Motor – megint barkács

Megint a műhelybe kényszerültem, most hivatalos okokból, semmi hobbizás. Megbuktunk a vizsgán.

A jóidő beköszöntével eljött a motorral kommutálás ideje is (vettem saját motorosgúnyát a kölcsönbe kapott helyett), ehhez viszont kénytelen a jármű megfelelni a szigorú helyi szabályozásnak. A regisztrációja rendben van, ám a műszakija tizenhetedikén lekopott, kellett új. Egy napos csütörtöki hajnalon fogtam hát magam, motorra pattantam és délcegen megjelentem a VTNZ vizsgaállomásán motorostul, hét óra húszkor. Ekkor még minden rendben volt, egy gyűrött arcú jómunkásember elirányított a motoros részlegbe, majd a gizikének megmondtam, hogy miért jöttem, kifizettem harminchárom dollárt és vártam.

Emberünk mindenfélét nézegetett a motoron, pislogtatta az indexeket, dudált, és egyáltalán úgy csinált, mint a hülyegyerek, aki minden gombot megnyom, amit lát, de hát nyilván ezért fizetik. Amikor nem figyeltem, egy óvatlan pillanatban felpattant a járműre és eltűnt a ködben, hogy megtapasztalja, mit tud nyújtani (hajdanán) húsz lóerő. Még ekkor is nyugodt voltam, nemrég voltunk egy egész napos túrán, ahol a kis jószág becsülettel helytállt, azóta kapott egy karbitisztítást is, meg pihent sokat, faja állapotban volt. Gondoltam én.

A szaki visszajött, majd közölte, hogy megbuktunk, mint Rottenbiller (nem pont ezekkel a szavakkal) mert a fékkart túlságosan be kell húzni, hogy fékezzek, valamint a jobb oldali lábtartóból hiányzik egy csavar, így csak egy fogja és ez skandallum. Felmarkoltam a papírt és hazamentem, letettem a vasat és bánatosan elmentem dolgozni, autóval. A hétvégén nekiálltam rendbehozni a dolgot, kaptam 30 napot, hogy újra megjelenjek a vizsgahelyen a kijavított holmival és akkor nem kerül plusz vizsgapénzbe a mutatvány.

A féket beállítottam, bár nem tudom, hogy nem az volt-e a baj, hogy ez még a jó öreg dobfék, sose fog úgy fogni, mint egy turbólézerdigitális modern tárcsafék, de hát mindegy, a rendszerbe bekerült a dolog, valamit kezdeni kellett vele. A nagyobb falat a hiányzó csavar pótlása volt, mert ugye a bemenni a bótba és venni egy M8-as csavart a hülye is tud, de nálam rosszabb volt a helyzet, a csavar ugyanis nem hiányzott, csak a feje. (már megint azok a rohadt csavarok, miért ezen kell spórolni, idióták?) A többi része benn volt a helyén, mozdíthatatlanul. Vásároltam egy tudományos-fantasztikus, beszakadtcsavarkiszedő szettet és bizakodva tekintettem a jövőbe.

A csavar kiszedése nem egy kunszt (ehm) csak meg kell fúrni a régi csavart, belehajtani a balmenetes kiszedőt, ami szépen megkapaszkodik a régi csavar szárában és kitekeri azt a helyéről. Ahogy azt bizonyos kiskórú Móric elképzeli. A valóságban odáig simán eljutottunk, hogy megfúrtam a régi csavart, majd belehajtottam a kiszedőt és elkezdtem tekerni, hogy a csavar kijöjjön szépen, ahogy a dobozon levő ábrákon is történik, alaposan megtámogatva csavarlazítóval a processzust. Nyilván a názánál a titkos laborokban, szobahőmérsékleten ez ilyen pofonegyszerű a fehérköpenyeseknek, a garázsban viszont, harctéri viszonyok közepette simán beletörtem a kihajtót a csavarba fúrt furatba egy pillanat alatt. Azt ne feszegessük, hogy hogy tudtam eltörni, én se tudtam, hogy volt Hulk a családban. Kissé elszontyolodtam, mert a csavarban maradt darab ugye a legkeményebbre edzett szerszámacélból van, esélyem se volt ezt a háromdolláros, kínai fúrószárammal kiszedni onnan.

Ugorjunk a történet három órával későbbi pontjára, úriember módra nem részletezve azt az anyázást és küzdelmet amit a beszottyadt vacakkal folytattam, végül kijött a beletört darab, viszont a csavar már nem volt olyan elegánsra fúrva, mint a képen, alaposan elláttam a baját. Úgyabb egy óra és két eltört fúrószár után a csavar nagyrésze már fémforgácsként hevert a garázspadlón, a benn maradt kisebbik részről viszont lemondtam, ehelyett egy új, ördögi tervet dolgoztam ki, rendbehozom a menetet, az M8x20-as csavarból viszont csonkolásos módszerrel M8x12-es csinálok és mindenki boldog. A konzol menetét egy menetfúróval reinstalláltam, majd legnagyobb meglepetésemre simán belement a csavar és tartott is, úgyhogy eljött a csonkolás ideje. Egy csavarból levágni 8 mm-t nem igényel agysebészi képességeket, de hamar kiderült a terv gyenge pontja, miszerint nem rendelkezem vasfűrésszel. Van nekem egy csinos dekopírfűrészem, viszont csak fához való pengék vannak hozzá. Ekkor derült ki, hogy a barkácsbolt egy órája bezárt.

Nyuszi barátait és üzletfeleit végigtelefonálva kiderült, hogy a North Shore-on az egy négyzetkilométerre eső fajlagos vasfűrészeloszlás messze elmarad a fejlett társadalmak átlagától, én mindezért a jólétet és az cukros üdítőket hibáztatom. Végső elkeseredésemben, szó szerint nyolc milliméterrel a cél előtt, majdnem feladtam, de eszembe jutott, hogy a szomszédom, még ideköltözésünkkor könnyelműen felajánlotta, hogy ha kell bármi, akkor csak szóljak. Átcsattogtam – pszichológia hadviselési taktikaként, gyerekkel – és a szaki, rövid beszélgetés után a kezembe nyomott egy vasfűrész betétet a dekopírhoz, két viseltes kézi vasfűrészt és egy flexet, hogy ha ezekkel nem boldogulnék, akkor vessek magamra. A vasfűrészeket félretettem vésztervnek (aminek nyele van, az már az álmoskönyvek szerint is aggasztó, fizikai munkát jegyez) és adtam egy esélyt a dekopírnak, de a csavar rendes megfogásához kellett volna egy satu és satum sincs. Úgyhogy végül a legférfiasabb megoldás, a flex mellett döntöttem, ennél macsóbb dolog tán nincs is, hangos, veszélyes és repkednek a szikrák – csodálatos találmány, én mondom, minden háztartás elengedhetetlen kelléke, nekem is kell saját. A masina üzembehelyezése után negyven másodperccel a kezemben volt egy roppant forró, de kiváló méretű csavar. Mindent szépen visszavittem a bácsinak, köszöntem alássan, majd összeszereltem a lábtartót, ami szebb, mint újkorában, illetve hát két csavar tartja, ahogy azt a versenyszabályzat előírja.

A jármű csodálatos gyógyulása után nem volt más hátra, mint kipróbálni, aztán újra menni felülvizsgálatra a vizsgabácsihoz. Hétfő este elugrottam egy tesztkörre, csavarogtam egy fél órát a környéken, és úgy ítéltem meg, hogy most már minden baba, menni fog. Kedd hajnalban, széles mosollyal az orcámon megjelentem a képen látható VTNZ vizsgaállomáson, és kedélyes beszélgetésbe merültem a többi korán érkezővel, amíg a facilitás ki nem nyitott. A sertepertélő menyus a kezemben tartott papírról azonnal levette, hogy felülvizsgálatra jöttem, intett, odamentünk a motorhoz, ahol igen alapos vizsgálatba kezdett. Az alapos vizsgálat kilenc másodpercig tartott, ebbe belefért, hogy elolvasta a papíron, hogy későn fog a fék (behúzta a fékkart, bólintott) meg, hogy hiányzik a csavar (lenézett a lábtartóra, belerúgott egyet, hogy tart-e, bólintott) és ezzel meg is voltunk. A szaki köddé vált, majd egy perc múlva hozta a wof cetlimet, szóval szabaddá vált az út a motorozás előtt, a járgány is meg én is road legalok vagyunk. Amíg a sisakot meg a kesztyűt húztam, gyorsan el is eredt az eső.