Hosszas küzdelem után végül sikerült megfizethető jegyeket szereznünk, annak ellenére, hogy a karácsony-újév időszak általában elég büntető jegyárakat okoz a légiközlekedésben. Kicsit aggódtunk azért, amikor kiderült, hogy a szignifikáns spór a China Airlines-szal való utazgatást jelenti.
Nem csoda, hogy nem nagyon hallottunk korábban erről a csinos kis légitársaságról, vagy tíz éve nem repkedtek erre, ennek később még jelentősége lesz. Azért biztos, ami biztos, lecsekkoltam az airliners.net-en, hogy tényleg vannak saját repülőik, meg minden, nem csak egy kis sanghaji mellékutcában működő internetkafé/dumplingkifőzde látszik a netről légitársaságnak Lássuk be, a honlapjuk azért nem pont olyan, mint az Emirates vagy a Singapore Airlinesé.
Az autót megint az Aeroparkra bíztuk, ahol napi hat dollár váltságdíj ellenében nem csináltak vele semmit, velük megint minden flottul ment, szeretjük őket. Becsekkolás és a gyerekülés feladása után ballagtunk a lehető legtávolabbi kapu felé, ahol a lázas indulási igyekezetek helyett, békésen öldögélő utazóközönséget és mindenféle, extázisban vigyorgó kínai öltönyösöket találtunk. A reptér nagy ablaka előtt felállított kisszínpadon egymást váltották az öltönyös urak, akik beszédeket mondtak, a nejem szerint mind angolul, ami nekem elsőre azért nem volt ilyen egyértelmű.
Az ünnepség oka az volt, hogy a China Airlines, kb. tíz év kihagyás után ismét repül Aucklandból Tajpejbe, és mindezt Brisbane-en keresztül teszi, így kerültünk mi a képbe. (izé, valójában úgy kerültünk a képbe, hogy majd ezer dollárral olcsóbb volt a jegy, mintha nem a kínaiakkal megyünk) A beszédek nem akartak véget érni, pedig megjelent már a maori kultúrcsoport is és a háttérben 35 kilós, gyönyörű keleti nők készítették a piros szalagot az átvágásra. Negyed óra után már rettenetesen bizarr élménnyé vált az egész, kísértetiesen hasonlított a Kádár-éra hasonló eseményeire, amikor a nehézipari miniszter átadja a bonyhádi lábosfülhegesztő üzemet. Végül, hosszas lamentálás után csak átvágták a piros szalagot, majd fotózás, és kisvártatva, sűrű nihaozás közepette beszállhatunk az Airbus 330-300-ba, ami ugyan nem volt új, de nem volt vele semmi baj. Mindenki kapott ajándékot is, mert ez az első út, minden kínai úgy vigyorgott, mint akit a szénakazal mögé visznek pendelyes lányok.
Előzetes aggodalmunkra rácáfolva az egész repülőút teljesen normálisan működött, jó volt a kaja, még a lábunknak is több hely volt, mint a fapadosokon szokott lenni, bár a személyzet időnként úgy csinált, mintha ma lett volna az első napjuk. Az ünnepségnek és a bénázásnak köszönhetően csak összeszedtünk fél óra késést, amit megfejelt az Ausztrál biosecurity rutin, ami eléggé meglepte a személyzetet, annak ellenére, hogy ez a gyilkos spray fújdogálása már évtizedek óta megy (nehogy behordjunk valami szörnyet, amitől dadogni kezdenek a wombatok) és a légitársaság máshonnan rendszeresen repül az országba. Végül bejött a gépbe egy délceg ozzi, elmagyarázta a mivant, a lányok fújdogáltak, aztán végre kiszállhattunk.
A tavalyi látogatásunkkor kért e-visitor vízumunk még éppen érvényes volt, úgyhogy azzal nem kellett foglalkoznunk, összekaptuk a csomagunkat és a gyerekülést, megkaptuk a pecsétünket a szigorú tekintetű tisztviselőtől és beléphettünk a koraesti, 28 fokos városba. A rokonzok már vártak ránk, úgyhogy bepattantunk a kocsiba, hazahúztunk, lepakoltunk, ettünkittunk és a kookaburrák röhögését hallgatva elaludtunk. (az alábbi képen nem kookaburra van)
Másnap ragyogó időre ébredtünk, úgyhogy legott neki is vágtunk az egyetlen előre eltervezett programunknak, a Lone Pine Koala Sanctuary megtekintésének, mert ezt a gyerek már tavaly is imádta. Az LPKS – ki hinné – egy állatkert, benne mindenféle jószágokkal, papagájtól a kenguruig, nagyon jópofa hely. Hajóval is lehet menni a városból, de nekünk közelebb volt kocsival, csak pár perc autókázásra laktunk onnan.
Rendszeres időközönként megetetik a papagájokat, ilyenkor a környék összes, színestollú madara berepül az eseményre és egymás hegyén-hátán tipornak a tápért. Ezrével vannak, nagyon látványos, érdemes a ruházatra ügyelni, mert a madárkák nincsenek tekintettel az ilyesmire. Madark után megnéztük a wallabykat, ezeket etetni is lehet, ha vásárol a proletár előre wallabyetető izéket, ezt mi kihagytuk, de azért a dögöket meg lehet simogatni. A wallaby egy kis erszényes, úgy néz ki, mint egy fejlődésben visszamaradt kenguru, fő tevékenyésge az árnyékban tespedés és a turisták által behordott kaja felzabálása. Egyet láttunk ugrálni, de arra a többi wallabyk is hülyén néztek, hogy nem tud viselkedni, pont amikor itt vannak a vendégek.
Megnéztünk mindenféle hüllőket meg emut meg a wombatot, ami még a wallabynál is passzívabb jószág, egész nap döglik a melegben és horkol. (Soulmate!) Aztán jöttek a koalák, meg egy előadás a koalákról, ami tök érdekes volt, csomó érdekes dolgot tanultunk róluk, de továbbra is meggyőződésem, hogy a koala az egy megmagyarázhatatlan evolúciós félreértés, a funkció nélküli lény, ha nem rá gondolt Turgenyev, amikor kitalálta a „felesleges ember” kifejezést, akkor nem tudom kire. Az életmódja folyamatábrán könnyen ábrázolható, a nap 80%-ban alszik, hogy a 20%-ban ehessen, viszont a sok eukaliptuszlevéltől könnyen elálmosodik és goto 10. Édes pofa, nem mondom, de hozzá képest a lajhár maga Flash. A koala csak létezik és ez minden amit el lehet róla mondani, kiveszőfélben van, mert az ember elveszi az erdőit amiben lakni szeret meg elütik az úton, vigyázzunk a koalákra. Megsimogattuk, megnéztük a többi, fára akasztott haverjait is, aztán átmentünk a háztáji részlegbe, ahol van malac meg paci meg birkaterelős előadás, de utóbbit idén már kihagytuk, végül is Új-Zélandon lakunk.
A LPKS fő attrakciója persze a koala, de érdemes alaposan körbejárni a parkot, vannak baglyok, kígyók, kacsacsőrű emlős, dingó, tasmán ördög, meg mindenféle madarak, köztük a kazuár, ami a legelképesztőbb madár, bazi nagy, szép, és lakik is a vadonban, szóval el lehet ütni az úton. (ne tegyük, egyrészt mert az fáj szegény madárnak, másrészt tönkremegy az autónk) Érdemes olyankor menni, amikor szép az idő, egyrészt mert van sok árnyékos hely, másrészt könnyebb fotózni is.
Nincs tigris meg zsiráf, de az Ausztráliára jellemző egyedi állatokat meg lehet nézegetni. Aki a környéken jár, ugorjon be, gyerekeknek is nagyon jó szórakozás és meg lehet simogatni olyan állatokat, amiket hétköznap azért nem nagyon lát az átlagember és vannak mindenféle tanulságos előadások, amikor elmagyarázzák, hogy működik a terelőkutya, a koala, mit eszik a micsoda és mikor szeret aludni. Ja és van teknőcbéka is.
Az a nem kookaburra (ami amúgy magyarul Kacagó Jancsi) a képen az egy feketehomlokú mézmadár (ausztrálul noisy miner). Mindkét említett faj a vicces nevű madarak népes családjának tagja.
Hat nem mondom batrak vagytok… Van egy ismeros par, jol ismerem oket meg Mo.-rol es gyakran valtun email-t. Mind a ketten a Lufthansa-nal dolgoznak most, de megelozoleg is a „repulos iparban” dolgoztak Pekingben, Shanghai, Barcelona es most Frankfurt. Amikor repulesre kerul a szo mindig azt mondjak, hogy barmelyik nagyobb legitarsasag OK, csak kinaival ne repuljunk ha kedves az eletunk. En adok a szavukra amit az en tapasztalatom is alatamaszt. No nem repules de ismerver a kinai cegek mukodeset (testkozelbol) es a kinai munkamoralt es minoseget (szinten nagyon kozelrol) en inkabb fizetek tobbet egy kicsit tobb biztonsagert.
Nem tudom, én novemberben a Cathay Pacific-kel repültem végig oda-vissza a London – Hong Kong – Auckland távot és a világon semmi probléma nem volt sem a gépekkel, sem pedig a személyzet hozzáállásával, sem semmivel (na jó, a kaját nem lájkoltam túlzottan) pedig ugye ez is kínai légitársaság. (pontosabban hong kong-i, de az meg már egy pár éve megint csak kína része :))
Viszont a tavalyi év végén a Qantas („kenguru erlájnsz”) jónéhány gépének kellett kényszerleszállást végrehajtania. Szóval, nem biztos, hogy minden szar, ami kínai.
a China Airlines tajvani cég, nem kínai. máshol én még nm éltem meg olyan munkamorált, mint ott 🙁 szerintem kicsit előrébb vannak, mint Kína.
54% of Air China is owned directly by the PRC…
Bocsanat elitam a nevet a legitarsasagnak China Airlines, Air China 100% Kinai.
A lorryetetés nem volt meg a LPCS-ben? Mikor mi arra jártunk, akkor a gondozó csáveszok hoztak valami tejbegrízszerű izét és azt egy cserépalátétbe öntve biztattak, hogy etess. era bele is ment… A következményekről készült videot holnap elő is túrom, most, hogy így eszembe juttatta a post.