Love Your Coast – Rangitoto Cleanup

A munkahelyem minden évben szervez valamiféle önkéntes munkát a dolgozóknak, ahogy tavaly Motutapun irtottuk a gonosz mothplantot, idén a Rangitoto vízpartját takarítottuk.

A Rangitoto egy, alig hatszáz éves vulkán, annyira friss, hogy még rajta van a gyári csomagolás, ellenben szerencsétlen módon az öböl kellős közepén jött elő a víz alól. Ennek ugyan megvan az a kellemes következménye, hogy nem a tök lapos Motutaput kell nézegetni, hanem a szép vulkáni kúpot, de vannak hátrányok is.

Ahogy a térképen is látszik, a sziget védi a várost a nyílt víz háborgásától, de a nyílt vizet is védi a város mocskától. Na utóbbi miatt kerültünk mi a képbe.

Auckland város kb. hatszáz km partszakaszt kezel és igyekszik tisztán tartani, ami nem kis feladat. Annak ellenére, hogy a népek szelektíven gyűjtögetik a szemetüket, – hogy aztán az újra fel nem dolgozható részt műanyag zsákokban elássák – a város szemetéből rengeteg jut a tengerbe. Ennek leginkább az az oka, hogy a városban a szél által szétfújt és a népek által eldobált szemét az esővízelvezetőkbe mosódik, amelyek direktben közlekednek a tengerrel, és a nagyon durva darabok kivételével a lebegő szemét jó része az élővízbe jut, majd egy részét az apálydagály kimossa a partokra, egy része pedig kijut a nyílt óceánra.

Mivel a Rangitoto pont útba esik az apálykor az öbölből távozó szemétnek, iszonyú mennyiségű getva rakódik le ott, ahol nem is él senki, na ennek egy részének összeszedésére vállalkoztunk. A szervezést a Love Your Coast mozgalom keretében a Sustainable Coastlines nevű non-profit cég szervezte, amely amellett, hogy az iskolákban oktatja a gyerekeket a szemetelés következményeiről, ilyen programokat is szervez, de csinálnak kampányokat, vannak kiadványaik és kiállításuk is.

Mielőtt átkompoztunk volna a szigetre, a Maritime Museum egy termében kaptunk némi eligazítást meg ismeretterjesztést, hogy mit képes művelni a műanyag szemét a tengerek élővilágával, ez elég sokkoló volt, durva képekkel (mindenféle műanyagszemét mindenféle halott halak-madarak gyomrában leginkább) és sztorikkal és egy kiállítással amit gyerekek csináltak a parton összeszedett szemétből. A szemét legjava – ami a legtöbb gondot okozza – egyszer használatos, olcsó műanyag, de erről majd később még mesélek.

Miután mégis elértük a kompot, kiszálltunk a szigeten és megvártuk a Watercare kishajóját, amin két alak dolgozik, gyakorlatilag egész nap a partot takarítják valahol, bár ők elsősorban a nagyobb szemétre mennek. Miután kiraktak bennünket valahol a Coast Guard Bay-től kicsit délre, kaptunk eligazítást meg reggelit.

Aztán kaptunk kesztyűket meg zsákokat és szétosztottak bennünket a parton, és nekiálltunk összeszedni a mindenféle oda nem tartozó motyót. A sziget gyönyörű, a nap sütött, csodaszép volt az egész mulatság, amíg le nem nézett az ember a lába mellé a földre, mert ott aztán volt minden.

Ahhoz képest, hogy a Rangitoton nem is lakik senki, elképesztő mennyiségű műanyaghulladékot találtunk és szedtünk össze a parton, és az mind úszva érkezett oda, a városból. Mivel a szemét nagyja elég kicsi, nem könnyű észrevenni, de azért sajnos ott van az, mindehol. Öten leültünk az uszadékfára és egy órán keresztül szedegettük a vackokat, csak ami karnyújtásnyi távolságban volt, és együtt is csak pár négyzetmétert tudtunk megpucolni.

A műanyag vackok javarésze egyébként, kitéve az erős UV-nak és a tengervíznek, meglepően rossz állapotban van, törik, porlad és deformálódik. Ahogy egyre kisebb és kisebb darabra törnek, úgy kapja fel őket könnyebben a szél és a víz újra, és kijutnak a nyílt vízre, ahol az áramlásokat követve, hatalmas szigetekké állnak össze.

Mivel ezeket az anyagokat nem eszi és bontja le semmi, ezért apró darabkákban úszkálnak az óceánokban örökké, ahol megeszik őket a tengeri élőlények, amik megemészteni nem tudván őket, belehalnak ebbe. Amelyik nem ebbe azt csak szimplán megmérgezik a plasztik mihíjjákokból kioldódó mindenféle vegyületek. Az óceánból kifogott halak kb. 35%-a evett már műanyagot.

Azon kívül, hogy a plasztik a vízben élők számára gyakran látszik ételnek, a legkomolyabb károkat a lebegő nejlonzacskók okozzák, amelyeket pl. a teknősök medúzának néznek és megesznek, aztán eplatkolnak, mert a nejlonzacskót nem tudják kirugdosni a szervezetükből. Évente körülbelül százezer tengeri emlős és egymillió madár pusztul el a műanyagoktól.

Persze a legjobb lenne már le se gyártani ezeknek az egyszer használatos műanyagoknak a nagyrészét, vagy, ha már legyártottuk őket, akkor értelmesebben feldolgozni őket használat után, mint hagyni, hogy a vizekbe kerüljenek. Végül persze össze is lehet szedni őket a parton, de azért ez csak tüneti kezelés, még, ha szívesen csinálja is az ember, az óceánokban úszkáló sokmillió tonna szeméten nem segít. Attól tartok, amíg valaki ki nem találja a műanyagmágnest, a partok feltakarítása reménytelen vállalkozás.

És, hogy mi minden volt a parton? Leírni is sok, nemhogy összeszedni. A legtöbb az üdítőspalackokat lezáró, a kupak alatti fóliabigyó, második legtöbb a nyalókák pálcikája (ezrével hevert mindenfelé) és a tetrapak dobozos üdítőkhöz adott szívószál celofánja. Emellett volt rengeteg horgászzsinór, hungarocell, mindenféle kupakok, a kupakok alatt maradó gyűrű, tiplik, kötelek, csoki- és csipszes zacskók, tubusok, dobozok, játékok, öngyújtók, műanyag és gumi autóalkatrészek, szilikon tömítések, palackok és nejlonzacskó minden méretben és színben, szívószál, műanyag evőeszköz, fényes hőpapírra nyomott parkolójegy amit az automaták adnak a városban és elég sok üveg. Az üveg tán a legkisebb baj, az a parton a kövek között hamar elkopik és nem bánt senkit (bár hülyeség nem újra üveget csinálni belőle).

Az apró szemét felszedése egyébként monoton és unalmas meló, ráadásul jól meggyűlöli az ember a városlakókat akik ahhoz is retardáltak, hogy ne az utcára dobálják a szemetüket, és elképzehető, hogy mennyire haladós csinálni. Szívószálak celofánburkaiból meg nyalókapálcikákból nem kis meló összeszedni 8-10 zsáknyi szemetet, de tizenötünknek kb. ennyi jött össze és nem pucoltunk ki sok méter partot. Azért sikerült találnunk labdát, törött frizbit és egy hegesztőmaszkot is.

Az egész nagyon tanulságos volt, különös tekintettel arra, hogy a zátonyon eléggé természetes a szelektív hulladékgyűjtés, amihez az önkormányzat biztosít mindent, és amúgy is a kiwik két kézzel verik a mellüket a clean and green országimázs során. Mindeközben, évente kb. 500 liter szemetet gyártunk magunk köré fejenként. Érdemes lenne eltűnödni azon, hogy ebből mi az ami tök felesleges már szemétbe kerülése előtt is.

Az utolsó képen persze nem műanyagszemét, hanem egy cuki kis rák van, akire a frászt hoztam, amikor kihúztam az őt rejtő kövek közül valami szemetet.

A téma iránt érdeklődőknek itt egy gazdag linkgyűjtemény, érdemes mazsolázni benne.