minek ez az egész?

A theitalianjob.hu blogon olvastam ajánlást egy remek összefoglalóhoz a saját bloghely-saját blogmotor témájában, ami valami fura véletlennek köszönhetően pontosan akkor került a szemem elé, amikor már törtem a fejem ilyesmin. (koincidenciák!)

Eddig remekül elvoltam a különböző előre elkészített, ready-to-eat blogmotorokkal, különösen a blogspot mocija jó nagyon, kényelmes használni, gyors és mindig működik. Ellenben van sok bosszantó apróság, hogy csak egyet mondjak, a posztíró ablak amiben most pötyögök nem átméretezhető, és nagyon keveset lehet egyben látni a szövegből, folyamatosan szkrollozni kell fel és alá, pláne, ha az ember képeket is beszúr.

Választásom a worpress motorra esett, ami nagyon kényelmes és van magyarul is, bár én azt nem használom, de ki tudja mit hoz a jövő? Egyelőre úgy tűnik, hogy a WP 2.5.1 és a K2 kiegészítő nagyjából mindenre elég, még ha pár olyan kényelmi funkciót el is veszítek, ami a blogspoton pofonegyszerű volt. No, meg itt a CSS turkálás, amihez inkább nem értek, mint igen, de akárhogy is, ez legalább a saját placcom, saját kis hátsóudvar a gondolataimnak.

Maga a domain név kibérelése és a hosting megtalálása némi utánaolvasással nem volt gond, egyedül az vitt kicsit az erdőbe, hogy a godaddy-n (pontosabban a google checkouton) keresztül regisztráltam a domaint és a dreamhost adja a tárhelyet, szóval némi DNS rekord piszkálása után végül is megoldódott a dolog. A nálam okosabbak gondolom csak kivárják azt a 25 percet amíg a DNS rekord meg a routing táblák frissülnek és nem klikkol meg pingel esze nélkül… Na mindegy, a lényeg, hogy megvan és működik.

Ha minden jól megy, akkor még a fejléc is olyan lesz amilyenre szeretném, grafikai képességeim meglehetősen visszafogottak, de az ötlet már megvan, sőt a szakember is (grafikusművész), elvileg hétvégén, ha lesz idő, akkor összeüti nekem a képet a fejlécbe. Később meg majd fejlődik ahova akar magától. Már a dizájn, nem a művész.

Az UPSiDE DOWN blogot nagyjából befejezettnek tekintem, oda már csak egy poszt kerül ami ide vezet végül, meglátjuk, hogy hogyan fog alakulni, ha nem tematikus az egész és nem csak arról szól, hogy mit csinálunk újzélandon. A gasztró és a muzika részt biztosan meg akarom tartani, a többi meg majd kialakul.

Isten hozott mindannyiunkat!

Pappito

Muzik – június

Megint eljött a napja, hogy a központi zeneellátó odaengedjen a havi járandóságomhoz. A fókuszban ma Art Blakey és a Jazz Messengers áll, akiről már volt szó a múlt hónapban, most 2 albummal gazdagodott a gyűjtemény, amelyek közül az egyik dupla. A szokott színvonal, néha már kissé performanszba hajló elemekkel, de nagyon masszív végeredménnyel. 

Nincs a véletlenre bízva semmi, Art teszi a dolgát, ahogy kell. A másik album, amelyik szimpla, az a Caravan c. munka, a címadó szám már az elejétől elrabol bennünket, az intróba beköszönő zongora önmagában eladná az egész albumot. A Jazz Messengershez kell némi türelem, de nagyon megéri rászánni az időt, a jazz egy különös világába merülhetünk el vele. Ha kicsit latinosabb lenne, akkor nagyon közel járna ahhoz amit Pepécske játszik az 1985-ös Vámpírok Havannában című műremekben. (¡Vampiros en La Habana!)

Negyedig szerzeményem egy újabb Coleman Hawkins korong, (na jó, bitfolyam), jelesül a Soul c. album, ami maradéktalanul hozza az elvártakat, illetve amire számítottam az ugyanettől az előadótól korábban vásárolt albumok után. Ez olyanféle jazz, amire a kanapén kötögető feleség is felkapja fejét és azt mondja: „mi ez, nagyon jó!” Tőle még biztosan vásárolok műveket, szerencsére nem tétlenkedett, van miből válogatni.

In cauda venenum, utolsónak hagytam a fantasztikus Benny Goodman-t, akitől egy The Intsrumental Hits című albumot vettem meg, és nagyon jól tettem. Amit a bigband műfajról el lehet mesélni azt Benny Goodman el tudja mesélni és nem csak képes rá, hanem megis teszi.

Sajnos csupán ennyire volt elegendő az az 50 track, amit havonta veszek, ezek most pont takkra kiadták az öt lemezt. Amikor marad 3-5 lövésem a komplett albumok letöltése után, akkor egy nagyon sok trackból álló albumot egészítgetek kifelé, ez szintén Goodman, ráadásul az 1938-as Carnegie Hall koncertfelvétele, kiegészülve némi ’44-’47-ig elkövetett kalandokkal. Szuper darab, de nagyon lassan haladok vele. No de nem rohanunk és a jazz világa olyan mint a lógyógyszer, hatalmas és nem lehet egyben bevenni. No, meg ugye hallgatni is kell amit az ember összevásárol.

Kütyü – Sony eBook reader (PRS-505)

A Gutenberg-galaxis csendesen forog tovább, az emberek (Horngyulásan: lakóság) egy rétege nem hagyott fel az olvasással, annak ellenére, hogy számtalan új forrásból juthat olcsó ingerekhez. Ez remek dolog, a könyv jóbarát, ahogy a graffiti mondja, a kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja. (a kutyán belül, mint tudjuk, túl sötét van olvasni) 

 

Sony PRS-505 silver

A hatalmas elektronikus könyvesboltok sikere is itt keresendő, a könyv tud valamit amit szinte semmi más nem, mozgatja a fantáziát, működik villany nélkül és nagyon egyszerű félbehagyni és újra elkezdeni. Ráadásul maga a papír is csodálatos anyag, jó a tapintása, illata, jó program egy antikváriumban tekeregve rászánni az időt egy-egy könyv megvásárlására. Vagy jó móka a webes könyváruházakban fülszövegeket és részleteket olvasni, és azonnal birtokba venni egy-egy művet.

 

szerző szerint 

 

De van amiben a papír is legyőzhető, ez pedig az információsűrűség, egész egyszerűen képtelenség mozgatni már pár kötetet is, nem beszélve egy-egy költözésről, itt a zátonyon pedig erős hiányérzetünk van az otthoni könyvespolcok tartalma után. Sajnos már a mi csekély 1-2ezer kötetünket sem lehet mozgatni kényelmesen, ráadásul az ember sosem tudja eldönteni, hogy mit hagyjon otthon. Erre ad jó megoldást a könyvek (és bármilyen írott anyag) elektronikus formában történő tárolása és használata.

 

cikk Fullerről a The New Yorkerben 

 

Sajnos, azonban hátrányok is járnak ezzel, mégpedig a megjelenítés korlátai, egy könyvbarát, rendszeresen olvasó ember nem tud a képernyőn olvasni, bármilyen kellemes kijelzőt is használ, a háttérvilágítás fárasztja a szemet, a CRT monitorok villogása pedig rontja is. Arról nem beszélve, hogy nem választható meg olyan szabadon az olvasási testhelyzet, mint egy könyv esetén, leszámítva egykét megszállottat, nem cipeljük a laptopot a strandra, nem vesszük elő a tömegközlekedésen, orvosi váróban, vagy a kocsiban, ha várakozunk valakire.

 

főmenü


Erre kínál megoldást ma már több cég is, több termékkel, kissé mindegyik máshonnan közelítve meg a problémát. Ezirányú kutakodásaim örömmel töltöttek el, szerencsére nagyon sok ember olvas és beszéli meg az olvasottakat, vásárolnak a webes elektronikus könyváruházakban elektronikus formájú könyveket. Ez nem csak azért jó, mert ezekhez a példányokhoz nem kell kivágni a fákat meg a rongyokat (nagyon sok könyv készül reciklált pappírra) és nem is generál másodlagos hulladékot, viszont korlátlan számban multiplikálhatóak.

két e-Ink eszköz 

Az eBook olvasó készülékekből van vagy 5-7 féle, de lényegében 3 kiforrottnak nevezhető termék van, az egyik az európai iLiad, amely 8 collos kijelzőjével a legnagyobb a piacon, de ez a kütyü kicsit továbbmegy az egyszerű villanyos könyvnél, mármár tablet tulajdonságokkal bír, jegyzetelhetünk a felületére és egyéb varázslatokat is tud. Ez az árában is tükröződik. A másik két értékelhető versenyző az Amazon.com által kieszelt Kindle amely nagyon jó irányba indult el, annak ellenére, hogy ez az első Amazon hardver. Ebben van vezetéknélküli hozzáférés, amely az amazon whispernetjéhez képes kapcsolódni, lehetővé téve a Kindle felhasználóknak, hogy közvetlenül az eszközről vásároljanak tartalmat és előfizessenek újságokra. A Kindle érdekessége, hogy olyan csúnya, mint egy ’83-as Texas Instruments számológép, de valószínűleg jópofa kütyü lehet, a tulajok ódákat zengenek róla. (végül is a TI-83 is príma cucc volt!) Harmadik lehetőségünk, amivel fenti két megoldásnál olcsóbban jövünk ki, bár a nemrégiben történt ármódosítás után már „csak” 60 USD-vel vagyunk beljebb, a Sony készüléke, amely már a második generáció, az első a PRS-500 volt, amely némi ráncfelvarrás és praktikussági módosítások után jelent meg. Én ezt vettem.

 

nördség 

 

Mindhárom jószágnak a kijelző a lelke, a Kidle és a PRS505 is 6 collos kijelzőt kapott, álló formátumban, és mindketten „forradalmi e-Ink technológiát” használnak. (az iLiad is, de az méregrága és nagy és különben se láttam élőben) A technológia nem annyira forradalmi, mint mondják, több éve létezik, sőt az én motorola F3 nevű telefonom kijelzője is ilyen. Ennek lényege, hogy 8-16 szürkeárnyalattal (a telefon esetében fekete-fehér) megjelenítenek egy képet, és az statikusan ott marad a kijelzőn, anélkül, hogy energiát fogyasztana, ami nagyon hosszú akkuidőt biztosít a hordozható kütyüknek. Ráadásul nincs háttérvilágítás sem, ami újra csak spórol a villannyal, és tulajdonképpen tényleg elektronikus papírként működik. Amilyen fényviszonyok között tudunk könyvet is olvasni, olyan helyzetben az e-Ink is jó. Ideális arra, hogy könyveket olvasson rajta az ember. No de milyen könyveket?

alsó nézet: USB csati, külső töltő csati, kisjack, hangerő 

 

Jó a kérdés, természetesen újabb formátumháború alakult ki, hiszen az tarthatatlan, hogy máshol költi el a pénzt a kedvesvevő, hozza csak hozzánk. A Kindle természetesen az amazonra van drótozva, a saját formátuma mellett elolvassa a DOC, .JPG, .GIF, .BMP, .PNG fájlokat. Mivel van billentyűzete, közvetlenül vásárolhatunk az amazon ebook készletéből, ami százhúszezer címet tartalmaz, úgyhogy elvan vele az ember. A sony is üzemeltet saját könyvesboltot, úgy hívják, hogy ebookstore és ebben is több tízezer cím szerepel, direkt .lrf formátumban, amit nyel a kis sony kütyü, mint a kacsa a nokkedlit. A PRS505 is olvas PDF-et, DOC-ot, RTF-et és TXT-t, képes megjeleníteni JPG, GIF, BMP fájlokat. Sajnos egyelőre sem az amazonon sem a sony boltjában nem vásárolhatunk, ha nem vagyunk usákok vagy kanadák. (gondolom ide szóló terjesztési jogok vannak a könyvesboltnál, vagy a fene tudja.)

 

a blog fejlécének képe a kütyün 

 

A fromátumháborúnak van haszna is, mégpedig az, hogy lelkes szoftverészek faragják már a konvertereket, innen-oda, onnan ide, pdf-ről .lfr-be, vhs-ről szódagépre, amit csak ki tud gondolni az ember. Erről még később szólok. Maga a vas kapható ezüst és sötétkék színben, (de gustibus…) én sötétkéket vettem. Sajnálatos módon a tartalommenedzselő szoftvere csak windows alatt működik, de a mac is látja drive-ként a cuccot és szabadon másolhatunk rá bármit, ami a kezelt formátumok között van, azt tudjuk olvasni vele. Úgy néz ki, mint egy könyv, a borítóra a „gerincénél” fogva van rögzítve maga az olvasó, ez is egy újítás, az elődje még a hátsó prítóra volt pattintva. A lényeg (ez a Kindle esetében is így van egyébként) a bővíthetőség, Memorystick Pro Duo ÉS SD kártyák mehetnek a masinériába, és a belső memóriája is 200MB körüli, szóval mindenféle bővítés nélkül is viselhető 100-200 könyv. Ami persze jó móka, de mivel a jószág lejátszik MP3-at, könnyű kiszaladni a helyből. A zenelejátszás csak fülessel megy, értelemszerűen ebbe a kis laposba nem hekkeltek hangszórókat, amelyeknek amúgy is ergya kis hangja lenne, inkább kapott egy sztenderd 3,5-es jack aljzatot, így olvasás közben tudunk zenét hallgatni. Vagy olvasás nélkül. Kicsit zavaró, hogy a zeneszámokat, bárhol találja is meg őket, szimplán ábécé sorrrendbe teszi, és ennyi, de végül is ez nem muzsikagép, hanem betűgép, komolyabb jelentősége nincs.

 

felülnézet balról jobbra: SD kártya, memorystick, on/off kapcsoló 

A kijelző előnye egyben a hátránya is, alig fogyaszt, viszont lassú, tehát mozgóképekről ne álmodozzunk, úgysincsenek színek, a képeket is 8 szürkeárnyalatban láthatjuk, ami tökéletesen elég, ha mondjuk a fényképezőgépünk leírását olvassuk pdf-ben, ahol ábrák is vannak, vagy az újságokat amiről még később szintén lesz szó. A készülék bal és jobbkezeseknek egyaránt kényelmes, mindkét kéznél vannak lapozógombok, úgyhogy a használat gördülékeny, direkt nördöknek: a felhasználói élmény fokozott. Ha csak letesszük az olvasót, akkor egy idő után leoltja a kijelzőt és aludni megy, bekapcsoláskor ott találjuk magunkat, ahol abbahagytuk az olvasást. Ezen kívül, ha beleolvasnánk másba, vagy csak elindítanánk a zenét, amihez vissza kell térni a főmenübe, használhatunk könyvjelzőket, erre külön gombunk van, a korábbi könyvjelzőkből választhatunk, hogy mit akarunk folytatni honnan. Ez hasznos, ha valaki elvetemült, mint én és több könyvet is képes egyszerre olvasni. Dirket oldalszámot is begépelhetünk a számbillentők segítségével. A lapozási sebesség változó, valamiért a kártyáról dolgozás meglassítja a dolgot, amíg meg nem szokja az ember, addig fura, hogy akár 1 másodpercnél több is kellhet az új lap lerajzolásához, de nekem egy könyv alatt megszokható volt. Ha például .rtf-et olvasunk a belső memóriából, akkor a lapozás azonnali.

A készülék háromféle betűméretet tud megjeleníteni, alapból kicsit-közepest-nagyot, de ha megnézzük a New Yorker-es képet, akkor láthatjuk, hogy az egészen apró betűktől a jó nagyokig mindenféle van, ez a forrás formátumától függ. A betűméret olvasás közben változtatható a zoom gombbal, sőt, a kijelző formátuma is változtatható, attól függ, hogy a szövegünknek vagy ábránknak a fekvő vagy az álló formátum biztosít jobb olvashatóságot.

 

vezényel: Bernard Haitink 

 

A tartalom kezelése egyszerű, csak megfogjuk az ebookjainkat (bármilyen formátumúak is) és átdobáljuk a cuccra USB kábelen keresztül, egyébként ez az akkutöltés módja is. Akinek ez nem elegendő és/vagy nem használja a windowsos saját szoftvert, az se marad segítség nélkül. Én némi vadászat után a calibre nevű ingyenes szoftvert találtam a legalkalmasabbnak, egyrészt megismeri a kütyüt, külön kezeli a belső és a bővítmény tárhelyeket és még friss híreket is tud fetchelni nekünk, ráadásul natív OS X, Win és Linux verziója is van. Emellé kapunk lehetőséget saját könyvtár létrehozására, amely ugyanúgy böngészhető, mint az iTunes lemezborítók, és tud .lrf formátumba konvertálni. (ami figyelembe véve a Magyar Elektronikus Könyvtár immár ötezer kötetet meghaladó készletét amely pdf-ben is elérhető, nagyon jól jön minden idegenbe szakadtnak)

 

calibre könyvtár 

 

A friss újság azért érdekes, mert a nagy ellenlábas, a Kindle magától képes erre, nem kell hozzá még számítógép sem, viszont előfizetés az igen. Esetünkben nem kell előfizetni és a calibre saját készletén túl, magunk is bővíthetjük kedvenc helyeinkkel a készletet.

 

friss The New Yorker


A könyvtárunk minden eleméhez természetesen adhatunk mindenféle metaadatokat, sorozatokat hozhatunk létre amit az olvasó kezel is, és ha már az elején nem csak odahányjuk a fájlokat, hanem szépen kitöltjük a metaadat mezőket, akkor kényelmesen válogathatunk a könyvek között, cím, szerző vagy beszerzés ideje alapján. Jó esetben ISBN szám alapján letölti nekünk a borítót is, amit bele is konvertál az .lrf fájlba, bár ez egyetlen magyar ISBN számmal sem sikerült.
A lényeg, hogy a gépünkön megvan a teljes könyvtárunk, szépen lapozhatóan, és ebből azt teszünk fel az olvasóra és szedünk le róla, amit a kis kedvünk diktál éppen.

 

metaadat kezelő 

 

Ami nekünk sarkalatos pont lehet, az az ékezetek kezelése, hát itt bizony vannak még sunnyogások. Ami élből .lrf formátum az sima ügy, akkor is, ha mi csináljuk egy pdf-ből vagy rtf-ből, az ékezetek klasszak lesznek. Hosszű ő meg í. Az rtf-ek változatosak, ami helyből kalapos ő, azzal nincs gond, az kalapos marad, az olvasást nem befolyásolja csak a szépérzék dünnyög.

 

Alfred Bester: Tigris!Tigris!


Viszont vannak rtf-ek, amelyek valami más fontkészlettel mentődnek, vagy a fene tudja, a kódtábla más, itt a hosszú ékezetek helyén lesz kis kocka meg üres hely. Ami még dühítő, hogy ha kártyán tároljuk a könyveket, akkor a címekben kérdőjel van ékezetes betűk helyett, úgyanakkor, ha a belső memórián, akkor az ékezetek szépen megjelennek a címekben is. Alapból elmondható, hogy ha egy helyes ékezetű .doc vagy .pdf fájlt konvertálunk .lrf-be, akkor az eredmény csudaszép lesz, és ha a belső tárhelyet használjuk, akkor a címekkel sem lesz baj. Nyilván angol nyelvű fájlok esetében semmi gond nincs.

 

ékezetek 

 

A készülék kellemes és masszív fém házat kapott, nem nyeklik-nyaklik, a gombok jól érezhetően működnek, tudjuk, hogy megnyomtuk-e őket. Nekem a jobb oldali lapozógombok nem jó formájúak, de használhatóak, vagy kiválthatók a másik oldal gombjaival. Ha leszoknának a gyártók, hogy fém hatású műanyagokat (és műanyag hatás fémeket) szereljenek a vackaikra, akkor kicsit előrébb lennénk, én legalábbis nem szeretem ezt a műkróm műanyagot. A fém felületkezelése kellemes tapintású, bár az ujjlenyomatok megmaradnak rajta, és csak dörgöléssel távolíthatóak el a mattírozásról. A hozzá adott borító finoman, elegánsan mágnessel záródik (az első és a hátsó borító is rátapad a készülék házára ) és védi a kijelzőt. Lehet hozzá vásárolni mindenféle exkluzív bőrszerkót, aminek a tapintása nyilván kényelmesebb, mint az eredeti műbőr és még zsebek is vannak benne mamóriakártyáknak. Szépen ki van találva, a körítés is, változatos kiegészítőket is találhatunk, a külső falitöltőtől a rácsíptethető olvasólámpáig. Mivel fény mindenképpen kell, érdemes megnézni ezt a terméket amit tippem szerint hagyományos könyvekhez eszeltek ki, de minden e-Ink kijelzővel is működik és többféle méretben kapható.

Összefoglalva, nagyon hasznos kis vacak ez, kényelmes használni, az apró nyűgöket (pl. sok könyv esetén lassan éled fel) el lehet viselni, és a gépemen fellelhető cirka 1700 könyvet egy kétgigás SD-kártyára fel tudom tolni, ami egészen elképesztő mobilitásérzést ad. Plusz a Magyar Elektronikus Könyvtár is elolvasásra vár, szuper dolgok vannak benne, érdemes böngészni. Sajnos a készüléket nem forgalmazzák nálunk, én is az ebay-en vásároltam, gyári, bontatlan állapotban, és 6 nap alatt ideért. (amiben volt egy memorial day ott és egy queen’s birthday itt) Ha meg tudjuk oldani, hogy ne tűnjön el a postán, akkor érdemes. Technikai specifikáció és részletes leírás a gyártótól itt.

[Update 2008.06.06]

Rászántam egy kis időt a kutakodásra, mivel minden érdeklődési körnek megvan a kisebb-nagyobb internetes közössége, rátaláltam az elektronikus könyvek szerelmeseire is. A közösségbe szerveződés nagyon hasznos tud lenni, megosztott tartalmak, megosztott tapasztalat és a kereskedelmi forgalomban kapható olvasóeszközök hiányosságainak pótlása. A gyártók álmukban sem gondolták, hogy az eszközeik mire nem képesek az elszánt civilek kezében.

Az alapvető gondolat is jó, miszerint vedd meg a kötyüt, gyere el a könyvesboltomba a neten és vásárolj nálam. De a civilek el tudnak vonatkoztatni a profittól és szabadon használják a fantáziájukat.

Az egyik ilyen hely a Feedbooks ahol amellett, hogy rengeteg megosztott tartalom van Edwin Abott Abottól H.P. Lovecrafton át Stefan Zweig-ig, emellett lehetségünk van saját magunk által írott műveinket publikálni a villanykönyv-barátoknak és mások szárnypróbálgatásait olvasni (kezdő íróknak ez nagyon hasznos lehet). Természetesen mindenhez fűzhetünk kommentárokat, mit olvastunk, mi a véleményünk róla. Ja, és van egy nagyon vicces feature, ez az RSS-PDF konverter, így magunkkal cipelhetjük kedvenc híreinket, gyakran olvasott blogjainkat, vagy bármit amit egyébként RSS-ben olvasunk feltölthetjük az eBook olvasónkra. (és az oldal gravatar kompatibilis)

Van a Sony termékére sudoku is, ha enélkül az elmefenő szórakozás nélkül nem lennénk meg, de találhatunk rá szótárat is a másik népszerű ekönyv oldalon a mobileread-en.

Ez nagyon hasonlít a magyar mac-esek portáljához, itt is találunk minden ekönyv olvasó eszköznek külön fórumot, ezeken belül vannak a kütyükkel és kiegészítőikkel foglalkozó témák és tartalommal foglalkozó témák, szépen rendszerezve, a hibajelenségektől a firmware frissítéseken át a gyártó cégek belső pletykáiig mindenféle. Az itteni felhasználók nagyon termékenyek, van véleményük és nem félnek megosztani, így első látásra jópofa közösségnek tűnik és minden jelenleg kapható e-ink kütyü használója megtalálja a hozzá hasonlókat, vagy azt, hogy melyik ebay usertől érdemes venni kiegészítőket. Az itt megosztott könyvek szinte minden formátumban elérhetőek. A teljes lista itt van TXT és HTML-ben. Ráadásul itt a fórumokon alálkozhatunk egyéb érdekes alakok mellett, a Calibre szoftver szerzőjével is.

Választási értesítő

Idén választások lesznek a zátonyon, úgyhogy mocorog a politika, bár ezt csak blogokból és a híradóból venni észre, halk ígéretek suhannak el, picit több a politikis jelenlét a rendezvényeken, és gondolom masszív háttéralkuk kötődnek. A Labour valószínűleg bukik és jön a National vezette koalíció. Vagy nem.

A kedves választópolgárok hetek óta nézik a tévében, hogy nemsokára megérkezik a feliratkozós levél a postaládájukba, és, hogy mit kell vele csinálniuk. Én is kaptam ilyen levelet, bár velem lukra futottak, hiszen nem szavazhatok itt, de sebaj, azért nagyon civilizáltan csinálják.

Mivel vettem autót, a nevemcímem tudja a hatóság, a szép levélben van a feliratkozó lap, meg kitöltési útmutató.

„Kedves Név!

Idén parlamenti választások lesznek, és fontos, hogy pontosan feliratkozzon a szavazásra. Adataink szerint Ön még nem iratkozott a fenti címen.

Amennyire fontos, hogy feliratkozzon, annyira próbáljuk egyszerűvé tenni önnek a feliratkozási lehetőséget. Kérjük töltse ki a mellékelt nyomtatványt, írja alá, írjon rá dátumot és adja fel a mellékelt válaszborítékban.

Amennyiben bármilyen kérdése volna, vagy nem biztos benne, hogy jogosult szavazásra, hívjon fel.

Várjuk feliratkozását, amennyiben beérkezik, visszaigazoljuk.”

Az űrlap 4 szakaszból áll, első a személyes adatoké, születési idő, lakcím, és annak tisztázása, hogy az ember Maori-e, mert ha igen, akkor a Maori helyhatósági választásokra is ezzel a papírral iratkozik.

Második szakasz az, hogy istenbizony jogosult vagyok, jól töltöttem ki a papírt és ez itt az aláírásom.

Harmadik szakasz azt hivatott tisztázni, hogy újzélandon élek-e vagy sem, ezt csak annak kell kitöltenie, aki egy hónapon belül költözött és/vagy nem itt él.

A negyedik szakasz a legmókásabb, ezt csak akkor kell kitölteni, ha háziónknak nincs házszáma vagy az utcának nincs neve. Kapunk egy nagy üres részt, ide kell rajzoljuk a térképet, hogy hol is lakunk (északi irány megjelölve) és kisebb kitöltendő mezőket, például: „az utca önnel azonos oldalán lakó legközelebbi szomszédainak neve” meg „az önt megelőző lakó neve (ha tudja) kérjük jelezze, ha a ház most épült

Gondolom a népség nagyrészének csak az A és B pontokat kell kitölteni, a mellékelt tájékoztató pedig maoriul is tartalmazza a tudnivalókat, ráadásul van rajta ingyenesen hívható információs vonal, meg mindenféle cím, ahol tájékozódni lehet. No és itt vannak a kizáró tényezők. Nem szavazhat aki:

– újzélandi állampolgár de nem volt itthon 3 éve (külszolgálatos katonákra nem érvényes)
– állandó tartózkodási engedély birtokosa aki nem volt itthon 12 hónapja
– aki el van tiltva

Mindenki másnak viszont kötelező feliratkozni, ennek elmulasztása esetén 100 dollár bünti jár, ha ezután se iratkozik a pógár, akkor 200 dolcsi.

Az aranyos rész a kitöltési útmutatóban, hogy „mi történik az adataimmal?” A válasz egyszerű, az így adott adatok nyilvánosak, bárki beléjük tekinthet, a választási hivatal kiadhatja őket, ideértve a kort, lakhelyet, tudományos-, egyészégügyi kutatás céljaira, pártoknak, parlamenti képviselőknek és a bíróságok esküdt-toborzó részének.

Természetesen, ha családunk biztonságát veszélyezteti ezen adatok nyilvánosságra hozása és ezt bizonyítani is tudjuk (rendőrség, ilyen tartalmú bírósági végzés, stb. Csak úgy bemondásra nem megy) akkor kérésre kivesznek minket a nyilvános listáról és az adataink sötétben maradnak..

Érdekes az egész, de főleg rém egyszerű, 10 mező kitöltésével 5 perc alatt feliratkozhatunk, így az állam mindig tudja hol lakunk, és persze szavazunk is.

Gasztro – fokhagymás trevally vegyes zöldséggel

Tegnap este előre beszereztem mindenféle hozzávalókat, mert kifogytunk mindenféle husikából és halacskát már régen ettünk. Vettem tarakihit ami szép fehér húsú hal és elég olcsó is, meg trevallyt, aminek viszont vöröses a húsa és még sosem ettünk ilyet.

A Trevally (Pseudocaranx dentex) az északi sziget északi részén lakik, sok van a környező vizekben, úgyhogy friss példányért nem kell impex vállalatot alapítani. Nagyon helyes halacska, mindenféle langyos vizekben megél, szinte az összes meleg égövi tengerekben szép számmal akad. Anno a maorik is fogdosták és ették, nagy rajokat tereltek hálós csapdákba keskeny öblökben. A hal maori neve araara mellesleg. Érdekes, hogy nem egy népszerű hal, 30 évvel ezelőtt még a kutya se ette, nemhogy a fehér ember, még ma is inkább használják csalinak, mint ebédnek. Pedig.

friss trevally filé
Két komplett filét vettem, majdnem fél kilót, ez saccra elegendőnek tűnt hármunknak, és így is lett. A filéket bedörzsöltem fokhagymával (egy fej fokhagymának levágtam a tetejét és így dörgöltem a halacskát, képen a jobb felső sarokban látszik a fokhagyma), mindkét felét sóztam-borsoztam. Serpenyőben olívaolajat hevítettem, ebbe vékonyra szelt fokhagymát dobtam, és amikor már szépen sercegett, akkor erre fektettem a filéket. Közepes lángon készítve meg sem kell fordítani a halat, kellemesen átsül úgy is rövid idő alatt. Érdemes néha a fokhagymás olajjal locsolgatni és én nem átallottam egy fél citrom levét rácsavarni még hőkezelés közben. Maga a hal kb 8-10 perc alatt elkészül, elveszti a mély rózsaszínét és teljesen fehér lesz.

ilyen volt

Köretnek nem akartam újra rizst, úgyhogy fehérbabból, vörösbabból, zöldbabból, bébikukoricából és mentás zöldborsóból készítettem egy könnyű kis mellékletet a halhoz. A zöldeket megfuttattam sok vajon, majd kaptak egy kis szójaszószt és borsot a nyakukba, amikor teljesen átforrósodtak, akkor levettem a tűzhelyről és már meg is voltunk. A mentás zöldborsó csak azért volt, mert itthon vettem észre, hogy ilyet vettem véletlenül, de szerencsére semmi mentaízt nem tapasztaltunk, úgyhogy semmi vész.

jobbra a megpirult fokhagyma

Összességében nagyon kellemes kis ebéd lett, a trevally húsa kicsit rostosabb, tömöttebb állagú, mint gondoltam, nem esik szét olyan szép darabokra, mint a hoki vagy a hekk a rómain, ettől picit alulfűszerezett maradt, ha legközelebb nekifutok, akkor fehérborban megpárolom sütés előtt.

Gasztro – ÉG A ZSÍR! (recepttel!)

Már régóta tervezgettük, hogy valami durvát kéne csinálni kajafronton, és ilyenkor az ember mindig visszanyúl az atavisztikus távlatokba, és a legmeredekebb dolgokkal találkozik. No, de hát azért csinálja. Zsírban sült máj. Ez jött elő. Fúziós konyha, sőt multidiszciplináris, mi?

Egy félresikerült kísérletem már volt zsírban kisütött máj ügyben, ugyanis itt a zátonyon amit zsírnak hívnak az nem az. Illetve az, de mégsem, nem átallják a szarvasmarhák zsírját „drippings” néven bedobozolni és a mit sem sejtő vásárolók elé vetni. Igen, végül is zsír. Nu, ebben én már régebben készítettem sült májat, de már a processzus során terjengő szagok elárulták, hogy rossz irányba haladunk, a végeredmény pedig egészen váratlan ízű és állagú lett. Kidobtam. (ne feledjük, a helyi nemzeti étel a fisencsipsz!)

Ámde eme bazi nagy város sokmindent rejt árnyas utcái végtelen sorában, még magyar hentest is, név szerint Muik urat, aki direkt kitolásból olyannyira dél Aucklandban lakik, hogy szinte nem éri meg elutazni hozzá. Azért mégis nekivágtunk és rettentő távok megtétele után (Manukautól még délre) megérkeztünk a nemzetiszín postaládával szelíden jelzett ingatlanig, ahol a hátsó kertben a hentész kis üzeme aszalódik a déli verőn. Belépve olyan paprikáscucc-szag csapott meg, hogy szinte honvágyam lett, és láttam Csanádon, hogy ő se maradt szárazon. (nyilván együtt expedícióztunk)

Minden van, mit egy magyar hiányolni képes, paprikás szalámik, csabaik, pörc és tepertő, kolozsvári szalonnák és igazi füstölt holmik, de a mi a lényeg, disznózsír! Kicsit magyarosan, de nem lehet kártyával fizetni, az ember ne dörgölőzzön bankokhoz és vezesse kockás füzetben a bevétel/kiadás oszlopokat, lehet, hogy a hentésznek van igaza. Meg unikumja. No felszerelkezve kolbászokkal és 5 kiló zsírral (itt a beszédes lard néven fut) hazajöttünk majd másnap elhaladtunk a szaküzletbe és magunkévá tettünk 3 kiló csirkemájat.

A kollektív tudat szingularitása és a tér-idő kontinuumban bekövetkezett logisztikai anomáliák következtében a hőkezelési aktusra csak másnap került sor. A máj megtisztításának utálatos műveletével végezve feltettem a zsírt olvaadni és a konyhát (környéket) lassan megtöltötte a langyos disznószag, amiért otthon mindig kaptam a nejtől, hogy büdöset csinálok a lakásban, úgyhogy legutoljára már Egamagénál hegesztettünk. De most nem volt menekvés, a konyhaajtó a maga egyszerűségében képtelen volt a konyhában tartani a szagot, de sebaj. A jó meleg zsírba került egy kis zöldfűszer amit Márkék kertjéből csentünk, só és bors. Fokhagyma sajnos nem kerülhetett, mert egyeseknek gyenge a szervezete, mint egy harmatos virágszál.

Aztán belement a máj. Kábé három és fél órán keresztül sült a májacska a zsírban utána pedig dobozokba töltögettük, hogy onnan kenegethessük kenyérre, ha megdermedt. (azért a saját porcióba én orvul belekarikáztam 3-8 gerezd vámpírriasztót) Aki még nem próbálta a friss kenyérre kent májaszsírt lilahagymával és paradicsommal, az nem tud semmit a világról. Ennek a kajának nem csak az íze az előnye, hanem a praktikussága is, gyakorlatilag képtelen megromlani, bár erre sok esélye amúgy sem szokott lenni, előbb elfogy. Alapvetően szárnyas-zsírral a legjobb, meg a májjal is lehet variálni, de itt behatároltak a lehetőségek, például nincs liba… vagy csak mi nem találtunk.

Haute cuisine trükk: a lilahagymát karikára vágjuk és megsózzuk, fogyasztás előtt pedig friss citromlevet facsarunk rá. Sokkal jobb, mint ecettel, vagy magában.

Jó étvágyat!

No, Móni kívánságára leírom a processzust:
A májat megtisztítjuk mindenféle nem kívánatos részlettől, és ami szemre nem néz ki jól, azt is kidobjuk. A májba vezető erek vagy mik, na az nekem nem fekszik, én azt kivágom a fenébe, számítva arra, hogy egy kiló májból lesz kb 10 deka veszteség is. A májat ne mossuk meg és ne sózzuk meg előre.
A csirkemájat én nem vágom fel, hanem egyben teszem a felolvasztott zsírba. Amikor a zsír már átlátszó, de még nem ég és nem forr, akkor megy bele a máj. Mivel a májban van sok víz, amit nem akarunk megenni, ha nagyon meleg a zsír, akkor serceg meg leégeti a fröcsögő zsír a kezünket. Azért kell jó sokáig sütni, hogy a zsír kiűzze a vizet a májból, sőt átvegye a helyét, ettől lesz a májacskánk jól kenhető.
Ne ijedjünk meg, ha a katyvasz zavarossá válik, a májból kisülő víz-vér miatt van, hagyjuk nagyon pici lángon mozgásban tartva az egészet, így lassan kimenekül a zsírból a víz és marad a máj. Kb 10 percenként alaposan megkevergettem, hogy ne égjen le, a titok a kis láng, ez időigényes meló, de utána akár hetekig van májas zsírunk.
Amikor már meleg a zsír, benne rotyog a máj, akkor szórok a zsírba sót, borsot és akinek van, az friss majorannát, ágastul, ha van rozmaring, az is csak jót tesz neki.
A lényeg, lassan, hosszan rotyogtatni, tízpercenként megkeverni és a helységet folyamatosan szellőztetni. Ha valakinek a konyhája egyben van a nappalival, akkor keresse fel egy barátját, aki nem ilyen hátrányos helyzetű és ott hegesszen, a bútorból-szőnyegből-függönyből ez a zsírszag az életben ki nem jön.

Film – I am legend

Csütörtökön, sikerült megtekinteni az I am legend című színes, szélesvásznú ámerikai műalkotást. Alapvetően ez is csak ez zombis fim, közepesen megcsinált CG-vel, sőt talán jobb, ha azt mondom, hogy túl is van rajzolva, néhol úgy éreztem a film közben, hogy a burnout c. autós-üldözős játékban vagyok.

A sztori nem túl szofisztikált, a tudományos kutatás során egy cég azt mondja, hogy legyőzte a rákot, megvan az ellenszer, de sajnos valami ofszejdra megy és nem gyógyszer lesz, hanem egy szörnyű vírus amitől az emberek mind meghalnak, akik nem, azok szörnyezetté válnak, nem bírják a napot viszont mindent meg akarnak zabálni, főleg másokat. Főhősünk kutatóorvos katonáéknál, megpróbálja kimenekíteni a családját a karanténból, de nem sikerül, pánik, sikoltozás, stb. Mivel NY Cityt lezárják, se ki se be, ott maradnak a zombikák akik bújkálnak a sötétben és ott marad Will Smith úr, aki szarvasra vadászik az elhagyatott utcákon, éccakára pedig bezárkózik erődített lakásába a kutyájával, rettegni a rémektől. Ő a harmadik csoportba tartozik, ő valamiért immunis a fertőzésre, ahogy a blöki is.

Közben a pinyóban kutatja az ellenszert, elkapdossa a szörnyeket (vérre gyünnek) hogy emberen is kipróbálja az ellenszérumot amit kieszelt. Elkapja a főrém csaját és injekciózza, kicsit sikerül, kicsit nem, de a rémek megharagszanak rá és elkezdődik a kergetőzés. Eltérően az eddigi jól bevált halivúdi gyakorlattól, a kutya meghal. Megjelenik egy nő a gyerekkel, azok is immunisak és a hegyekbe akarnak menni, mert ott van túlélő kolónia.


Végül meglesz az ellenszer, a doki feláldozza magát, a csaj meg elviszi a hegyekbe a szérumot és mindenki boldog, csak a főhősünk halott, szintén nem egy holivúdi nyálas rózsaszín befejezés, nem is túl vidám, mert közben kiderül, hogy a karantén nem jött be, az emberiség eléggé ki van halva, alig maradt. Egynek jó volt, az mindenképpen jót tett a filmnek, hogy csak kicsit pozitív a végkicsengése és a doki megmurdel, de a látvány sokszor túlzott volt, a sztorit már többször láttuk/olvastuk, zombikkal tele a padlás, de Smith úr egészen színész+szerűen élvezhetőt alakít. Külön plusz pontot adok a három éve kihalt nyújork lerajzolására-megcsinálására, nagyon jól nézett ki a környezet, mégha voltak is túlzó részek benne.

Van alterntív befejezés is, hát arról inkább szó se essen, érzelmes szörnyzet, megmenekülő doki, hagyjuk is inkább.

zene-tánc

Kedden már előre eltervezett akcióban Ildivel és Ábellel meg Rékával és Grétivel meglátogattunk egy Glen Eden-i közösséget, ahol éneklős játszóház volt gyerekeknek. Alapvetően ez egy presbiteriánus templom, ahova lelkes anyukák viszik a gyerekeiket, ahol lelkes presbiteriánusok szórakoztatják őket.

presbiteriánus harci technika
Maga hely nagyon szép környezetben van, az építmény viszont a szokásos zátnylakók által hebrebákolt fa szerkentyű, kicsit sötét, kicsit szőnyegpadlós, de legalább presbiteriánus. A személyzet nagyon kedves volt és segítőkész, szerintem ilyen önkéntes munka ez nekik, viszont 3 dollárért egy bazi nagy teremben szólt a zene és egy néni mocorgott, a gyerekdalok szövegét egy másik idős néne rakosgatta az írásvetítőre. Igen, igazi írásvetítő, mint gyerekkoromban a suliban, nem láttam ilyet már vagy tíz éve.

ifjú presbiteriánus padavanok
A dalok aranyosak voltak, ilyen „ez itt a térdem ez meg az orrom” meg hogy ugrik fel a jackindabox, ha piszkálják, a szokásos bárgyú gyerekdal-zenével, de a rövidlábúak jól érezték magukat és az egész hangulat kellemes volt. Nem is térítettek és látszott, hogy jó szándékkal csinálják, szóval nekem az egész nagyon pozitív volt. Az egész fél órás kaland után még volt kávé+süti+dumcsi, amolyan közösségi csevely, ami biztos klassz, viszont a déli félteke legrosszabb kávéját ízlelhettük meg, rosszabb volt, mint egy verés.

presbiteriánus mesterharcos a csodafegyverrel
Innen gyorsan leléptünk, és elmentünk Rékáékhoz, a gyerekek jót játszottak, mi jót beszélgettünk, aztán szépen hazabaktattunk a jól kifáradt gyerekkel. Rékáéknál megkóstoltuk a persimmon nevű gyümölcsöt, amit nem tudom magyarul hogy hívnak, olyan, mint a sápkóros paradicsom, de az íze finom, édes.

persimmon

Musick Point – Bucklands Beach North

Az időjárás kevéssé télies, legalábbis a mi felfogásunk szerint, úgyhogy a ragyogó napsütés kiűzött bennünket a lakásból. Mivel már egy ideje mocorog a fejemben a golfpálya-fotózás, most Hobe tegnapi tippjét követve, a könnyű szték beebédezése után, Musick Point irányába indultunk. Bár ez is Aucklandban van, azért közel nyolcvan km-t autóztunk.

Musick Point a Bucklands Beach kis félszigetének a spiccén helyezkedik el és lehet onnan nézni szerteszét. Sőt, le is lehet mászni a vízhez, amit meg is tettünk a rengeteg meredek lépcsőkön, és néztünk a szemünkkel alaposan. Ha kiáll az ember a (fél)szigetspiccre, akkor balról jobbra a következőket láthatja: St. Helliers, távolban North Head és Takapuna, Rangitoto vulkáni kúpja, nagyon közel majdnem pont szemben a Browns sziget gyönyörű dombjai, Motutapu és Motuihe szigetek, jobbra a távolban Waiheke sziget, mág jobbrább Omana beach, Beachlands és Mellons Bay.



Csudaszép, a késő délutáni Nap bevilágítja az egész miskulanciát, a tengeren összevissza járkálnak a mindenféle vizijárművek, az ember háta megett pedig, a susnyás takarásában egy szikrázóan fehér art deco épületben titokzatos dolgokat művelnek a Suburban Amateur Radio Club tagjai, akik egyébként a Musick Memorial Radio Stationt is üzemeltetik. Akik tudni akarják mivel ütik el az időt a klubtagok, azok hangoljanak az FM 88.2 MHz-re és megtudják.



A félsziget végét (leszámítva az amatőr rádiósokat) teljesen kitölti a Howick Golf Klub, amely egy irdatlan nagy dimbesdombos tájon terelgeti lukról lukra a klubtagokat. Nagy. Igazi. A fű kiborítóan néz ki. A lukak környékén biliárdasztal simaságúra van nyírva, de máshol is rövid, sportos a frizura. Én még ilyet nem láttam, igaz sosem jártam még golfpályán. Pláne ekkorán. Nagyon ápolt, nagyon tiszta az egész és nagyon szép a növényzet azon része ami nem a fű, mert az nyilván szép. Csavarogtunk egy kicsit, sőt nem is olyan kicsit, csak sajnos én ilyenkor kevéssé vagyok élvezhető, mert fotózom és enyhén aszociálissá válok. Mindenesetre a nejem végül rávett, hogy induljunk haza (valójában csak vacak lett a fény), még beugrottunk a klubházhoz, hogy a pálya elejét is megnézegessük.

Magáról a golfról nem sok fogalmam van, csak annyit tudok róla, hogy golfkocsikkal kell jönnimenni, legalább 15 ütő kell a zsákba és kis kerekes biszbaszt vonszolva kell strabancolni rengeteget a füvön és megátkozni más labdáit. Amennyire láttam, ezt jó kedéllyel űzi a nép, és tegyük hozzá, hogy ez az egyetlen sportlétesítmény amit az ember eltűrne a háza mellett. A pálya csendes és szép. A golfozók csendesek. Az egész csendes, kivéve amikor az egysávoson fedübörög egy baszomnagy piros Kenworth kamion, majd vissza. Senki nem értette, ekkora golfcucc nincs is.



No sebaj, hazajöttünk, majd itthon összekaptam a tegnap vett roppant egészséges salátát (mindenféle árokparti kaszálás eredménye van venne, rukkola meg terrakotta meg lapulevél, mittomén) és a tegnapi rákos-kukoricás pizzára fel nem férő kis rákocskákat paradicsomra, hagymára és fokhagymára dobva megcsináltam, majd az is a salátába került. Nagyon finom lett, meg szörnyű egészséges, meg ezo-bio-öko, csak rohadt éhes kezdek lenni mert csak ezt vacsiztuk. Na sebaj, ez is több, mint búcsúba’ egy pofon. Még sok fotó a fotóalbumban, élő golfozókkal, naplementés kamionnal, csak tessék, csak tessék…