kert – burján

Eltelt pár hét az utolsó kertes bejegyzés óta, azóta sokat fejlődött a növényvilág, sőt, már van amit szorgosan szüretelek is. Na persze, az a retek.

Mondjuk a retek olyan, mint a Warcraftban a parasztok, csak nyomni kell a gombot és jön, ez idén sincs másképpen, nagyjából egy kilót szüreteltünk már és hol salátában, hol csak magában, besózva esszük. Tanulva a hosszú évek alatt felhalmozódott népi tapasztalatokból, idén már okosabban locsolok, a retek-övezetbe sokkal kevesebb víz kerül, ígz a piros gömbök nem repednek szét, ellenben jó nagyra megnőnek. Nyilván segít valamelyest a folyamatos napsütés is, de azért (nudge-nudge) mi tudjuk, hogy az átgondolt öntözési szisztéma okozza a kiváló eredményt. Kellett vennünk új slaugot is, mert a betonozó srácoknak valahogy sikerült kilenc helyen kiluggatni azt ami itt volt, ettől egy-egy esti locsolás vidám vizividámparkká változtatta a kertet. A retkek amúgy nem csak finomak, hanem kicsit esetlen alakúak is, nem olyan szép kerekek, mint a bolti, mindegyik másképpen csálé, etől a termény, – ahogy a gasztronómiában szemrebbenés nélkül mondjuk arra ami ronda – rusztikus.

A cékla meglehetősen lassan dolgozik, bíborral erezett leveleit komótosan növesztgeti, ebből a szerkesztőség arra következtet, hogy a lila gömbök is fejlődek odabenn, hát a fene tudja persze, igazából céklát még egyben nem is láttam, még képen se, szóval tippem sincs, hogy mennyi idő kell neki, hogy elérje a vágósúlyt.

A paradicsom-különítmény, hosszas tökörészés után végre fejlődésnek indult, hetekig csak vézna kis leveleket eregetett, voltak napok, amikor már lemondtam róla, de végül összeszedte magát, már el kellett kezdenem a hónaljakban növő kis, undok hajtások lecsípkedését, mert mindenfelé burjánzik a huncut, ahelyett, hogy a sárga virágokra és a hatalmas, piros gömbökre fókuszálna. Rendre kell szoktatni, már be is szúrkáltam a tövek mellé a bambuszbotokat, amelyekhez majd oda tudom kötözni őket, hogy nehogy összerogyjanak a hatalmas, piros gömbök súlya alatt.

A leglkesebb versenyző a pakcsoj, persze, pár nap alatt hatalmasat nőtt, mára bazinagy, bőrszerű levelek borítják a kis élőhelyüket, sőt, volt amelyik már fel is magzott, szóval talán egy kicsit túl sokáig hagytam őket a tutiban. Meg még nem kóstoltuk, de annak is eljön az ideje, mindenesetre igazán önbizalomnövelő és kedélyjavító egy növény, akármit csinál vele az ember, nő, mint a dudva, aki gyors sikerrre vágyik, az vessen be vele egy hektárt és pár nap alatt főkertésszé változik. Biztos meg is lehet enni, mint a gyapotot csokoládébatyuban (bár ez még Milonak se volt könnyű feladat) majd kipróbálom Tibb receptjét.

Nagyon ígéretesnek tűnik az uborka, már megjelentek az első kis terménykezdemények és a sárga virágok, meg is építettem nekik a jól megérdemelt űrállomásukat, amelybe azonnal bele is kapaszkodtak a kis kunkori csápjaikkal. Valószínűleg nem figyeltek oda végig, amikor elmagyaráztam nekik, hogy merre és hogyan kell kúszniuk, mert kicsit összevissza csámborognak, a tökfélékre jellemző, arrogáns, területfoglalós módszerrel, bár az első kitörési kísérleteket némi zöld dróttal letörtem, de a szemem rajtuk kell tartanom. Összesen 4 tő fejlődik, mint a fene, ettől folyamatos uborkaellátást és manufakturális rendszerű kovászolósort remélek, nehogy kifogyjunk a koviubiból, akár egy percre is.

Pillanatnyilag nyugodt a helyzet, se kártevők, se belharcok nincsenek, de fel vagyok készülve komolyabb mértékű beavatkozásokra, ideértve a vegyi hadviselés aljasabb módszereit is. A hétvégén még újratöltöm a retekpozíciókat, hogy fakadjon új retek a leszüreteltek helyén, aztán meglátjuk. Gazda szeme.