von Tempsky nem csak zátonyikon, végtelenül tehetséges festő, grafikus, költő, aranybányász, kalandor, utazó és legfőképpen vezetésre született, tehetséges katona volt.
Kiwi ikonok – Louis Vuitton Cup 2009
A vitorlásversenyek általában nem túl látványosak, ezalól elég erős kivétel a Louis Vuitton Pacific Series, amelyet itt rendeztek Aucklandban. Lelövöm a poént, a kiwik nyertek.
Kiwi ikonok – Kiwibeszéd
Az ideérkezőnek gyakran lesz eleinte olyan érzése, hogy szinte semmit sem ért abból, amit a helyiek mondanak. Ez normális, a hiba gyakran nem az önök készülékében van.
Tino Rangatiratanga
Lobogjon-e a maori zászló a Harbour-hidon vagy sem? A kérdés nem is olyan egyszerű, nézőpont pedig akad számos.
Kiwi ikonok – Jandal
A Jandal, vagyis a kiwi tangapapucs/fliplop eredete kicsit homályos, különösen annak fényében, hogy az elnevezése tulajdonképpen terméknévből szervült be a köztudatba.
Kiwi ikonok – Ira Goldstein
1847 június ötödikén, este hétkor mai napi ható eseménysorozat első percei zajlottak Auckland Queen Streetjén.
Kiwi ikonok – NZAA (autóklub)
Kicsit zavaró, hogy az NZAA betűszót ki mindenki használja, ideértve az újzélandi amerikai társaság-ot, az anonim alkoholistákat, erdészeket, könyvelőket, sőt az újzélandi régészeti társaság-ot is. Ez persze nem jelent semmit, ha itt az ember aszondja AA, akkor mindenki tudja, hogy az autóklubra gondol.
1903-ban, egy szépnevű aucklandi sebész (Dr George Thomas Humpfrey de Clive-Lowe) 20 másik autómániással megalakította az Auckland Automobil Szövetség nevű klubot, létehozva a zátony első autós társaságát. Az ország többi részén is gombamód szaporodtak a hasonló szövetségek, az ezt követő években számuk 14-re nőtt. A kor álmodozói voltak, a kutya se vette őket komolyan amikor azt mondták, hogy az autó le fogja cserélni a lovakat és hétköznapi szállítóeszközzé válik majd.
Az első autóstérképet 1924-ben adták kis és a klubtagoknak ingyenes volt. Az ezt követő évtizedekben a friss térképeket rendszeresen postázták a tagoknak, ez a szokás máig megmaradt, csak kibővült az évente frissített országos Bed&Breakfast, szálláshelykatalógus és tematikus térkép kiadványokkal.
1964-ben létrehoztak egy irodát Wellingtonban, amelynek az a feladata, hogy az autós érdekvédelmet a politika közelében végezze. Mára az AA tevékenyen részt vesz az autósok érdekeinek képviseletében, hatással van a közelekedést érintő törvények kialakítására, komoly lobbierő. A nyolcvanas években a 17 regionális AA szervezet összeolvadt és létrejött az NZAA. Ennek központja 1991 óta Aucklandban van, innen irányítják a leányvállalatokat, franchise partnereket, az egész vállalatóriást, ami igen szerteágazó tevékenységet folytat a hatalmas, Albert street-i irodaházból.
2003-ban, amikor a szervezet éppen centenáriumát ünnepelte, a tagok száma elérte az egymillió főt, 2007-ben pedig az egymillió kettőszázezer tagot is meghaladták. Ez elég szép teljesítmény egy 4.2 milliós országban, azt hiszem.
Az AA tagja a Fédération Internationale de l’Automobile (FIA)-nak és a Alliance Internationale de Tourisme szervezetnek, így tagjainak sok külföldi országban képes útmenti segítséget, szolgáltatásokat és kedvezményeket biztosítani. Mára az autóklub nem csak autóklub, hanem egy roppant sokrétűen és szerteágazóan működő vállalatbirodalom, az egyszerű sárgaangyal szolgáltatáson kívül ma már általános biztosító, utazási iroda, és pénzintézeti részleg is van.
A szolgáltatások között a sárgaangyal a legnépszerűbb, de felsorolni is nehéz mi mindent nyújt a tagoknak a szervezet. Mivel a hosszú évek során iromba nagy adatbázisokba szedték össze a járművek adatait, most tudnak használtautó előéletet vizsgálni, és értéket/állapotot felbecsülni vásárlás előtt. Emellett nyújtanak aktuális forgalom információt, percenként frissülő webkamera képeket, működik egy – egyelőre – bétaverziós térképszolgáltatás, de házhoz is jönnek km-órát hitelesíteni, van országos szervízhálózatuk, ahol wof-tól a motorcseréig bármit elvégeznek, és a portáljukon a tagoknak mindenféle információkkal kedveskednek, az autótesztektől a fenttartási költségek számításán át, a hasznos vezetési és autótartási tippekig. Az AA-nál lehet jogosítványt is szerezni és az ehhez szükséges tanfolyamokat elvégezni. Klubtagoknak okos lehetőség, hogy emailban figyelmeztettessék magukat ha lejár a kocsijuk regisztrációja vagy műszaki engedélye, hogy időben elmenjenek megújítani ezeket. Az igénybevett szolgáltatásokat amolyan smartkártya módjára pontokkal jutalmazzák.
Hatalmas cégmammut lett az AA, viszont működik, ráadásul én 69 dollárzokért lettem egy évig tag, (ha még rádobok 45-öt, akkor lehetek AA+ ami mégsokkaltöbb szolgáltatást nyújt) ami nem egy egetverő összeg és kapok is érte valamit. Nem beszélve az online részről, ami egy ekkora cég esetében általában katyvasz szokott lenni, de az autóklubé nem az, jól működik, a tagságomat is interneten intéztem öt perc alatt.
.
Kiwi ikonok – New Zealand Post
Az izélandi posta története a régmúlt homályába vész. Valójában annyira nem igaz a hangzatos frázis, a fehér emberrel súlyosbított izéland nem is régi dolog. Ahogy az szigeteken szokás, az első küldeménykezelők azok a hajósok voltak, akik ide-oda csámborogtak az óhaza és a zátony között. Ebben a formában bálnászok, misszionáriusok, kereskedők vettek fel a hajóra küldeményeket és jó esetben haza is értek vele.
az 1830-as években az ausztráliai New South Wales főpostamestere néhány Bay of Island-i kereskedőt hatalmazott fel a küldemények továbbításával. Ne feledjük, hogy britekről van szó, akik a posta dolgot nagyon is komolyan vették, amióta csak létezik.
1840-ben megnyílt az első hivatalos újzélandi postahivatal Kororareka-ban, amikor Hobson kapitány, a frissen kinevezett kormányzó-hadnagy megérkezett Bay of Islandre, ő nevezte ki Williapm Clayton Hayes-t főpostamesterré. Hat hónapon belül kirúgták, hogy a lába sem érte a földet, ezelatt a hat hónap alatt ugyanis egész egyszerűen nem józanodott ki. Ezért még briteket sem rúgnak ki, viszont merevrészegen képtelen volt a küldeményekre is időt szakítani, így kettős elsőséget is szerzett a zátony történetében, ő lett az első postamester és az első közszolga akit megbüntettek. (a képen cpt. Hobson)
Postaszempontból mozgalmas időszak kezdődött, 1841-ben Újzéland független koronabirtok lett, (New South Walestől független, teccikérteni) ezt követően A brit kincstár, oda se bagózva Hobson kapitány szépséges postahivatalára, a sziget postaforgalmát a Brit Posta ellenőrzése alá vonta. Ez is eltartott vagy másfél évig (gondoljunk csak bele, hogy egy üzenetváltás mennyi időt vehetett igénybe akkoriban) és csupán 1850-ig tartott, amikor az ellenőrzés visszakerült a helyhatóság kezébe.
Az akkori izélandiak egyre fontosabbnak gondolták a postát, nem lévén más kommunikációs lehetőség, és egyre nagyobb igény mutatkozott a belföldi kézbesítésre is. Meglehetősen kevéssé volt akkoriban bátorságos postásnak lenni, részben a sziget földrajzi adottságai, részben a maori-fehérember és maori-maori háborúknak köszönhetően. A belföldi küldeményeket továbbra is a hajósok vitték magukkal és finoman szólva sem voltak túl hatékonyak. Időközben beindult egy havi postajárat Sydney-be, ahol átkerültek a rendszeres Londoni viszonylatra, úgyhogy végül is kiforrta magát az Újzéland-London rendszeres postaforgalom.
1856-ban született meg a helyi postatörvény, rá két évre a postahivatalokról szóló, amely az egyes területeken jogot biztosított a saját postahivatalok felállítására, bár a kormányzat továbbra is kézben tartotta a tengerentúli levelezést. Ugyanezen törvény csinált a postából önálló kormányzati szervezetet, élén az Országos Főpostamesterrel.
Az 1860-as évek végére lendült fel a postaforgalom, a levélküldemények mellett megjelent a csomagkézbesítés, és ami még fontosabb, megszületett a Postatakarék Bank és vele a pénzküldemények lehetősége. A Déli Szigeten felfedezett arany, és az egyre jelentékenyebb út-, és vasúthálózat, a szervezetté váló bevándorlás (bevándoroltatás) komoly svungot adott a posta fejlődésének, a kommunikáció egyre fontosabb lett. 1880-ra, több, mint 850 postahivatal állt a lakosság rendelkezésére, 1881-ben, amikor a kormányzat Villanyos Távíró hivatala egyesült a Postával, később ebből lett a modern Újzélandi Posta.
A villámgyors fejlődés következtében a posta élénk forgalommal és több, mint ezerhétszáz postahivatallal lépett be a huszadik századba. Mivel együtt volt a posta, a takarékbank és a telefon, a postából intézmény lett. Mivel a népek akartak telefont otthonra is, és volt képük légiposta után vágyakozni, a postának biztosítva volt a jövője.
A posta lett a társadalom közepe, a hagyományos postai szolgáltatások mellett szinte mindent a postán lehetett elintézni, képzeljünk el egy olyan okmányirodát, ahol postásszerkóban üldögélnek a kívánságteljesítő angyalkák. Nem csak feladta az ember a levelét, hanem a postán tudott bekerülni a születési, házassági és halálozási anyakönyvbe, meg tudta hosszabbítani a halászati engedélyét, autója licenszét, hozzájutott a nyugdíjához, feliratkozhatott szavazni, befizethette a tévédíját. A posta lett az ország pedellusa, még az időjárási adatokat is a postahivatalok jelentették a Meteorológiai Hivatalnak, sőt, a postamesternek jogában állt összeesketni az embereket. Tessék kapaszkodni, az ötvenes évekről beszélünk!
A hatvanas és hetvenes évek még komolyabb előrelépést hoztak, a küldemények mennyisége minden képzeletet felülmúlt, be is kellett szerezni a sziget első mechanikus levélválogató berendezését, ami magával hozta a postai címek egységesítésének igényét. Tömeges küldeményt csak úgy lehet leválogatni, ha nem úgy címez a kedves polgár, hogy „Wiliamséknak, Pictonban, a malom melletti házba”. A küldeménykezelés alfája és omegája az irányítószám is előkerült, de mindezek ellenére a posta kezdett nem jól működni.
A nyolcvanas években egyre komolyabb problémává nőtte ki magát a három különböző, de együtt üzemeltetett szolgáltatás (posta/bank/telefon), a szervezet már képtelen volt hatékonyan kiszolgálni az ügyfelek igényeit és komoly politikai és üzleti nyomás kezdett a postára nehezedni, ekkor a küldeményekel foglalkozó ágazat már évi húszmillió dolláros veszteséggel küszködött. 1985-ben Jonathan Hunt, az országos főpostamester elrendelt egy teljes szervezeti és irányítási felülvizsgálatot. A Mason-Morris jelentés egy évvel később rámutatott, hogy a három ágazatnak a jövőben három különböző, egymástól függetlenül működő állami cégként kell tovább működnie.
1987 április elsejével lett az intézményből 3 piaci szereplő, A Post Bank, a Telecom és a New Zealand Post. Az Állami Vállalatokról szóló 1986-os törvény sok egyéb mellett azt mondja, hogy a postának sikeres üzletként kell működnie, gazdaságosan, piaci versenykörnyezetben, legalább olyan hatékonysággal, mint a nem állami versenytársak, legyen a posta jó munkáltató és legyen neki társadalmi felelőssége. 1989-ben született egy magállapodás a posta és az állam között, amely rekació a postapiaci versenyhelyzet változásaira, ez gyakorlatilag arról szól, hogy a New Zealand Post minden körülmények között legyen általános postapiaci szolgáltató minden újzélandi számára.
1998 április elsején az új postatörvény 150 év után megszüntette az állami posta monopóliumát, a postai szolgáltatások piaca szabad és versenyszellemű lett. A dereguláció óta boldog-boldogtalan nyújthat postai (kézbesítési) szolgáltatást a neki tetsző áron és minőségben, feltéve, ha regisztrálja magát a gazdasági minisztéruimban, mint postai szolgáltató. Jelenleg több, mint 25 cég nyújt ilyen szolgáltatást, közülük csak egy a New Zealand Post.
A posta nem ült a babérjain, a szabadpiaci szerepléstől nem omlott össze, csak azért mert az állam a gazdája, 1989 őszén beindította a futárszszegmensben (CourierPost) a Track and Trace (küldeménykövetés) szolgáltatást, egy évre rá saját légitársaságot hozott létre (Airpost) az újzélandi Airworks céggel közösen, ’92-ben beüzemelték az első OCR feldolgozókat, ’94-ben a posta lett az „év cége”, ’95-ben eltörölték a vidéki felárat, a sima levél kézbesítési díját pedig csökkentették, ’96-ban az „ingyenlevél napján” július elsején 6.7 millió levelet kézbesítettek, ’97-ben minden postahivatal megszerezte az ISO9000 minősítést és megkezdődött a PostLink II, egy EFTPOS-sal integrált számítógépes rendszer telepítése, 2000-ben a posta megvásárolta az Ausztrál Couriers Please futárszolgálatot, 2001-ben 95,7%-os időbenkézebsítési-hatékonyságot ért el és Üzleti Etika díjat nyert, 2002-ban beindult a KiwiBank, 211 postafiókban vált elérhetővé banki szolgáltatás, 2004-re az ügyfelek száma elérte a 250000-t, 2006-ban bevezetik a négyszámjegyű irányítószámot és 80 millió dollárt költenek új küldeményfeldolgozó rendszer telepítésére és kibocsájtják újzéland első braille-írásos bélyegét, 2007-ben megépül az első, környezettudatos tervezésű és építésű postahivatal Waikatoban, a CourierPost bevezeti a FlyBuy pontokat a feladóknak, és a posta 70 millió dolláros nyereséggel zárja az évet.
Nekem egyszerű bevándorlónak már az is érdekes látvány, hogy egy posta működik, nem sok vidám hazai tapasztalatom van. Itt a posta nemcsak, hogy működik, hanem jól működik, gyors és nem drága, használja is a nép. Tud a posta még valamit, amihez hozzá se tudtunk szokni otthon, mégpedig azt, hogy elenyésző a sorbanállás. Gyorsan dolgoznak. Mi már intéztünk postán autóátírást, adószámigénylést, levél és csomagfeladást, minden simán és könnyen ment. Nincsenek külön ablakok, bármilyen igényeddel bármelyik postanénihez mehetsz. Arról nem is beszélve, hogy egy képeslap feladása magyarországra másfél dollár, egy A4-es buborékos borítékot elvisznek 10 nap alatt 12,60-ért. Küldtem egy dobozt is (van mindenféle klassz papírdobozuk) az is 300 gramm körül volt, a két kézbesítési opció pedig 24nap/11dollárért vagy 10 nap/12 dollárért, fura. Kérdés, hogy odaérnek-e, mindkettőt magyarországra küldtem. Gyanítom, ha nem, akkor nem az NZ Post lesz a hunyó.
Persze nem elhanyagolható, hogy a trademe című webes zsibvásár micsoda fellendülést hozott a küldeményiparban, szinte a teljes lakosság ész nélkül trédmízik, adveszcserél és persze postán és futárral küldözgeti a cuccokat. Ettől nem csak a trademe kitalálója lett csilliomos, hanem a postaforgalomnak is jót tesz.
A posta egyébként kiváló internetes arculattal is rendelkezik, wan webshop, és külön törődnek a gyűjtőkkel, akik bélyeget vagy egyéb postai izéket szeretnek felhalmozni. A friss gyűjtenivalókról alapos infót kap a dolgozó, hogy tudja mit vesz. A kedvencem, amelynek a plakátját meg is vásároltam egy ABC-bélyegsor, From A to Z of New Zealand címmel. A betűk mindegyike egy helyi jellegzetességet képvisel, büszkén és némi egészséges humorral.
.
Kiwi ikonok – Új Zéland lobogója
Izéland zászlaja követi a Commonwealth szimbolikáját, 1869 óta van használatban és 1902 óta hivatalos. Bal felső sarkában a Union Jack, nagybritannia lobogója, jobbra pedig a dél keresztjének négy csillaga, mindez kék alapon, amely nagy kékség az óceánt és a kék eget szimbolizálja. 1840 és 1902 között a brit Union Jack volt a hivatalos lobogó.
Ezt a lobogót megelőzte több, kicsit egyszerűbb megoldás, amely csak pár évig volt szolgálatban, 1867-1869-ig. Ennek a jobb alsó sarkában látható az NZ betűjel, amely egyértelműen megkülönböztette a Brit Kormányzóság újzélandi hajóit. Nem meglepő módon a szimbolika tengerészeti eredetű, a Crux (dél keresztje) négy csillaga is egy tengerészet által használt lobogóról került át a hivatalos zászlóra. Az eredetin a négy csillag egy fehér korongban volt.
Természetesen nem csak a brit eredetű izélandiaknak van lobogója, 1834-ben a maori törzsfők közös megegyezéssel kiválasztottak egy lobogót, amely az Egyesült Törzsek Lobogója lett. A britek által felajánlott verziókból csak azt az egyet fogadták el, amelyben nem volt benne a brit Union Jack, hanem egy módosított Szent György kereszt. Ezt egészen a Waitangi szerződés utánig használták (1841-ig), hajókon és szárazföldön is. A nemzeti lobogó kérdése egyre égetőbb lett, nemcsak a függetlenség miatt, hanem az újzélandon épült hajókra se volt mit tűzni. Az United Tribes lobogó mai napig lobog Waitangiban és a szerződés deklarálásának évfordulóján, a Waitangi Day-en.
A nemzeti lobogó (civil) tengerészeti változata a vörös alapon megjelentetett Union Jack és Crux, ezt használja a legtöbb nem állami hajó. (Az állami hajók a kék alapú lobogót kötelesek viselni, a haditengerészet pedig fehér alapút) A kereskedelmi hajók, amelyek az Egyesült Királyságban vannak bejegyezve, szintén ezt a vörös alapú (red ensign) lobogót használják.
Melőtt rátérnék a poszt valódi témájára, mutatok még két különleges lobogót, mind a kettő hivatalos, és csak megfelelő alkalommal használhatóak. Az első a királynő (II. Erzsébet) saját lobogója, csak és kizárólag akkor használatos, ha Újzélandon jár őnagysága. A második, pedig a korona által kirendelt Governor General lobogója. Van még sok egyéb, mint a haditengerészet és a légierő saját zászlajai, de ez most nem annyira fontos.
1990 óta létezik „maori lobogó” amit úgy hívnak, hogy Tino Rangatiratanga, amelyben a fekete szimbolizálja a Te Korekore (létezés lehetősége és a sötét amelyből a föld kiemelkedett), a fehér Te Ao marama (fény világa és megértés) valamint a vörös, Te Whei Ao (születés és Föld Anya). Középen a koru, a születés, az új élet és a remény jelenik meg.
Maga a Ministry for Culture and Heritage (Te Manatu Taonga) külön tárgyalja honlapján a jelenlegi lobogó használatának adekvát módozatait, méretezését és hajtogatását, a hivatalos használat rendjét, és persze, hogy hány fokos szögben vannak egymáshoz képest a csillagok.
Az igazán érdekes most jön, ugyanis ez a „nemzeti lobogó” dolog korántsem olyan merev ragaszkodás, mint amihez mi szokva vagyunk, és bizony komoly lobbitevékenység folyik, hogy az ország lobogója megváltozzék. Ez persze nem olyan könnyű mulatság, az 1981-es keltezésű Flags, Emblems, and Names Protection Act meglehetős alapossággal definiálja a nemzeti szimbólumokat és azok használatát.
Az első nekifutás 1979-ben történt, amikor Allan Highet belügyminiszter felvetette a lobogó esetleges cseréjét. Már addig is sok egyéni lobogóterv készült, de inkább csak saját használatra vagy a művészi önkifejezés keretein belül. Highet keresett is egy grafikust, hogy tervezzen egy új lobogót, amelyben a ponga (páfrány/silver fern) is benne van. Ez még kevés érdeklődőt vonzott.
1983-ban Hundertwasser tervezett egy nem hivatalos zászlót a kiwiknek ajándékba, amikor megkapta az állampolgárságot itt. (A hetvenes években járt a zátonyon.) Ez a híres „Koru Flag”, amely már elvonatkoztat a brit gyökerektől, a hangsúlyt a maori alapokra helyezi. Benne balra a tradicionális maori szín, a fekete, majd a születő páfránylevél zöldje. A koru a remény, a jövő és a fejlődés szimbóluma a maori kultúrában.
1998-ban a miniszterelnök Jenny Shipley, az akkori kultuszminiszterrel egyetértésben javasolta, hogy az amúgy is népszerű, mármár „másik újzélandi zászló”-ként a köztudatban élő, fekete alapon fehér páfránylevelet ábrázoló lobogó legyen a hivatalos lobogó, hasonlóképpen a kanadai zászló juharleveléhez.
2003-ban megalakult az NZ Flag.com nevű nonprofit szervezet, amely a lobogó lecserélésének propagandájával foglalkozik, ma is működik. Remek érveket sorakoztatnak a lobogó cseréjének ideája mögé, elsősorban azt, hogy a jelenlegi lobogó nem inspiráló, nem képviseli az ország egészét és nem jövőbe mutató. Nehezményezik továbbá, hogy a jelenlegi csupán egy haditengerészeti zászló, az újzélandiak sosem döntöttek úgy, hogy ez legyen a lobogójuk, és ideje volna szavazni az újról, hogy mindenki közösen dönthessen. Ráadásul túl erős benne a brit kolonializmus ábrázolása. Az általuk ajánlott zászló az alábbi:
Maga a silver fern (Cyathea Dealbata vagy maoriul ponga) egy szép növény, a levele színe zöld, a fonákja ezüstös, holdfényben is remekül látható, ami fontos volt a bokrokban bukfencezőknek és már a maorik is ágyat építettek belőle, és már a búr háborúban is szerepelt hadijelvényként. Nem csak elsősorban sport vonatkozása van, bár az All Blacks is páfránylevelet viselt, amikor legelőször külföldön játszott 1884-ben, és a mostani olimpián is fontos része a zátnyolakó sportolók ruházatának.
Emellett sok más tervezet is megtekinthető, (itt még másabbak) érdemes is, szerintem egészen jópofák is vannak, a fekete alapú „hivatalosnak” még használati útmutatót is készítettek. Nekem legjobban a Jeffy James által készített tervezet tetszik (a fekete alapon fehér kicsit túl stilizált már szerintem)
Egy másik próbálkozás 2004-ben tett javaslatot a lobogó cseréjére, az általuk kínált verzió is egészen jól értelmezhető gondolatmenet, (Jason Paul Troup tervezte) beleolvadt az Nz Flag.com-terveibe. Van egy blog is, ahol néhány lobogóterv megtekinthető.
2005-ben egy Aucklandi ügyvéd, John Cox, létrehozott egy New Zealand Flag Institute nevű szervezetet, válaszul a 2003-as kezdeményezésre, ő a jelenlegi lobogó megtartása mellett lobbizik.
A csere mellett kardoskodók legnépszerűbb érvei:
- – a jelenlegi lobogó túlságosan hasonlít az Ausztrálhoz
- – túl brit
- – nem ábrázolja a maori örökséget
- – nem kötődik eléggé a földhöz
- – túl sok verziója van (tengerészet, légierő, ker.tengerészet, stb.)
- – nincs érzelmi kapcsolat a kiwik és a lobogó között
A jelenlegi megtartása mellett pedig ezekkel érvelnek:
- – újzélandi
- – van érzelmi kötődés hozzá
- – megjeleníti a brit elődöket és a birodalmat és hogy a sziget a déli féltekén van
- – szép színes
- – ez alatt a lobogó alatt harcoltak a háborús veteránok
- – száz éve megvan
- – annyira nem is hasonlít az Ausztrálra (meg vannak azonos zászlójú országok is)
Bárhogy is lesz, egyvalami teljesen biztosnak látszik, ha elegen akarják, akkor lehet majd szavazni az új lobogóról és ha úgy döntenek, akkor megváltoztatják, demokratikusan. Sőt, lehet, hogy megérjük, hogy Újzéland köztársaság lesz, ki tudja? Már felmerült az ötlet.
.
Pavlova – Új-Zéland nemzeti sütije
Kéretik majd a végén nem röhögni, de tényleg ez a helyi csoda, mindjárt leírom a receptet. Ne várjunk flódnit vagy zserbót, ez nem ejrópa, és azon se lepődjünk meg, hogy eredetileg egy orosz balettáncosról, Anna Pavlováról van elnevezve. Igen, nekünk legalább a dobostorta egy Dobos nevű magyar cukrászról, de hát ide ez jutott, ennek is örülni kell.
Ne kerteljünk, sült tojáshab. Tetején tejszín és gyümölcsök, de akkor is csak ennyi. A karib világban merengue néven fut valami nagyon hasonló és ott legalább nem gondolják azt, hogy ez a nemzeti süti, de hát a kiwi arra büszke, amije van, ez meg van. Hosszas, soha véget nem érő vita zajlik arról, hogy Ausztráliában vagy Új-Zélandon készített ilyet először a művésznő, pacifik turnéjának dicső emléke azért megmaradt. Jelenleg úgy tűnik, hogy izélandé az elsőbbség, de nincs kétségem, hogy pár év múlva Ausztrál tudósok valami kőzetrétegből kimutatják, hogy mégis övék az elsőbbség. A művésznő 1926-ban lépett fel a szigeten, az első dokumentált pavlova recept egy ’29-es New Zealand Dairy Annual magazinban jelent meg, az Otago Egyetem kutatója szerint, úgyhogy az Ausztrálok mehetnek a sunyiba.
Maga a recept nagyjából annyi, hogy kemény habbá kell felverni a cukros tojásfehérjét, kiönteni tepszibe és megsütni lassan. Ha kész, tehát kemény kérge van, de belül puha, akkor a tetejére tejszínhabot kell kenni, gyümölcsöket rászórni és kész. Gyakorlatilag a rákóczi-túrós csak tészta és túrós nélkül.
Kétségtelenül nincs meg benne a flódni komplexitása vagy az eredeti Sacher megbízhatósága, viszont házi körülmények között kiválóan reprodukálható.
.