Péntek este újra nekivágtunk az éccakának, hogy a viccfesztivál egy újabb előadóját tekintsük meg, jelesül egy helyi erőt. A jóember Te Radarnak hívatja magát és ezzel a showjával már nyert mindenféle díjakat, nem is érdemtelenül.
A Te Radar nevű előadót egyébként Andrew J Lumsdennek hívják, a kiwi humorizmus egyik jól simert alakja, műsorai a királyi rádióban, tévében mennek, több minisorozatot is írt és játszott végig, közöttük az Off the Radar címűt, amely során tíz hónapig igyekezett fenntartható módon élni a susnyásban. Ebből könyvet is írt. Jelenleg is megy egy műsora a tévében, a Radar’s Patch, minden vasárnap este hétkor az egyesen. Blogja, a Generalistimo is rendszeresen frissül, Előadásaival számos díjat nyert már, a kiwik ennek ellenére szeretik.
Andrew amellett, hogy ír, játszik, fellép, műsort vezet, és utazik, amatőr történész is, úgyhogy nem meglepő, hogy az Eating the dog c. műsor egy olyan örök klasszikusra épít, amellyel nem nagyon lehet melléfogni itt a zátonyon, a helyi történelemből merít. Olyan hősöket és eseményeket sorakoztat fel, amelyek szinte sehol máshol nem eshettek volna meg, csak Új-Zélandon. Nem mondom, hogy nincs báj ezekben a sztorikban, amelyek szerencsére igen jól dokumentáltak is, a maguk esetlen -esztelen módján bátorságban sem szenvednek hiányt.
Ezek a sztorik nem nagyon vannak meg a mainstream közbeszédben, de egymás után hallani őket borzasztóan vicces volt, megismerni a zátony első bűnbandáját, a rémisztő Taranaki Highwayman-t, aki útonállásból próbált megélni, de képtelen volt egy fillért is szerezni, aztán miután elkapták és becsukták, a taranakiak addig könyörögtek a hatóságoknak, amíg haza nem küldték a mukit, az ország tengeralattjáróépítő múltját, az ötvenes évek urán-lázát (még uránízű fagyi is volt!!!) és az ország első légibalesetét, amely akkor történt, amikor a Wright-fivérek még a konyhában játszottak a teafőzővel.
Volt még ötszáz napos, éhezős kirándulás (itt evődött meg Rover kutya), traktorból hullámbádog tankgyártás és egyéb finomságok, mindez igen szórakoztató ábrákkal kísérve, a nép pedig önfeledten kacagott a kultúrtörténeti nonszenszeken és mi is nagyon jól mulattunk. A kissé döcögősen beinduló előadás végül egészen lendületes lett és egyre viccesebb, ráadásul Radar számunkra teljesen érthetően beszélt, pedig tartottunk a kiwiangoltól. Ha valaki véletlenül szembetalálkozna egy előadásával, feltétlen nézze meg, megéri.
„Andrew amellett, hogy ír, játszik, fellép..” Azt hiszem, fáradt lehetek – hosszan töprengtem, hogy függ össze nemzetisége (ír) a tevékenységeivel…