Motor – barkács

Ha az ember öreg motort vesz, akkor olajos lesz a keze. Ez axióma, úgyhogy nekem is olajos lett kezem, mert korábban olajos lett a lábam és az ilyesmit nem állhatom.

Szóval az úgy volt, hogy észrevettem, hogy olaj van a cipellőmön motorozás után. Ezt követően átfogó felülvizsgálatot kezdeményeztem a jármű sérelmére, és legott kiderült, hogy a jobb oldalon olaj van a deknin, ami jól összekeni a blokk elejét meg alját és a cipőmet. A blokk még hagyján, de a bakancsomat nem hagyom. Gyorsan kiderült, hogy hol a bibi, a tömítés elbetegült és elenged egy kis olajat, ami pedig drága mulatság és ha elfogy akkor az nem jó. Meg össze is ken mindent.

Szombaton letöröltem mindent alaposan és elmentünk Jocival kanyarogni egyet, bár a kaland 50%-át motorosboltokban töltöttük, mert nekem nem volt nyári kesztyűm, Joci meg szeret motorosboltba járni és drágállani a dolgokat. Ezért én vettem egy kesztyűt, ő meg egy sisakot, és mindketten meg is tudjuk indokolni, hogy miért volt ez múlhatatlanul szükséges beszerzés. Végül csak tekeregtünk egyet és otthon szépen látszott, hogy nem olyan komoly a baj, nem kell szétbontani az egész motort, csak a deknit kell leszedni róla, új tömítés, dekni vissza és kész. Pofonegyszerű.

Ezért vasárnap felsorakoztunk Immáék garazsában, mert Joci ott szeret szerelni és megkerestük, hogy hol beteg a szalonállapotú luxusautójának az ablakmosószisztémája, ami után Joci gyorsan el is húzott, mert dolga volt. Közben nekiálltam kihajtani a deknit tartó 11 csavart, amelyből kettő már nem is volt csavar, hét minősíthetetlenül szétgányolt, kettő pedig közepesen szétgányolt állapotban volt. Valami – mára balladai homályba vesző – okból (lásd: fogtechnika szócikk) valamelyik, az engem megelőző tizenkettő tulaj egyike, a gyári csavarokat elkummantotta valahova és teljesen elmebeteg módon, az otthon talált csavarokat szabta méretre a fedél rögzítéséhez. A hossz szabályozását fűrésszel oldotta meg, bár volt egy csavar amit valószínűleg méretre harapott, majd betekerte őket, mint az atom és kész is, hiszen ez az a fedél amit soha nem kell leszedni, hiszen van alatta tömítés meg meleg olaj.

Két csavar kijött gond nélkül, hetet némi vajákolással (CRC) kiszedtem, kettőt viszont csak úgy tudtam eltávolítani, hogy kalapáccsal beléjük vertem egy csavarhúzót és kiropogtattam őket a helyükről. Számomra tökéletesen érthetetlen, hogy teljesen egyszerű, metrikus imbuszcsavarokban hogyan lehet ennyire elpusztítani a kulcsnyílást, látszik, hogy új-zélandon nincs IKEA. Arra már sosem derül fény, hogy miért kellett széjjeltépni a csavarokat, majd úgyhagyni, de az legott látszott, hogy ezek a csavarok már soha, sehova nem lesznek behajthatóak. A csavarprobléma egyébként annyira volt megoldhatatlan, hogy elcsattogtam a barkácsboltba, ahol nem egészen nyolc (8) dollár ellenében szert tettem egy tucat M6x25 fedőnevű , nikkelezett imbuszcsavarra. Ezekkel felszerelkezve nekifogtam a régi tömítés levakarásának a felületekről, ami eltartott egy ideig, mert valami beteg pasztával volt kikenve a régi tömítés mindkét fele, ami belógott az olajtérbe centikre, és tömíteni ugyan nem tömített,, viszont rágyógyult mindenre. Kiganéztam alaposan, hogy az új tömítés szépen felfeküdjön és ne csámborogjon az olajban semmi. Eztán körberajzoltam a régi tömítést egy művészi kivitelezésű Actros falinaptár karton hátlapjára, amit aztán nejem őnagysága ügyesen kivágott, ollóval.

Az új tömítést óvatosan felraktam a blokkra, eligazgattam, hogy szép legyen (nohiszen), felraktam a fedelet és önfeledt mosollyal markoltam bele a friss, meleg csavarok fényes halmába. A japán mérnökök elméjét úgysem érthetjük meg, úgyhogy szemrebbenés nélkül vettem tudomásul, hogy a tizenegy csavarból kettő miért M6x35, arról nem is beszélve, hogy ezt a méretet miért nem tartják a boltban? Viszont a vonatkozó kultúrtörténeti munka (Robert M. Pirsig: Zen and the Art of Motorcycle Maintenance) ismeretében nyugodt lélekkel vettem tudomásul, hogy a kettő darab hosszabb csavar volt a legjobb állapotban, úgyhogy ezeket szépen visszatekertem eredeti helyeikre, majd veszek ide is újakat. Visszaöntöttem a leeresztett olajat, visszatettem az olajszűrőt és már kész is voltam. Az erőmű röff-pöcc beindult, úgyhogy üstöllést hazavágtattam vele, most majd kierül, hogy működik-e a tömítés, de ha nem, akkor se esünk kétségbe, mert újra oldható kötőelemekkel van rögzítve az alkatrész, amelyet a kicsiny japán mérnökök álmodtak fémbe.

Miután még sosem csináltam ilyesmit, elment a babrálással az egész nap, viszont mialatt én a távolságleküzdő géppel babráltam, megjelent a családom, majd Imma főzött egy kilencfogásos ebédet, szóval nélkülözni azért nem kényszerültem, volt szórakoztató társaságom is, így nem volt kunszt a motorszerelés. A művelet roppant tanulságos volt, és a felfedezett rendellenességekre is számítottam, minden itteni motorosnak van a sötét múltjában egy ilyesmi kettőötvenes, úgyhogy továbbra is azt érzem, hogy az árának megfelelő állapotú járgányt vásároltam, ami kiválóan közlekedik, csak fel kell számolni rajta a korábbi kanyhalást és jobb lesz, mint új korában.