Az idei nyár kisközösségi slágere a szörfözni tanulás, úgyhogy végül mi is ilyesmire adtuk a fejünket. Képünk illusztráció.
A szörfözés egy népszerű vizisport, amelyet amerikai filmekben űznek görög isteneket megszégyenítő testű fiatalok. Ez ne rettentsen el minket, a szörfözés roppant költséghatékony sport, és az általam korábban vélelmezettekkel ellentétben, nem igényel komolyabb anyagi ráfordítást sem és ha eleget csinálja az ember, akkor görög isteneket megszégyenítő teste lesz (bár húszévességet még a tartós szörfözés sem okoz utólag). Jó, persze kell wetsuit meg deszka, de ha ezek megvannak, akkor csak hullám kell, az meg itt, különösen a partok környékén – akad.
El is mentünk Muriwaira (ahol barbiztunk meg motoroztunk is régebben) a szörfiskolába, ahol egy kellemesen szörföshippi társaság vezetésével részt vettünk a kezdők képzésén. (bevezetés a hullámelméletbe, board-logisztika, goofyleg-management magas vastartalmú talajon és ripspotting a magasból speckolokkal). Amellett, hogy remekül éreztük magunkat, azért a hullámok eléggé erősen éreztették a jelenlétüket, fittyet hányva arra, hogy mi, ugyebár kezdők volnánk.
A szárazföldi gyakorlás során hasaltunk jó sokat a homokban, majd felugráltunk és úgy csináltunk, mintha, és bármilyen furán hangzik is, tényleg ez a módja a dolog elsajátításának. Bár a kerékpározást is lehetne így tanulni…
A szörfözés egyébként pofonegyszerű dolog, elmondom hogy kell. Ha tudod melyik lábad megy előre (nincs sok lehetőség, ha a bal, akkor úgy hívnak regular, ha a jobb, akkor goofy) akkor a következő a teendőd:
- vigyized, hogy jön-e a hullám (deszkán hasalsz otthonosan, kukkolsz hátra, nyilván)
- ha jön, akkor evezel a kezeddel, mint a gép, amíg a hullám utol nem ér
- ha a deszka megndult a lejtőn, akkor felállsz és szörfözöl
Mondtam, hogy könnyű! Persze a gyakorlatban kell egy kis idő, amíg eltalálod, hogy a deszkán se túl elöl, se túl hátul, se túl jobbra se túl balra ne feküdj/állj, hanem pont jól. De ha az megvan, akkor onnantól tényleg csak csúszni kell. Azért némi egyensúlyérzék nem árt, ezért tudnak olyan jól a gyerekek egyből.
A vízben aztán jó sokat küzdöttünk, de azért részleges sikerekkel gazdagodtunk (deszkán állva siklás másodpercekig! – coolness faktor: végtelen) Miután rettenetesen gyorsan elfárad az ember, pláne, ha ereje 92%-a arra megy el, hogy bejusson oda ahonnan kicsúszhat a hullámokon, másnap kipihenve visszamentem és béreltem egy deszkát. A szörfkölcsönző néni szerint – hiszen tegnap már voltam kezdő – ma már ne szarakodjunk a soft-top (foamy) deszkákkal, hanem vigyek egy igazit, és a sokkal kisebb és ritkább hullámokon csúszkáltam még, gyakorlásképpen.
Szerencsére a szörfös szubkultúra itt eléggé le van kiwisítve, a filmekből jól ismert szörfös kellékek (szőke haj, kockahas) és viselkedés (shaka, bro!) gyakorlatilag nincs jelen, senki sem piszkál, mert kezdő vagy, vagy hát pont kitöltöd a wetsuitot, ami – higgyétek el – nem kedvező viselet a kissé khm, párnázottabb alakúaknak. Mindazonáltal a szörfözés mókás dolog, de kell hozzá olyan kondi ami nekem még nincs. De ha megindul a deszka, akkor megérti az ember a szörfmániát.
Waihin is béreltem deszkát és bementem gyakorolni, sőt a nej is elvégezte az ottani szörfiskola kezdő kurzusát, és nyilván nem kell mondjam, hogy huszonév tornászlánynak levés után sokkal jobban szörfözött elsőre, mint én harmadikra. Szerintem ő megy még egyszer és tud, nekem viszont még kell majd még pár alkalom ideális vizeken, hogy belejöjjek.
A kovetkezo meg a turulmadaron fuvezes lesz…?
kevéssé hiszem, turuly meg csoszika nélkül is jól érzem magam 🙂
S most akkor regular vagy, vagy goofy?
megjött a kedvem, ez jó lehet
Kedvet csináltál kipróbálni, elmegyek nyuggernek valami ekkora hullámos víz közelébe 🙂
Bár szorgalmasan olvasok a kiwi mindennapokról, de a múlt heti cápatámadás meglepett, korábban NZ körüli vizekből nem olvastam ilyet. Amíg ott voltam, s főleg háziasszonyom, illetve kisebbik fiát kérdeztem cápákról, úszókról és szörfözőkről nem nagyon meséltek támadásokról. Másrészt szokatlan a két különböző fajhoz tartozó cápa valószínűleg inkább egymás utáni támadása is.
Gondolom azóta, főleg a nyaralóknak kiemelkedően jó idő miatt, a figyelő szolgálat is erősebb.
A hír – valószínűleg nem véletlenül – szerencsére gyorsan lecsengett a netes hírportálokon és már többet írnak az extra szárazságról.
mert a szárazság komoly probléma, a cépatámadás meg nem. Cápák mindig is éltek a környező vizekben, számos fajta előfordul, köztük nagy fehér is. Az emberre általában nem támadnak, egyrészt mert nem szeretik az emberhúst, másrészt meg mert általában van elég kaja a környéken. Ha megkérdezel egy itteni horgászt, hogy fogott-e már cápát, akkor mind igent fog mondani, még én is fogtam egy kicsit egyszer.
Cápafigyelő szolgálat nem nagyon van, a surf lifesaverek szoktak trombitálni, ha látnak nagyot a közelben és vannak emberek a vízben.
Ha már cápa: alulról pont úgy néz ki a szörfös, mint egy fóka, ezért megy néha neki a ragadozó.
Egy évben 100 alatt van a bolygón a cápatámadások száma, ebből általában 10 alatt a halálos kimenetelű. Zömmel szörföst és szigonnyal vadászó embert támadnak meg, illetve néha a feeding frenzy kapcsolja be náluk a „mindent megeszek” metódust, amit nagyban elősegít, hogy a cápanéző túrákat szervező ember véres halmaradék tengerbe öntésével csalogatja az állatot.
Az évi ~100 támadáshoz képest az ember évi 80-100 millió (!) cápát irt ki, mindezt azért, mert az ázsiaiak elhiszik, hogy az uszonyuk fogyasztásától majd nem lesznek rákosak és nagyobb lesz a pöcsük is. Ennek az az „eredménye”, hogy 20 év alatt a több, mint 400 cápafajból jó 30-at sikerült végleg kipusztítani.
a szörfös lehet h fókának látszik, de a csávó akit megettek pár hete szimplán úszó volt, nem szörfös. Ettől függetlenül nem értem, hogy mi a faszért kell partközelben még etetni is őket.
A kiirtásuk meg elképesztő méretekben zajlik, gyakorlatilag teljesen értelmetlenül.
Az úszóról olvastam én is. Azoknak a buziknak, akik etetik őket, egy életre bevonnám mindenféle engedélyét, amivel vízközelbe mehetnek.
Sajna az „emberevő cápa” image az mindenkinek azonnal megvan, az évi 100 millió kiirtott cápa mondatra pedig általában „hazudz” a válasz.
Azert a „szimplan uszo”-hoz tegyuk hozza, hogy emberunk konkretan beleuszott egy ‘work-up’-ba.
Work-upnak nevezik, amikor a ragadozo halak csapata korbe-korbe uszva egybetereli az aprohalat, hogy megegye. A ragadozo hal itt NZ-on lehet sokfele: foleg kahawai, delfin (tudom, nem hal) es csodak csodajara capa. Sot, sokszor tobbretegu a korozes, kahawai tereli az aprohalat, a delfin korozi a kahawai-t. Valahol van egy videom ahol a delfin eppen jatszva dobalja fel a levegobe a frissen fogott fel meteres kahawait.
A vizhomerseklettol eltekintve sok helyen szivesen uszkalok, de egy ilyen work-upban tuti, hogy nem. Ver mindenhol, csapkodo allkapcsok, meg ha nem is en vagyok a celpont, barmi tortenhet. A muriwai-i geniusz egy ilyenbe uszkalt a helyi pecasok beszamoloja szerint.
Work-up: így egész más a leányzó fekvése. A delfinest meg muti!
valamelyik reggel az állatkert szóvivőjével beszélgettek a rádióban, többek közt a cápákról és cápatámadásokról; ő mondta, hogy egy évben többen halnak meg úgy, hogy fejükre esik egy kókuszdió, mint ahány cápatámadás van; csak a cápáknak rosszabb a sajtójuk, mint a kókuszdióknak…
Olvasom a híreket folyamatosan a szárazságról. Geológus lévén sajnos tisztában vagyok a következő esős időszak rettenetes rombolásával is, amit a kiszáradt, összerepedezett talajjal, üledékkel fog tenni.
A szélsőségesen változó időjárás az az egész Földre jellemző. NZ-januárban az eső mosott el több hidat, utat főled a Déli szgeten, most meg alig 2 hónappal később itt ez a szárazság.
Nem bölcselkedek, Mo-n is rohangálok eleget az országban emiatt, bár szívesebben tenném már ott.