Kicsiny ültetvényem kiválóan működik, legnagyobb meglepetésemre még a kártevők sem dúlják, pedig egészen eleddig meglehetősen kaotikus állapotban volt, törődést sem sokat kapott. Ámde!
A felhős vasárnap kiváló alkalom volt, némi rekultivációra és átszervezésekre, úgyhogy szépen sorban végighaladtam az egész birtokon, részben szüretelgetve, részben elvégezve a piszkos munkát, ugyanis bizonyos lépések megtétele már nem volt tovább halogatható.
Első körben a borsók kis állványzatát bontottam le, mert szegény borsók alól kiment a szezon és elszáradtak, úgyhogy őket csendesen kivontam a művelésből, száraz madzagokká változott a pár hete még friss zöld gömböckéket növesztő növénykupac. Fájt értük a szívem, pláne a remekbe sikerült bambusz állványzatért, amihez annyi méter jó fonalat használtam el a nejem kézimunka-fiókjából, de hát valakinek ezt is meg kell csinálnia.
A borsó eliminálása után leszedtem az uborkákat, immáron ez a negyedik uborkaszüretem volt, kiváló eredménnyel, a rendes házi koviubi egészen új dimenziókat nyitott a savanyúságbevitelünkben, amely egyrészt vitamin szempontból, másrészt gasztrokulturális vonatkozásban jelentős. Az uborka trükkös, és ha nem figyel az ember, akkor ravasz módon, bakancs méretű uborkák fejlődnek ki a levelek homályában, amely remek, ha az ember az uborka guiness-re gyúr, de én inkább a tejsavas fermetációra mennék rá, ahhoz meg a kicsi a jó. Az uborkafa egyébként elérte a szökési sebességet, már szemmagasságig nőtt, innen nem tudom mi lesz, remélem télen kirohad az egész, mert nincs több hely. Úgy kellett a kis kacsait levagdosnom a paradicsomról, amit túszul ejtett.
A gazdag szüret után figyelmemet a rendetlen paradicsomokra fókuszáltam, mert eme haszonnövények elkezdtek meglehetősen impertinensen viselkedni. Tavaly ugye koktélparadicsomom volt, amelyek igen gyorsan érnek, sok van belőlük, a hordozónövény pedig jóval kevésbé helyigényes, ám idén igazit vetettem, amely egyrészt sokkal burjánzóbb, másrészt pedig rendes méretű gömböket produkál, kell a hely a szerteágazó ágaknak. Aprólékos munkával kivagdostam a hónaljakban növő kis hajtásokat, emlyek csak kiszíjják az életerőt, ahelyett, hogy az a gömpirosításra fordulhatna, majd újabb bambusz támasztékok installálása után a horizontális allokációt vertikálissá konvertáltam.
Miután minden paradicsom megkapta a magáét, a látványt csak az elképesztően sűrűn ültetett répák zavarták, úgyhogy vaskézzel kiszedtem egy csomót, csak párat hagyva meg megfélemlítve. Nekik kell csülök méretúre nőniük az elkövetkező pár hétben, és itt jegyezném meg, hogy jóvan tempósabb növekedésre számítottam tőlük, ezzel a vontatott tempóval nem biztos, hogy bekerülnek a következő évi válogatottba. Egyetlen halvány mentségük, hogy mondjuk finomak, de ha innen nézzük a dolgot, akkor tavasszal ugye sacher-tortát is vethetnék. A kirángatott kisrépákat bizony fel fogom dolgozni, vajon megpárolva kiváló köret lesznek valamihez, van belőlük sok.
A végeredmény tetszetős, kissé rendezettebb képet mutat, ráadásul hirtelen esni is kezdett az eső, úgyhogy locsolnom sem kellett. Remélem a zöld paradicsomok, most, hogy kaptak egy kis törődést meg vizet, összeszedik magukat, és elkezdenek pirosodni, mert mindjárt itt a nyár vége és még rengeteg paradicsomot kell ennünk. A paprika viszont nekilátott a burjánzásnak, ami egyrészt jó, ám valamiért hosszú, görbe macskapöcse terméseket növeszt a TV helyett, pedig a szerb teljesen frankó, lecsónakvaló paprikájából nyertem hozzá a magvakat. Valamit félreérthetett a genetikai kódban, vagy még nem tart az L betűnél, ahol a lecsó található.
Két komoly kérdésben kell még dönteni, az egyik az avokádók, a másik a levendula. Mindkettő tájidegen a zöldségek között, ám mind a kettőt meg akarom tartani, csak kerten kívül, szóval egyelőre nem döntött a bizottság, az előzetesen beterjesztett javaslatok közül leginkább a „vegyünk bazi nagy cserepeket és ültessük abba őket” a legszimpatikusabb, de a levendula lehet, hogy szimplán elásatik a kiskert mellett az anyaföldbe. Még várunk a döntésre.
