nem kicsiny kísértésnek – eltekintek a szerző melegvízben ázó testének képi ábrázolásától), ücsörögve a mű és igazi sziklákon.

A hévíz régen magától a felszínre jött a nyomástól, mára azonban már nem teszi ezt, le kell menni érte. 1975-ben fúrtak egy 28 méter mély kutat, innen szivattyúzzák a termálvizet, 4-8 liter/másodperc mennyiségben. Amikor a víz eléri a felszínt, akkor 52 fokos, ezt egy sorozat hőcserélőn átvezetve érik el a 33-42 fokos hőmérsékletet. A feltörő víz még nem lenne teljesen megfelelő a pancsolásra, így egy egyre finomodó szűrőrendszeren megy keresztül, ami szépen kiszűri a nem kívánatos fizikai szennyezőket (falevél, gallyak, kőzetpor, jetiköröm, stb.) majd elemzik a kémhatását és a tisztaságát. A kémhatásváltozások kompenzálására széndioxidot ármaoltatnak keresztül a beérkező vizen, ha szükséges és 2.5ppm klórt adagolnak hozzá. Van három kezeletlen medence, ahol abban lehet feredőzni, ami feljön a föld alól, ott erős kénszagban tobzódhatnak az erre nyitottak.

Maga a víz egy viszonylag gazdag sóoldat, átlagosan 380mg/l nátrum kloridot tartalmaz, 190 mg/l bikarbonátot és kis mennyiségben bórt, kalciumot, egyéb karbonátokat, nyomelemeket. A víz minőségét és összetételét naponta háromszor, helyben vizsgálják, különösen az amőbás fertőzések megelőzése miatt (bár ilyen még nem fordult elő a fürdő történetében). A víz semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelent, (állapotosok azért kérdezzék meg a dokijukat) mindössze a fejünket nem ajánlják beledugni, egyébként bárki élvezheti a gyógyhatást, teljes mellszélességgel.

Miután a medencék szabad ég alatt vannak, az ember a forró vízben hencseregve nézegetheti a fenyvesekkel borított tájat, a szerkesztőség ilyesmire akár órákig képes. Végül az éhezés kergetett ki bennünket a vízből, úgyhogy szárítkozás után elballagtunk egy közeli étterembe, ahol elköltöttük az estebédünket. Itt az intézménynek volt annyi esze, hogy adjon a  gyereknek kifestőt meg szinesceruzát, így lefoglalta magát, amíg a kaja megérkezett.

Falatozás után visszatoltuk a bringát a motelbe, ahol félénk internetügyi kérdésemre a néni lelkesen elmondta, hogy mi a wifi jelszava és miért a motel macskájának neve, így hozzáfértem részlegesen némi ződfényhez, majd elaludtunk. Aztán felébredtünk, bekapcsoltuk a fűtést és az elektromos lepedőket, és visszafeküdtünk, odakint pedig 11 fok volt csupán és komoly felhőzet. Másnap továbbálltunk, de ezt majd holnap mesélem el.