állami üvegszál

A 2009-es választásokat megelőzően, a National párt, a sok egyéb mellett, a telekommunikációs infrastruktúra újragondolását is ígérte. Kidolgoztak egy lehetséges megoldást, amelynek egy olyan országos optikai hálózat kiépítése az alapja, amely minden háztartásba elviszi az üvegszálat, felgyorsul a kommunikáció, a szolgáltatók versenye meg minden.

Nem is a levegőbe beszéltek, a projekt 10 éve alatt másfél milliárd dollárt költ el az állam egy szabad hozzáférésű, üvegszálas hálózat kiépítésére. A kitűzött célok röviden:

• tíz éves folymatos hálózatfejlesztés
• az iskolák 97%-át rákötik a nagysebességű optikai hálózatra
• a háztartások 97%-ban ultragyors netkapcsolat (5+ Mbps)
• 300 millió dollár csak a vidéki broadband-fejlesztésre

Ez persze roppant szépen hangzik, különösen amikor elolvassuk a csiribiri szövegeket, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a gazdaság fellendül, az online tartalmak hangsúlyosabb szerepeket kapnak, az állami ügyintézés felgyorsul, a gyermekek okosabbak lesznek, a megesettek pedig újra hajadonok, a bénák járni fognak, a sánták szaladni.

Szó se róla, nagyon is van hova fejlődni! A jelenlegi, elsősorban réz(érpár) alapú infrastruktúra finoman szólva sincs a helyzet magaslatán, a szolgáltatók által kínált csomagok pedig a 10 évvel ezelőtti európai helyzetet tükrözik. Forgalomkorlátos csomagok, a limit átlépéséért felár és/vagy sávszélesség korlátozás, a külföld felé  menő sávszélesség pedig eléggé ingadozó teljesítményű.

A vidéki területek (a „rural” szó értelmében vidéki) kommunikációs ellátottsága szánalmas, soksok farmer a mai napig dialup kapcsolattal netezik, ha egyáltalán. Értelemszerűen ők a soha meg nem térülő, hasznot sosem hajtó ügyfelek, a szolgáltatók nem fognak tízkilométer kanócokat fektetni azért, hogy egy farmer a pampán elérje a facebookot. A terv persze szép és jó, ki ne akarna száz megabitekkel forgalmazni, ha van rá lehetőség, ráadásul az üvegszál sok egyéb szempontból is biztonságosabb, mint a réz érpár, első ránézésre jár egy pont a kormánynak. Ugyanakkor vannak ellenzők is, nem is elhanyagolható érvekkel.

Az borzasztó jól hangzik, hogy mindenki dolgozhat akár otthonról is vagy a nyaralójából, olyan lesz, mintha bement volna, és valóban az országon belüli sávszélesség bődületes lehet. Ugyanakkor az üvegszál csak infrastruktúra, nem szolgáltatás, nem a pizza, csak az út, amelyen a pizzafutár jön hozzánk. Következésképpen a szolgáltatóknak is lépni kell, hiszen ha csak Aucklandot átszerelik üvegszálra (a város az első telepítési lépcsőben van) akkor a nemzetközi sávszélesség pillanatok alatt felkoppanhat, onnantól kezdve meg veregetheti mindenki a vállát, hogy micsoda nagy sávszélessége is van neki, amivel nem megy semmire. A szűk keresztmetszet már most a nemzetközi vonalak szélessége, pedig most csak 3-8 megabitről beszélünk lakásonként. A másik kérdés az adatforgalom, egy mai, átlagos csomagban 10-15 giga forgalom van, ezt az előfizető üvegszálon negyed óra alatt lelakja, aztán vagy penget vagy kap egy 64k-s korlátot?

Természetesen az üvegszál nem ismeretlen a zátonyon, már most is vannak szolgáltatók akik ilyesmit építenek, az energiaszolgáltatók jó része pedig a saját villamoshálózata mellett visz optikát is az oszlopokon, de ezt főleg saját célokra használják.

A másfél milliárdos állami beruházásra persze jönnek a cégek, mint a legyek, leginkább az energia és az infrastruktúra szempontból és lelkesen tapsolnak a kormányak, ki ne tenné? A NZRFG (New Zealand Regional Fibre Group) nevű társulás leginkább energiaszolgáltatókból és hálózatfejlesztőkből áll, hangosan lobbiznak közös céljukért – hogy ők csinálhassák a hálózatot. Élükön a Vector nevű hálózati infrastruktúra-szolgáltatóval be is indítottak egy FibreToTheDoor című kampányt, amely ódákat zeng arról, hogy micsoda jóvilág lesz itt, ha elér a lakásokba az üvegszál.

Az állam leginkább azt szeretné, ha ott lenne az üvegszál és mindenki jönne-menne rajta, akár a végfelhasználók a lakásokban, akár cégek, szolgáltatók, mindenki, hiszen a kanóc maga ott lesz, csak bele kell tenni a jelet. AzNZRFG szerint ez nem a legklasszabb megoldás, hanem az üvegszálba szerintük bele kell tenni egy alapszolgáltatást, amihez mindenki hozzáfér, hogy élő infrastruktúrát telepítsenek, ne csak a kommunikáció lehetőségét.

Hogy mi lesz a megvalósításból az kérdéses, de remélhetőleg valami future-proof megoldás születik, a fizikai távolság miatt a gyors információcsere nagyon fontos a zátony gazdaságának. Egyelőre csak nézegetjük, hogy a járdákat összefújják lila neolux-al, jelölgetve, hogy merre fog menni az üvegszál. Felhasználóként persze örülnék, ha rettenetesengyors netem lenne itthon, adófizetőként azonban nem vagyok abban biztos, hogy tíz évig, évi százötven milliót kell erre elkölteni.