ALBERT CAMUS: KÖZÖNY

tegnap belementem a fészbukba, hogy megtudjam, hogy ölik-e már egymást a magyarkák a klubban (nem derült ki) és láttam, hogy millió notifikáció vár, hónapok óta nem bukoltam fész. És rájöttem, hogy csak addig érdekel bárkit bárki, amíg egy kattintással lehet lájkolni, ennél több effortot nem érünk másnak. Találtam egy rettentesen izgatott hangnemben íródott levelet a földrengés után egy nappalról, hogy jól vagyunk-e. Azért annyira nem érdekelte a felhasználót (un. barátunkat), hogy egy emailt írjon, bezingessen szkejpon vagy neadjisten telefonon (amire pl. atyám képes volt, ő szimplán felhívott, hogy megvagyunk-e) szóval ha egy klikknél távolabb van az ember, akkor bátran le van szarva leginkább. Illetve, annyit már nem ér. Persze van ennek jó oldala is, nem is egy. Először is, rengeteg teljesen értelmetlen, felesleges és balfasz kontentot nem látok, ami már önmagában megérné elfelejteni a fb-ot, ahogy van, de pl., ha az ember szociális pária óhajt lenni, leginkább az első pontban megfogalmazott okokból (content avoidance) nagyon könnyű dolga van. Mindenesetre fura látni, hogy a social network, amelyik abból él, hogy összehordja a népeket egy közös kommunikációs platformra, végül is lassan de módszeresen halálba mérgezi azt, amire született, az emberek közötti igazi kommunikációt, biztosítva nekik azt, hogy abszolút felszínes és érdektelen dolgokkal takarják le a tényt, hogy telibeszarják egymást. Nem véletlenül népszerű ez, sokszáz barátunk van, mégis nulla energiával érhetjük el az un. Gaki (a legteljesebb közömb) állapotát, abban a hitben ringatva magunkat, hogy részei vagyunk a nagy közösségnek. Szélsőséges eset pl. hogy az ország, amelyik az emailt nem fogadja el hivatalos dokumentumként, fb-on tájékoztatja a polgárát, hogy milyen időpontban áll rendelkezésre a varázslat ami hivatalos dokumentumot képes kreálni. Gondolom nem véletlen, hogy a nemrégiben bevezetett emotikon-izékkel kibővített lájkozási lehetőséggel végre a mosoly meg a szivecske is egy gombos lett. Már pötyögni se kell. Annak ellenére, hogy a telefonálás is rohadt olcsó lett már, annál semmi sem olcsóbb, hogy nem kell erőfeszítést tenni, ami kiválóan beárazza a kapcsolatainkat, igazából ennyit érünk másoknak. Vagy helyén kezeli, nem is tudom. Végiggondoltam, hogy hány embert hívhatnék fel az éjszaka közepén, ha segítség kéne és hány engem, akinek azonnal ugranék és megnyugodtam, nincs semmi baj, vannak igaziak is, nem csak dőlt betűsek.