Mazdák

Amikor a szép, almazöld-metál nissanunk végleg megtagadta a további együttműködést, akkor vásároltunk egy szinte teljesen hibátlan, fiatal mazdát. Kicsi híján két évet használtuk gond nélkül, a wofokon is javítgatás nélkül szökkent át, most azonban – gondos mérlegelés után – fájó szívvel válunk meg tőle.

Ez egy nagyon egyszerű és nagyon kényelmes autó, igénytelen, mint a zuzmó, jó nagy, elfér benne 5 ember meg nagy a csomagtartója is, szóval igen praktikus darab. 1991-ben látta meg a napvilágot és az első tulajdonosa is zátonylakó volt, pöpec darab. Most jött el a pillanat, hogy kicsit azért kéne rá költeni, meg is érdemelné, de alaposabb számolás után kiderült, hogy ugyan nem kerülne nagyon sokba magához téríteni, de attól még a kora megmarad.

A közel két év alatt, az olaj és szűrőcseréket leszámítva kettő darab izzót igényelt, nem lehet önzéssel vádolni, ráadásul a kétliteres szívómotor nem is eszik sokat, igen jól szolgált bennünket. Jobbára a nej járt vele, aki amúgy is a kéziváltót kedveli. Kényelmes plüssülések és woodbench felszereltség, nem nagyon van, ami elromolhat benne. Még a tetőablak is manuális.

A helyzet az, hogy a nej autókázása 95%-ban kimerül abban, hogy elviszi a gyereket az oviba, onnan dolgozni megy, majd délután elmegy a gyerekért az oviba, onnan pedig hazajön. Ez napi 5 km.  Erre nem túl okos egy kétliteres autót tartani, ami épphogy bemelegszik, mire leállítják, a rövid utak miatt többet is eszik, akármilyen gazdaságos is az üzemeltetése, lehetnénk kicsit hatékonyabbak.

Szembejött egy kellemes ajánlat, amely ugyan két kategóriával kisebb autó, sokkal többe kerül, mint a 626-os került mindenestül, ellenben pici kis motorja van, légzsákok és ABS van benne, muzsika, klíma, meg kevesebb km. Sokkal kevesebb. A kis gyösz is mazda, de számozás helyett saját neve van, Demionak hívják, autóérzetből komoly visszalépés a 626 után, de hát amikor az született, nem hogy a demio, hanem a demio kategóriája sem nagyon létezett.

Az 1.3 literes erőmű vidáman forgatja a bútorgörgőket, amit kerekek helyett szereltek a járgányra (erős jóindulattal tán megvan a 13″) és legnagyobb meglepetésemre képes százzal is menni és ezt a tempót percen belül felveszi, két felnőttel is. Csodálatos, hol tart a tudomány! A garázsban egy méterrel több hely van. Roppant szép állapotú jármű főleg azért, mert japánból egyenesen az előző tulajhoz került, aki párezer km után kényszerült megválni tőle, most nej az első Nz tulaj, nincs évek óta gondatlan kezekben. Egy évvel a 2000-es ráncfelvarrás utáni, már a széplámpás. Egyetlen komolyabb felhámsérülés mutatkozik rajta, de az műanyagon van, legalább rohadni nem fog és megismerjük a parkolóban.

A gyermek imádja, egyrészt mert mylittleponykék-metál, másrészt meg mert van benne opcionális Halász Judit, a nej is megszerette hamar, könnyű vezetni, csak az automata váltót kell megszoknia, de azzal sem lesz gond. Ha ez a mazda feleannyit kibír, mint a ’91-es nagy, akkor roppant elégedettek leszünk, (számos példány éri meg különösebb igalom nélkül a 150ezer km-es kort, amitől ez nagyon messze van) ha pedig annyit fog fogyasztani, amennyit saccolok, akkor mégroppantelégedettebbek. Gyorsan kap egy olajcserét sallangokkal és kész is vagyunk. Világkörüli útra nem ezzel megyünk, de azt a napi pár km-t kényelmesen és olcsón meg lehet vele tenni.

Az még nem teljesen tiszta, hogy mi lesz a nagymazda sorsa, most még rego és wof is van rajta, de valószínűleg eladósorba kerül, ha nem sikerül valamiféle kicsit is hihető érvet találnom, hogy miért kéne megtartani, sajnos a „mert nagyon szeretem.” az nem számít az értékelhető érvek közé. Pedig a volvoink után ez volt a legjobb kocsink ever.