Kategória: zátonylét

Beküldve:

Társadalmi problémák – alkohol

Új-Zéland egyik legkomolyabb társadalmi problémája az alkoholfogyasztás és ennek járulékos következményei. A legális tudatmódosító szerekkel kapcsolatos örök állami dilemma, hogy egyrészt az alkoholfogyasztásnak van kultúrája, múltja és hagyománya, fontos gazdasági és turisztikai lehetőségeket rejt, ráadásul magas adóbefizetéseket  hoz, ugyanakkor az egészségügyi és közbiztonsági kockázatok nem alacsonyak. Valahogy egyensúlyban kell maradni, ezt pedig hatékonyan nem a tiltással lehet megoldani. Tanítani kell. De hogyan tanítgasson az állam egy fogyasztót úgy, hogy közben ösztönzi a fogyasztásra, csak a fogyasztás módszerét (mennyiségét) kritizálja?

Az alkoholfogyasztás káros hatásai az egész társadalmat érintik, az ittas vezetéstől kezdve az elhúzódó betegségek kezeléséig, a családon belüli erőszakon át, változatos egyéb bűncselekményekig. Ez irdatlan  terhet ró a társadalomra, rosszat tesz a családoknak és nem jó példa a gyerekeknek. Mivel az ország elismert bortermelő, ráadásul fellendülőben van a borturizmus is, az állami kampány egyik része azt hangsúlyozza, hogy nem az alkoholfogyasztás a sátán önmagában, hanem az esztelen vedelés a baj.

Az alkoholhoz köthető kampányok több aspektusból is vizsgálják a kérdést, igyekeznek vagy elrettenteni, vagy informálni, négy fő csapásirányon halad a társadalomjobbítás:

  1. alkohol és társadalom – felelős fogyasztás
  2. alkohol és erőszak kapcsolata kampány
  3. alkohol és közlekedés kampány
  4. józan sofőr kampány

Nézzünk pár száraz statisztikai adatot, hogy el tudjuk helyezni a problémát a sziget életében, ahol kicsit több, mint négymillió ember lakik.

  • 2004-ben Új-Zélandon a 15 éves és annál idősebb lakosság 28,69 millió liter alkoholt ivott meg
  • Ez Új-Zélandot ötven országot vizsgálva a 24. helyre teszi
  • a lakosság fele szerint nincs semmi baj azzal, ha néha berúg az ember
  • 635,000 felnőtt iszik legalább egyszer egy héten.  785,000 felnőtt iszik napi gyakorisággal
  • 1.2 millió alkoholfogyasztó szerint buliban inni normális, akár rendszeresen is
  • Az alkohol káros hatásai valahol 1 és 4 milliárd dollár kárt jelentenek évente
  • A közegészségügynek ez 655 millójába kerül
  • Az alkoholhoz kötehtő bűncselekmények 240 millió dollár költséget jelentenek a rendőrségnek
  • a népjóléti kiadások ezzel kapcsolatban elérik a 200 millió dollárt
  • a gazdaságból csak az alkohol miatt kiesik kb. 1.17 milliárd dollár
  • az alkohol felelős a balesetek és a sürgősségi kórházi ellátás 70%-áért
  • a „hétvégi” és alkalmi bűncselekmények 90%-a alkoholfogyasztáshoz köthető
  • öt nőből egy nem emlékszik, hogy mi történt vele amikor részeg volt

Azért ezek beszédes számok, az ALAC nem véletlenül fordul változatos kampánytechnikákhoz, hogy mérsékelje a kárt és megelőzze a még nagyobb bajt. A land transporttal és a rendőrséggel együttműködve vadul kampányolnak, kocsmákban, posztereken, citylighton, tévében és rádiókban.

Az alkohol és az erőszak kapcsolata feloldhatatlan, évezredek óta együtt jár a szittyó és a bunyó. Gondoljunk csak a „bátorra issza magát” kifejezésre, az sem véletlenül született. A kampány videóinak nagy része arról szól, hogy valaki iszik, egész este, aztán már részegen valami fatális baromság történik, aminek verés vagy sérülés a vége, megszégyenülés a családtagok előtt, megalázottság. A kampány hajtogatja is, hogy „nem az ivás a baj, hanem a vedelés”, a kulturált alkoholfogyasztás nem árt, nem baj és nem okoz károkat.

A szörnyű következmények változatosak, az egyik spotban a családi rendezvényen kitartóan vedelő barom, miután alaposan beivott, újra eljátssza valamelyik gyerekkel a repülőset és mivel be van rúgva, odavágja a gyereket véletlenül a szekrénybe, sérülés, család megvetése, magunk féregnek érzése. Aztán van az, amikor a fiatal csaj vedeli mozgásképtelenre magát, őt egy rosszarcú alak bevonszolja a sikátorba, sikoly és megtudjuk, hogy ha nem vagyunk magunknál, akkor akármi megtörténhet. A harmadik a magát „bátorra ivó” alak, aki pajtásaival iszogatni kezd, majd egy véletlen lökdösődés következtében bunyóba keveredik, ahol jól megabálják, majd otthon rányit a gyerek, hogy az összevérezett fürdőszoba padlóján agonizál aa jóember bevert arccal, gyerek fél, apus szégyelli magát. A mondanivaló alapvetően egyértelmű: ha berúgsz, lúzer leszel.

A spotok meglehetősen jól meg vannak csinálva és nem is szépítik a valóságot, szókimondóak és aki már látott részegen őrjöngőt, az tudja, hogy az „életből merített” példák tényleg ilyenek a valóságban is. Egyikünk sem szeretné, hogy ilyennel találkozzon a családjában vagy az utcán.

Az alkoholfogyasztás és a közlekedés együtt sosem vezet jóra, itt, ahol nincs zéró tolerancia az alkohollal kapcsolatban, az ittas vezetés komoly károkat, sérüléseket és halált okoz. A rendőrség igyekszik mindent megtenni, rendszeresek a városrészekre kiterjedő szondáztatások, elég komoly büntetéseket szedegetnek be ilyesmiből, ellenőrzik a szórakozóhelyek környékét és a közlekedőket, de ez persze csak mérsékli, de nem akadályozza meg, hogy részegen is kocsiba üljenek az emberek.

Az állami kampány természetesen a balesetre helyezi a hangsúlyt, a jól mulató baráti társaság kocsiba ül és hazafelé összetöri magát, egyikük meg is hal, majd hetekkel később a baráti társaság a kocsmában szemrehányóan néz egymásra és hiányzik a halott pajti. Beszédes és a BBDO kreatívjai nem sajnálták a drámai elemeket, van minden, vér, verejték és könnyek, és persze az egyik kedvenc szlogenem: „ha iszol és vezetsz, egy barom vagy”. Az állam nem fél a szavaktól.

Ennél egyértelműbben nem lehet közölni a dolgot, nem kell egy kampányban statisztikai elemzés az alkohol reflexekre és koncentrációképességre gakorolt hatásáról meg látlelet meg doktorbácsi magyarázata a torziós törésekről. Tintásan vezetsz – megdöglesz. End of story.

Az ittas vezetés elrettentése mellé egy másik kampány is felzárkózik, ez az igazán okos szerintem, szintén az ittas vezetéssel kapcsolatban mutat egy alternatívát. A lényeg, hogy menjetek el együtt kocsmázni, de egyikőtök ne igyon, ő lesz a sofőr (borzasztó eredeti ötlet ám, ugye?) de a tévéspot marha jól meg van csinálva. A baráti társaság kiszalad a kocsihoz, és aki utoljára ér oda, az lesz a száraz az este. Utána látjuk, hogy mulatoznak, a száraz ember limonádét iszik, majd hazavisz minden elázott pajtását, és mindenki megússza, sőt, még a száraz lesz a jófej.

Alapvetően tetszik, hogy a tiltás helyett nevelés/tájékoztatás, a következményekkel szembeállítás a koncepció, és mindez nagyon jól találja el a legveszélyeztetettebb célcsoportot, az ő nyelvükön beszél, és mond is valamit. Remekül kivitelezett megoldás, le a kalappal.

.

Beküldve:

Társadalmi problémák – családon belüli erőszak

Új-Zéland társadalma nem nagy, viszont szeretne jól működni és egészségesen fejlődni. Erre intézményesítet megoldást alkalmaznak elsősorban, ez a Ministry of Social Development (társadalomfejlesztési minisztérium) ami elég sok mindennel foglalkozik és 1904 óta működik, különféle neveken és feladatokkal. Ezek között olyan alapvetések is vannak, mint a nyugdíj vagy a diákhitel, munkanélküli segély, közösségszervezés és még soksok hasznos, társadalomjobbító mocorgás.

Egyik ilyen az a kampány, amely a családon belüli erőszakkal foglalkozik, ami élő és súlyos probléma a szigeten. Nem vagyok szociológus és nem is mentem utána eléggé az okoknak, így nincs generális magyarázatom a jelenségre, inkább csak az ellene való állami fellépést boncolgatom. A családon belüli erőszak kérdése nem is olyan egyszerű, ezért a kampányban részt vesz a rendőrség, az EÜ minisztérium, a Családok Szövetsége, és az állami balesetbiztosító.

A családon belüli erőszak ellen 1996-ban törvény is született, amely felhatalmazza a hatóságokat, hogy beavatkozzanak a civil szférába, amennyiben valaki veszélyben forog, a partnere, családtagja bántalmazza vagy bármire kényszeríti. Ez volt az első komoly lépés a probléma felismerésében és a megoldáshoz vezető út első lépése is. Ez alapján a Családjogi Bíróság eltilthatja a bántalmazót az áldozat közeléből és igen komoly büntetéseket róhat ki, ezeket a helyi rendőrség nagyon komolyan veszi és azonnal el is jár, a rendőrség weboldalán külön rész foglalkozik a családon belüli erőszakkal.

A családon belüli erőszak fontos probléma, a következményei szinte felmérhetetlenek, és sok helyen jelentkeznek. A bántalmazottak (elsősorban nők és gyerekek) fizikai, szellemi és anyagi károkat szenvednek, amelyek elhárítása javarészt az állam feladata, akire ez jelentős terheket is ró. Gondoljunk csak bele, egy rendszeresen elvert feleség helyzetébe, akinek orvosi ellátásra, pszichiáterre van szüksége, a munkaképessége csökken és állandó félelemben él.

Meglehetősen elkötelezett az állam, hogy a szigetlakóknak jó minőségű életet biztosítson, és született is egy átfogó tanulmány a jelen helyzetről, ez a 2008-as Social Report oldalán olvasható. 2001-ben a Medical Journal szerint 4 nőből egy szenvedett már el családon belüli erőszakot partnertől vagy hozzátartozótól és számos esetben gyerekek is áldozatai az eseményeknek, akár csak szemlélőként.(ez nem jelenti azt, hogy férfiak nem esnek áldozatul) Az a helyzet, hogy a maori közösségben a jelenség meglehetősen erős, ennek részben a törzsi életformában gyökerező okai vannak, a szerencsejátékhoz hasonlóan a szigetiek és a helyi maorik bizonyos része nem is tartja kezelendő problémának a családi bunyót. (gondoljunk csak a magyar „pénz olvasva, asszony verve jó” szólásra…) Ez nem jelenti azt, hogy a családon belüli erőszak maori jelenség lenne, sajnos a pakeha lakosságban is van gond bőven, a bőrszín nem mentség.

Amellett, hogy az ügyvédi kamara külön foglalkozik a dologgal és tanácsokat osztogat az áldozatoknak, egyéb szervezetek is dolgoznak a jelenség megszüntetéséért. A Házi Erőszakmegelőzők 1990 óta tevékenykednek, anonim segélyvonalat üzemeltetnek, felmérésük szerint az izélandi emberölések fele okolható a családon belüli erőszakkal. Foglalkoznak még oktatással, tájékoztatással és szakemberek segítségével igyekeznek az áldozatokon és az elkövetőkön is segíteni. Nagyon okosan nem hagyják, hogy a közvélemény lesöpörje a dolgot, hogy hát miért is nem szólt az áldozat valakinek, hangsúlyozzák a barátok, családtagok, kollégák felelősségét is.

Az MSD „Family Violence Is not OK” kampánya nagyon egyszerűen fogalmaz: „a családon belüli erőszak nincs rendben”. Okos szlogenek, mint a „az erőszakos viselkedés összes résztvevője sérül” , „hiába fogod a piára”, leegyszerűsítik a kérdést, hogy bárki fejben meg tudja válaszolni, nagyon jó pszichológia. Nagyon egyértelműek és közvetlenek a kampány arcai is, akik valós személyek, valós erőszakos múlttal, amellyel szakítottak.

A televíziós spotok mellett óriásplakátokon és kiadványokban is találkozhatunk a kampány logójával és szlogenjével, csak jelezem, hogy amellett, hogy minden kiadvány letölthető PDF-ben, ingyenesen meg is rendelhető, kipostázzák, amennyit akarunk, ha mondjuk ki akarjuk helyezni a munkahelyünkön vagy a szkvassklubban, amire buzdítanak is bennünket. Vegyünk részt, segítsünk.

A családon belüli erőszak mellett van egy másik kampány is, ez a nemzetközi White Ribbon Day mentén szerveződik és a nők elleni erőszak elfogadhatatlanságáról szól. A kampányt a Families Commission menedzseli, plakátok, szórólapok és a fehér szalag viselése november 25.-én, jelzi, hogy mi is nemszeretjük, ha bántják a nőket.

Egyébként ennek a családokkal foglalkozó szervezetnek van egy nagyon okos és hasznos kezdeményezése, ez a The Couch, amely arra szolgál, hogy boldog-boldogtalan elmondhassa a véleményét a családokkal kapcsolatosan, javasoljon, és hozzáférjen felmérések eredményéhez vagy akár csak ötleteket merítsen, hogy hogyan irányítgassa a saját családja életkéjét.

Alapvetően nem tudom, hogy a világ más országaiban mennyire komoly probléma a családon belüli erőszak, rémlenek valami piros sziluettek a Kossuth térről, amelyek bántalmazott nőket akartak szimbolizálni, itt mindenesetre az állam látja a problémát és áldoz is a megoldására. Hosszú távon biztosan megtérül, egészséges családokben felnövő gyerekek és épeszű felnőttek formájában, és végül is, ők alkotják a társadalmat. rajtuk múlik, hogy jó-e benn élni, vagy sem.

Beküldve:

Társadalmi problémák – dohányzás

Új-Zéland élharcosa a dohányzásellenességnek, hosszú évek óta küzd a dohányfogyasztás ellen. Már 1990-ben megszületett az ún. Füstmentes környezet törvény, amely erős korlátozásokat vezetett be a dohányosokkal szemben, kizárva a dohányzást a közintézményekből, tömegközlekedésről, éttermekből és bárokból iskolákból és óvodákból, és javasolta a munkahelyeken a dohányzási szabályzat létrehozását a nemdohányzók védelmében.

2003-ban született meg ennek a törvénynek a kiegészítése, amely már egészen komoly tiltásokkal operált, ez alapján 2004 január elsejétől tilos dohányozni szinte mindenhol, iskolák és óvodák egész területén, kórházakban, nyugdíjasotthonokban, alkoholforgalmazó helyeken (ide értendő minden szórakozóhely gyakorlatilag) közintézményekben és minden egyéb munkahelyen. 2004 decemberétől pedig ahol cigarettát lehet kapni, ott ki kell helyezni egy figyelmeztető feliratot, 2007-óta dohánytermékek csomagolásán is elrettentő képeket és feliratokat helyeznek el, valamint tilos lett dohányterméket 18 éves kor alattinak értékesíteni.

Jelenleg a zátonyon megközelítőleg a felnőtt lakosság (15+ évesek) ötöde dohányzik rendszeresen, ami 700ezer embert jelent, évente ötezer haláleset következik be a dohányzás következtében és megközelítőleg 350 esetben a halál oka a passzív dohányzásra vezethető vissza.A rászokási életkor folyamatosan csökken, ami elég aggasztó.

Miután a közös zárt terekben mindenhol tilos lett a dohányzás, fontosnak gondolta a minisztérium megmagyarázni, hogy mit ért „nyílt tér” alatt, ahol dohányozhat az ember, egzakt, képletekkel operáló számítási metódust dolgoztak ki, hogy vita ne legyen. Aki szeretne közelebbről megismerkedni a dologgal, az innen letöltheti az excel táblát, ami helyettünk elvégzi a számítást.

Az állam komolyan azt gondolja, hogy füstmentes országot csinál, ami igen okos gondolat, remélem sikerül is nekik egyszer. Ennek érdekében az egészségügyi minisztérium 2004-ben kidolgozott egy öt éves stratégiát, amely elsődlegesen az alábbi célkitűzései voltak:

  • jelentősen csökkenteni a dohánytermékek fogyasztását és a dohányzási gyakoriságot
  • csökkenteni a maori populáció dohányzási gyakoriságát, minimum arra a szintre amit a nem maori populáció gyakorol
  • csökkenteni minden kiwi passzív dohányzásnak való kitettségét

2005-ben egy meglehetősen átfogó elemzést adtak ki, amely alaposan körbejárta a dohányzáskérdést, fogyasztás, árak, egészségügyi következmények tekintetében.Részletes információval szolgál a minisztérium onlájn része a témában.Tanácsok, következmények, kezelési módok, leszokás, minden.

Ekkor már működött a ma is aktív, Quit / Me Mutu Group nevű közhasznú alapítvány, amely leszokássegítő programokkal igyekszik a leszokni vágyók segítségére. Ugyanők üzemeltetik a quitline nevű telefonos segítőkét, a leszokássegítő sms-eket a telefonodra és benne volt a kezük számtalan online banner-, és tv kampányban, amelyek a füstmentességért küzdenek (elég kemény, torokrákos megmondja). Ugyanők szerveznek és építettek online közösséget a leszokókból, amely rendületlenül működik és tagjainak száma egyre nő.

Meglehetősen ügyesek, nem csak, hogy dollárban kiszámolják a leszokni vágyóknak hogy mennyit fognak spórolni, ha leszoknak, hanem lehet az emberből leszokássegítő is, aki az úgynevezett QuitCard-ok segítségével támogatott tapaszhoz meg leszokássegítő rágóhoz juttathatja a leszokni próbálókat. Ők üzemeltetik azt a segélyvonalat is, amelyet ingyenesen lehet hívni (Quitline) és a gyártóknak minden cigarettásdobozon fel kell tüntetni, kötelezően.

A számtalan civil kezdeményezés mellett, természetesen az állam is kiveszi a részét, nem állt meg a szimpla tiltásnál, még legalább hétszázezer oka van folytatni a küzdelmet. Az aktív dohányosok mellett a passzív dohányzás szerepéről sem felejtkeznek meg, meglepően komoly kutatási eredmények és publikációk lelhetőek fel az erre létrehozott weboldalon.

A passzív dohányzás elleni kampány videói kétnyelvű formában elérhetők itt (mpg) amely mellesleg a „legyen füstmentes a kocsid/lakásod” szubkampányt is tartalmazza. Kia auahi kore o tatou waka – Make your car/home smokefree.

A főleg fiatalokat megszólító nagy kampány, amelynek elemeivel gyakran lehet találkozni buszmegállókban, óriásplakátokon és televíziós spotokban, a „not our future” névre hallgat meglehetősen ügyesen szólítja meg a célcsoportot, mind hangulatában, mind koncepciójában nagyon eltalált és okos kampány.

Mivel a fiatalok mintakövetése meg rajongósága úgyis adott, érdemes velük, rajtuk keresztül megszólítani őket. Ezt felismerve alkották meg a „nem a mi jövőnk” szlogennel ellátott kommunikációt, amelyben népszerű emberek, zenészek, rádiósok, tévések, egyéb celebritások mondják ki, hogy cigizni egyáltalán nem menő dolog, sőt.

Ehhez társul egy ritka jól kinéző weblap, ami követi a trendeket, látványos, hangványos, tele mindenféle hasznos és érdekes infóval a dohányzással kapcsolatban, az egészségügyi következményektől a dohyágyárakról szóló ismertetőig. Nekem nagyon szimpatikus, hogy nem egyszerű, portás-szemléletű tiltással operálnak és nem leugatnak, hanem igyekszenek megtalálni a hangot amin megszólítják a fiatalokat és megtalálni azokat akire jobb eséllyel hallgatnak, mint egy öltönyös alakra aki a minisztériumból jött osztani az eszet.

Mennek mellé a tévé-spotok, ilyen anticigista plakátokkal vannak tele a buszmegállók és a leszokós kalandhoz elég sok szatellita csapódik, mint a STUB.IT ami valami tudományos fantasztikus módon multimédiás leszokós-mobileszközös varázslat, de itt vannak a szokásos gyógyszergyártók tapaszai meg pirulái, amelyek egy-sok lépcsőben garantálják a leszokást. A tévében – gondolom hatékonyságnövelési szándékkal – az állami kampány után a blokkben nem ritka egy tapaszt vagy pirulát reklámozó hirdetés. Ezek mellett számos egyéb szervezet, alapítvány, iskolaközösség dolgozik az ügyön, a fontosabbak egyike az 1982-ben alakult ASH (action on smoking and health) aki ma alapítványi formában működik, célja a füstmentes újzéland elérése. Ezt orvosok, egészségügyi dolgozók alapították, működtetik, az oldalon mindenféle tudományos eredmények, leszokási tippek és sajtóanyagok találhatók, tisztességes munka.

Az állam a kampányokon kívül minden egyéb szokott módszerrel igyekszik rávenni a népeket, hogy hagyjanak fel rusnya szokásukkal, ideértve a dohányárukat sújtó észbontó adókat, amitől a cigi nagyon drága, plusz elkapják a csempészeket és igen drága pénzekre büntetik őket. Érdekes módon a kiülős helyeken lehet cigizni a nyitott részben, sokan dohányoznak a kocsikban és az utcán menet közben, de mégis sokkal kevesebb dohányost látni, a szórakozóhelyekről, fodrászatból pedig haza lehet érni úgy, hogy nem kell elásni az ember ruháját. Látványos valahol, ha belegondolok, hogy 2-3 éve Barcelonában még a banki ügyintéző is cigizett, vagy a reptéren a biztonsági őr taposta a márványba a csikket, iotthon a buszsofőrök simán cigiztek a fülkéjükben, itt viszont egyszer sem láttam szabályszegőt, aki mondjuk zárt helyen rápöffentett volna.

Alapvetően nagyon okosnak gondolom a dohányzással kapcsolatos egészségpolitikát, nem csak azért, mert a kampányok modernek és szólnak valamiről, hanem mert egy ilyen pici társadalomnak nagyon sok az a kár amit a dohányzás okoz. Tetszik a józanság is, hogy nem kriminalizálnak elsőre, hanem megértik a problémát és célokat tűznek ki maguk elé, elsőre nem is megvalósíthatatlanokat. Azt nem tudom femérni, hogy mennyire hatékony a dolog és mibe kerül, de gyanítom, hogy annyiba nem, mint amennyibe az egészségügynek kerülnek a dohányzással kapcsolatos közvetlen és közvetett hatások.

Mi egyelőre már annak is örülünk, hogy az iskolákban, óvodákban nem lát a gyerek dohányzó felnőttet/gyereket és nem szipákolja a füstöt. A kiwiket elnézve egyszer, a nem is túl távoli jövőben tényleg teljesen füstmentes lesz Új-Zéland.

Beküldve:

Társadalmi problémák – szoptatás kampány

Célok

Az izélandi egészségügyi minisztérium által indított kampány a szoptatás fontosságát és előnyeit igyekszik hangsúlyozni, célja elsődlegesen az, hogy a zátonyon születő gyerekek legalább az első hat hónapban anyatejet egyenek (igyanak?),de ha lehet, akkor az anyatejes periódus legyen ennél hosszabb.

Nem titkolt cél, hogy a családi élet és összetartás elősegítését is hangsúlyozzák, itt nincs másfél évig gyesen az anyuka, illetve csak akkor, ha apuka el tudja tartani a családot, tehát az anyák hamar visszamennek dolgozni, ha előtte dolgoztak, úgyhogy nem, vagy csak rövid ideig szoptatják a gyerekeket.

A kampány célkitűzései az anyák érzelmi, információs és egészségügyi támogatása szoptatásügyben. Nyilván nem véletlenül vállal ilyesmit magára az állam, a szoptatás jó dolog (már aki tud, és van teje) jó a babának, jó a mamának és hosszútávú társadalmi haszna van. (most különösen, a kínai tápszerbotrány idején, szemmel láthatóan több tévéspot van)

Kampány

Amellett, hogy a minisztérium weboldalán külön rész foglalkozik alaposan a szoptatással, az állam nem átallott szervezetet létrehozni, tévé, rádió és sajtómegjelenéssel megtámogatva a kezdeményezést, emellett a védőnők és körzeti orvosok is kaptak szóróanyagokat, plakátokat.

A kampány Augusztus elsejétől indult, a „Szoptatási Világhét” kezdőnapján, és azóta is tart. A kiadványok, plakátok maori és angol nyelven is megjelennek, ez nem véletlen, a kampány arca egy maori család, a szoptatás a maori (és egyéb szigeti) családoknál tart a legrövidebb ideig, a rövid szoptatási idő leginkább az alacsony keresetűeket, a leányanyákat és a szigeti népeket jellemzi. A kezdeményezés kieszelői szerint komoly ellenérzés van a társadalomban a közterületen szoptató anyával szemben, ami ellen szintén fel kívánnak lépni, szerintük – és ezzel hajlamos vagyok egyetérteni – a szoptatás a legtermészetesebb dolog a világon, bárhol is történjen.

Akit a szoptatás érdekel, annak külön ajánlom a minisztérium szoptatásügyi weboldalát, ahol minden össze van szedve a témában, gyakorlati tanácsok, eszközök, módszerek, (igen, itt is van a káposztalevél, még ha megjegyzik, hogy nincs tudományos bizonyíték a hasznosságára) és azok a szervezetek akikhez az anyuka fordulhat akármilyen szoptatást érintő témában, zöld számokkal meg címekkel.

Csendben jegyzem meg, hogy ilyesmi lenne a dolga egy minisztériumnak, voltam bátor a magyar EÜ Minisztérium honlapján beírni a szoptatás szót a keresőbe, hát igen, végül is vannak találatok. Konkrétan tíz. (amúgy is csókoltatom őket, minden találat, ideértve a 2004-es cikket is, 2006 május 29.-i és jobbára sajtóközlemények)

Civil támogatás

Ha szoptatásról van szó, akkor természetesen mindenütt ott van a La Leche Liga nevű szervezet, amely teljesen internacionális módon, frankó szoptatásnépszerűsítő világösszeesküvést hozott létre. Ötven év kemény munkájával már odáig jutottak, hogy szinte minden országban működnek, dolgoznak és igyekeznek együttműködni olyan intézményekkel, mint az egészségügyi minisztériumok, orvoskamarák, védőnői hálózatok, emellett ingyenes tanácsadásokat szerveznek, felesleges anyatejet juttatnak azoknak, akiknek nincs, lobbiznak a szoptatásért és népszerűsítő kampányokat folytatnak.

Új-Zélandi manifesztációjuk is van, amely szorosan együttműködik a miniszteriális kampánnyal, fel is vannak tüntetve, mint akihez tanácsért lehet fordulni, és szerveznek csoportokat, akik kisközösségi módszerekkel segítik egymást és persze az újszülötteket. Emellett létrehoztak egy tanácsadói rendszert, amelynek lényege, hogy a gyakorlott szoptatós anyukák elmennek a friss anyukákhoz és jól elmesélik mi van, hogy megy, öntik a lelket beléjük és tekerik a káposztalevelet a cicikre. Ehhez részt vehetnek egy képzésen, ahol megtanítják őket tanácsadónak lenni, (nincs ingyen) és eztán 3 évig dolgozhatnak ezzel a laktációs „franchise” módszerrel.

A magyar szisztéma az, hogy az egész témát ráhagyja a civilekre, az anyukák majd megtanulnak szoptatni a kórházban a csecsemős nővértől, vagy a más anyukák által ajánlott helyi LLL szervezettől vagy ahogy akarnak. Gyanítom, hogy ott ez kisebb probléma, mert az anyukák jóval tovább otthon lehetnek a gyerekekkel, mint itt. Itt viszont a civilek támogatása az állami szándékkal együtt elég hatékonynak látszik, de majd jól megkérdezek gyakorló anyukát, aki része volt a szisztémának.

Áthallások

A szoptatós kampányt ügyesen összehúzták az egyébként csendesebb, de elterjedt „egészséges kaját a gyerekeknek” kampánnyal, amelynek szlogenje: etessük a jövőnket! Ennek célja, hogy a szülők egészséges táplálékkal tömjék a leszármazottakat, ez szintén az egészségügyi minisztérium munkája, amely része  a „Healthy Eating-Healthy Action” (HEHA) stratégiának amely nem csak gyerekekről szól és amelyről még szándékozom írni később, mert az egészségi problémák között hangsúlyos a túlsúly kérdésköre is, de a táplálkozás kérdése erősen jelen van az egészségügyi információs stratégiában és a tudatos social marketingben.

Akit a kampány részletei érdekelnek, az klikkeljen ide, olvassa a hírlevelet, vagy okosságos publikációkat a témában, amelyekből kiderül, hogy igencsak komolyan háttérrel álltak neki kampányozni, nem csak úgy. A spotok megtekinthetőek itt.

.

Beküldve:

Társadalmi problémák – bevezető

Új-Zéland nagyon kellemes ország, viszonylag stabil gazdasággal és hatékony állami működéssel. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt a földi paradicsom és az embereknek nincsenek gondjaik vagy nincsenek megoldásra váró gazdasági és társadalmi problémák. Sorozatomban utóbbiakkal foglalkozom.

Általában elmondható, hogy az ország igyekszik szembenézni a gondokkal, nem fut el előlük, azon persze érdemes elgondolkodni, hogy a megoldáskeresés mennyire értelmes vagy hatékony. Az jól látszik, hogy törekednek a tüneti kezelések helyett a problémát megérteni és a forrásnál beavatkozni, prevenció-orientált módon már a felismerési szakaszban okokat és megoldást keresni.

Sok esetben igazából nem is az állam dolga felismerni és kezelni az ilyen problémákat, ám, mivel ezen gondoknak össztársadalmi következményeik vannak, az állam áldoz erre, ráadásul nem esik abba a hibába, hogy „észosztós” módon, kommunikáljon, apellál a józan észre, ahelyett, hogy egyből betiltana valamit.

Ilyen probléma például az egyre emelkedő számú asztmás megbetegedések és a lakóépületek állapotának  összefüggése amelyre az építési törvény módosításával reagáltak, vagy a dohánytermékek hirdetési tilalma. Én ezt passzív módszereknek tekintem, aktívnak pedig (többek között) az átgondolt kampányokat, amelyet országosan folytatnak valamely jelenség ellen (vagy a szoptatás kérdésében – mellett).

A kampányok meglehetősen szókimondóak, valós élethelyzeteket láttatnak és egyértelmű üzenetet közvetítenek, mint az ittas vezetés elleni kampányban az „if you drink and drive, you’re bloody idiot„, vagy a dohányzásellenes kampány „not our future” szlogenje. Amennyire én látom, igyekeznek a kampányokat a témától és a célcsoport életkorától függően testreszabni, komolyan veszik, nem találkozni olyannal, mint anno azok a kisfilmek magyarországon, amelyek végén az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács logoja tűnt fel.

Terveim szerint a kampányokon a következő sorrendben haladunk, szoptatás (mert ez pro), dohányzás, szerencsejáték, alkohol, családon belüli erőszak. Ha lesz valamely részben törvényi hivatkozás, akkor igyekszem linket elhelyezni, ha nem, akkor a törvényhozás erre a célra szolgáló weblapján mindenki kereshet bátran jogszabályra, rendeletre meg joganyagokra.

Ezekben a posztokban csak azokkal a témákkal foglalkozom, amelyek szembejönnek a tévében, rádióban, óriásplakátokon, citylight-on, bölcsiben, orvosnál, no meg a weben. Jellemző módon egyébként az Új-Zélandi szociál-marketing kifejezetten modernül próbál működni és igyekszik összehangolni a munkát a többi résztvevőkkel.

.

Beküldve:

Jogosítvány kategóriák a zátonyon

Izélandon 6 különböző jogosítvány kategória van, ezek lefedik a józan ésszel elképzelhető összes közúti és mezőgazdasági járművet. Vannak speciális esetek, mint a targonca, földmunkagépek, rakodógépek, stb. amelyre külön meg kell szerezni a képesítést, amelyet a jogosítványon feltüntetnek (endorsement).

A tisztánlátás kedvéért, az otthoni „C” kategória itt fel van osztva több részre, és mivel a magyar közelekedési hatóság nem hajlandó hivatalosan nyilatkozni arról, hogy magyarországon a „C”-kategóriának nincs felső tömeghatára, a honosítást innen a zátonyról szinte lehetetlen elintézni. Otthonról nem biztos, hogy lehetetlen, de ha valaki itt teherautót akar vezetni, akkor még otthon rugdosson ki a hivatalokból egy papírt a fentiekről.

Class 1 – car licence

A Class 1 jogosítvány birtokosa vezethet:

  • 4500kg össztömeget meg nem haladó járművet, vontatót, könyű vontatmánnyal (de motorkerékpárt nem)
  • robogó (50ccm-ig), ATV (quad)
  • 6000 kg-ot meg nem haladó gördülőtömegű lakóbuszt, vagy 4500kg-ot meg nem haladó mikrobuszt, kisteherautót
Megfelelő kiegészítésekkel (vizsgák) a Class 1 jogosítvány birtokosa vezethet:
  • 18T vagy annál kisebb targoncát
  • bármilyen különleges besorolású járművet amely görgőkön és/vagy lánctalpon, gumihevederen halad és a tömege nem haladja meg a 18T-t
  • bármilyen különleges besorolású járművet amely kerekeken halad és a tömege nem haladja meg a 4500kg-ot
  • bármilyen különleges besorolású járművet amely tömege meghaladja a 4500kg-ot, de kevesebb, mint 18001kg, és a közúton a sebessége nem haladja meg a 30km/h-t
Class 2 – medium rigid vehicle
A Class 2 jogosítvány birtokosa vezethet:
  • minden olyan járművet amely beletartozik a Class 1-be
  • bármilyen járművet, ideértve a mezőgazdasági vontatót is, amely össztömege 4500 és 18001kg közé esik (csuklós buszt nem)
  • 12000kg-ot meg nem haladó össztömegű járműszerelvényt
  • bármilyen járműszerelvényt, amely egy 18001kg-ot meg nem haladó tömegű vontatóból és egy 3500kg-ot meg nem haladó tömegű vontatmányból áll
  • 18000kg-ot meghaladó összgördülőtömegű járművet amelynek két tengelynél nincs többje
Megfelelő kiegészítésekkel (vizsgák) a Class 2 jogosítvány birtokosa vezethet:
  • 18T vagy annál nagyobb targoncát
  • bármilyen különleges besorolású járművet amely tömege meghaladja a 4500kg-ot, de kevesebb, mint 18001kg
  • bármilyen különleges besorolású járművet amely tömege meghaladja a 18001kg-ot, és a közúton a sebessége nem haladja meg a 30km/h-t
Class 3 – medium combination
A Class 3 jogosítvány birtokosa vezethet:
  • minden olyan járművet amely beletartozik a Class 1-be és a Class 2-be
  • olyan járműszerelvényt, amelynek összgördülőtömege 12000kg és 25001kg között van
Class 4 – heavy rigid
A Class 4 jogosítvány birtokosa vezethet:
  • bármilyen járművet, ideértve a mezőgazdasági vontatót is, amely össztömege meghaladja a 18001kg-ot (csuklós buszt nem)
  • bármilyen járműszerelvényt, amely egy 18001kg-ot meghaladó tömegű vontatóból és egy 3500kg-ot meg nem haladó tömegű vontatmányból áll
  • minden olyan járművet amely beletartozik a Class 1-be és a Class 2-be, de a Class 3-ba nem
Megfelelő kiegészítésekkel (vizsgák) a Class 4 jogosítvány birtokosa vezethet:
  • bármilyen különleges besorolású járművet amely tömege meghaladja a 18001kg-ot
Class 5 – heavy combination
A Class 5 jogosítvány birtokosa vezethet:
  • bármilyen járműszerelvényt, amelynek össztömege meghaladja a 25000kg-ot
  • minden olyan járművet amely beletartozik a Class 1,2,3,4-be
Class 6 – motorcycle licence
A Class 6 jogosítvány birtokosa vezethet:
  • bármilyen motorkerékpárt, robogót, ATV-t
Az alkohollal szemben nincs zéró tolerancia, így véralkoholszint határok vannak megjelölve.
20 éves kor alatt:
  • 100ml vérben 30mg alkohol vagy azt meghaladó mennyiség van
  • egy liter lélegzetben 150mcg alkohol, vagy azt meghaladó mennyiség van (elektronikus szonda)
20 éves kortól:
  • 100ml vérben 80mg alkohol vagy azt meghaladó mennyiség van
  • egy liter lélegzetben 400mcg alkohol, vagy azt meghaladó mennyiség van (elektronikus szonda)
Beküldve:

Végre jogosítvány

Miután visszatértem a mosodából, a postaládában várt a jogosítványom, amely már végleges, full, és 2018-ig érvényes. Öröm és bódottá! Most mehetek leadni a korlátozottat, hogy ne legyen kettő kártyám. Emellett voltam bátor befáradni a postára az adóhivataltól visszakapott papírokkal, és újra nekivágni az adószám megszerzésének, ami immár flottul ment, vagyis legalább flottul menni látszott.

A néni leszedte a paksamétáról a nemzetközi jogsim másolatát, lefénymásolta az izélandi jogsimat (mert az már frankó Cat.B dokument) megnézte az útlevelemet, a munkavállalási engedélyemet és feladta az egész pakkot az adóhivatalnak. Elvileg, hacsak valami közbe nem jön, akkor 8-10 nap múlva lesz adószámom is.

.

Beküldve:

Fegyvertartás Új-Zélandon

 

A zátony ebben is, mint a legtöbb dologban, megelehetősen megengedő, a fegyvertartás nem valami nagy kunszt. Mivel itt a vadászat normális és hétköznapi dolog, sőt, egyes területeken élelmezési célból vadásznak a népek, nincs agyon bonyolítva semmi.

Mindennek az alapja az 1983-as Lőfegyver Szabályzat, amely fellelhető a rendőrség honlapján és/vagy ingyenesen kérhető nyomtatott verzió belőle, ha besétálunk bármelyik rendőrőrsre. Mivel izélandon az egyéni felelősség elvárt és számonkért valami, így a hatóság nem nagyon kíván beleszólni, hogy ki mit csináljon, a szabályzat egyértelműen rendelkezik mindenről.

Lőfegyvere annak lehet, akinek van fegyvertartási engedélye, és elmúlt 16 éves. Ideértendőek a légfegyverek is, tehát nincs (lég)puska ajándékozgatása 17.szülinapra, csak abban az esetben ha az ünnepelt rendelkezik fegyvertartási engedéllyel.

Amennyiben valaki engdélyt szeretne kapni, akkor ennek menete a következő, személyesen befárad a rendőrségre és jelzi a szándékát. Az ezzel foglalkozó rendőr felméri az embert, kitöltet egy erre a célra rendszeresített nyomtatványt, megad két ismerőse nevét, akit a rendőrség le is fog ellenőrizni, hogy alkalmasak vagyunk-e fegyvertartásra. Eztán adunk a zsandárnak egy igazolványképet magunkról és kifizetjük a díjat, ami most éppen 123 dollár és 75 cent. (önvédelmi célból NEM igényelhetünk lőfegyvert)

Ha ez megvan, akkor a rendőrség körülkérdez rólunk, az általunk megadott ismerősöknél és gondolom a saját adatbázisában, ha már négyszer elkaptak benzinkútrablásért és verjük a feleségünket, akkor nem lesz nekünk fegyvertartási engedélyünk. (ezért célszerű nem lebukni benzinkútrablás után az asszonyt meg kizárólag langyos vietnámi papuccsal verjük)

Ha minden rendben és nem derült ki rólunk semmi, akkor részt kell vennünk egy a rendőrség által koordinált, de általában önkéntesek által tartott elméleti tanfolyamon, ahol elsősorban biztonsági előírásokat, a fegyverek működését, használatának szabályait kell elsajátítanunk. Ez a tanfolyam ingyenes. 

Ha ezen részt vettünk, akkor számot kell adnunk elméleti tudásunkról, egy harminc kérdéses, feleletválasztós teszten. Kettőt hibázhatunk, ha a hibáink nem esnek a „7 alapszabály” egyikébe, akkor sikeres tesztírók leszünk. (Nem kell vizsgáznunk, ha sikeresen elvégeztük az Open Polytechnic of New Zealand 9131-es tanegységét, amely azt a hangzatos címet viseli, hogy „Identify and Understand Arms Legislation and Demonstrate the Safe Use and Security of Firearms” ez a széleskörű lőfegyverismereti kurzus 347 dollárunkba kerül, ha nem vagyunk rezidensek)

Ha minden akadályt sikeresen vettünk, és a hatóság megbizonyosodott arról, hogy megfelelő, biztonságos tárolást biztosítunk a leendő fegyvereinknek (fegyverszekrény), akkor kapunk egy fegyvertartási engedélyt amely nem teszi lehetővé a maroklőfegyverek és az automata fegyverek birtoklását. Ellenben vásárolhatunk vele szinte bármilyen légfegyvert, sörétes és golyós sport/vadászfegyvert és ezekhez lőszert. Az engedélyünk 10 évig érvényes, ezután meg kell hosszabítani. Ennek birtokában, saját ingatlanunkon akár kialakíthatunk légfegyver lőteret, ha ezt biztonsági szempontból ellenőriztetjük a hatósággal.

Amennyiben maroklőfegyvert kívánunk birtokolni, szükségünk van egy ún: „B” kiegészítésre, amely rákerül a fegyvertartási engedélyünkre, ennek birtokában vásárolhatunk és használhatunk maroklőfegyvert az arra alkalmas helyeken. Célszerű lövészklub tagjának lenni, hogy fel tudjunk készülni a B-re és hogy igazolni tudjuk, hogy számos alkalommal képesek voltunk biztonságosan kezelni a fegyvert.

(fegyvergyűjtők, színházi alkalmazottak akik fegyverrel dolgoznak, igényelhetik a „C” kiegészítést, aki pedig képtelen megállni, hogy ne vásároljon félautomata gépkarabélyt vagy shotgunt, vagy katonai célra gyártott félautomata fegyvereket, az folyamodhat az „E” kiegészítésért. A fegyverkereskedőknek vagy kölcsönzőknek  külön engedélyük van.)

Fegyvertartási engedélyt bárki igényelhet, aki elmúlt 16 éves, ideértve az országba turistaként érkezőket is, nekik egyéves licenszük lehet, és a megfelelő nyomtatványon hozhatják a saját fegyverüket is, ha például itt akarnak vadászni.

Összességében elmondható, hogy a sport és vadászati célú fegyvertartásnak semmiféle komoly akadálya nincs, ha normálisak vagyunk, akkor annyi fegyvert vásárolhatunk össze, amennyit csak kedvünk tartja és annyit járunk lőtérre, vagy vadászni, agyaggalambot lőni, amennyit akarunk. Természetesen szabadon tagjai lehetünk bármiféle egyesületnek, ideértve az IPSC klubokat vagy vadásztársaságokat.

A lőszerek házi újratöltése ügyében is megengedő a törvény, bár javasolja, hogy konzultálj vagy a rendőrség szakértőjével vagy a lőklubodtól kérj tanácsot, de a megfelelő berendezés beszerzése után újratöltheted a lőszerhüvelyeidet, amivel kb. 50%-ot lehet spórolni. Fegyver és lőszerárakról a Gun City-nél lehet tájékozódni. A klubban kb 5 dollár 50 darab .22-es lőszer és 20 dollár körül van a 9mm-es.

A fekete lőpor és elöltöltős fegyverek ügyében azt hiszem annyi megkötés van, hogy nem tarthatsz otthon fekete lőport, de ennek nem néztem utána, ilyen klubok is vannak, tehát nem tilos, az biztos, sőt van aki ilyennel vadászik.

A legális fegyverrel történő visszaélések száma elenyésző, a vadászbalesetek száma évente 30 körül mozog, nem véletlen, hogy a rendőröknél nincsen lőfegyver. Úgy néz ki, hogy ha az állam meggyőződött arról, hogy képes vagy biztonságosan és szabályosan tárolni/használni/kezelni a fegyveredet, akkor nincs veled sok dolga, (bár állítólag időnként ellenőrzik a tárolás szabályosságát) és mivel a vadászat hagyományos tevékenység erre (nem ritka, hogy 16 évesen már huszonkettes puskával vadásznak a srácok vidéken) nincs is agyonkorlátozva. Országosan tízezer körüli vadász megy nagyvadra (szarvas, őz), duplája vaddisznóra és ennek sokszorosa vadászik kacsára és egyéb madarakra, nem egy elszigetelt úri sport.

Önvédelemből vagy az ingatlanod védelme érdekében elvileg nem használhatsz lőfegyvert, akkor sem, ha az legálisan van a birtokodban, de nem tudom, hogy amennyiben fegyverrel ugrnak be az ablakon, akkor hasba lőhetem-e sörétessel a gonosztvevőt.

.

Beküldve:

Tavaszi vasárnap

 

A reggeli napsütésben elindultunk megtekinteni az Auckland Pistol Club nevű intézményt, hogy lássuk, hogy hogyan is megy az ilyesmi errefelé. Igazából Joci jár ide, mi csak érdeklődők voltunk és elkísértük. Arra nem számítottunk, hogy ilyen irdatlan messze van, a dzsungelt amelyben fellelhető a hely, már erős jóindulattal sem lehet aucklandnak hívni.

A táj viszont gyönyörű. Maga a lőtér festői környezetben leledzik és nagyjából úgy néz ki, mint amit a szerszámgépgyár dolgozói róttak össze egy kommunista szombat alatt, na de hát nem azért mentünk, hogy építészeti tanulmányt írjunk róla. 

Maga a lőtér igazából három lőtér, egy pontlövő, egy „akció” lövészet és egy IPSC lőtér. Mindenféle fura alakok mászkának fegyverrel az oldalukon, hülye sapkákban. Azért kedvesek voltak, kerítettek nekünk egy Andy-t, aki elmagyarázott mindent, melyik lőtéren mi zajlik, milyen fegyverekkel, kaliberrel meg hogy megy az egész móka, de aztán otthagyott bennünket, mert sörgősen IPSC-t kellett lőjön, revolverrel.

Sokáig nézegettük a népeket, ahogy lődöznek, mindenféle alak volt köztük, a duci vigyorgó kínaitól kezdve a huszonéves lánykáig, elég vegyes volt a kép. Addig nézegettük őket, amíg végül Joci is lövöldözhetett, aztán eljöttünk. A fegyvertartásról írok külön. MAga a lőtér a szedettvedett kinézet ellenére igen jól szervezett és komoly hely volt, de hát nem is lehet más, ahol fegyverek vannak, ott nincs kecmec, rendnek kell lenni.

Amikor hazajöttünk, akkor én azonnal elaludtam, mindig tudtam, hogy nem egészséges vasárnap dél előtt felkelni, majd átmentünk Csanádékhoz, ahol már javában sültek a dolgok, a második évadnyitó barbizáson is túlestünk, utána jóllakva megnéztük a Mágia Színe címűt, mert Pratchett mindannyiunkhoz közel áll. Hétfőn lesz a második része a prime-on, azt is felvesszük.

Beküldve:

Miért mindig a legrosszabkor?

 

A hagulati alapkövet az rakta le, hogy ugye eladódott a nissan a trédmín, aminek nagyon örültünk egyfelől a pénz miatt, másfelől, hogy egy gonddal kevesebb. De egész hétvégén egy bit nem sok, annyi se jött tőle. Majd megérkezett a levél a jóembertől aki fura dolgokat feltételez, majd finoman követelőzik, majd részletgazdag válaszomra nem reagál, sebaj. Reggel viszont mikor hazaértem a gyermek bölcsibe tuszkolása után, már várt a potaládámban egy levél, miszerint én, úgyismint jómagam, leszek kedves kontaktálni egy másik jóemberrel, aki annál a vontatós cégnél dolgoz, amelyet a nissan új tulaja birtokol. Kontaktáltam. Mélben.

Ekkor kaptam egy amolyan szkájpos „vegyél vel a címlistádra” kérést, amit automatikusan bannoltam az idők végezetéig (és tovább) majd eltűnődtem, hogy ezek most pont miért szaporodtak meg, amikor évekig nyugtunk volt az ilyesmitől. Közben feszülten vártam, hogy jelentkezzen az alak, aki majd elviszi a nissant, de nem tette. Fáj a hátam, nyűgös vagyok, esett is, úgyhogy kieszeltem, hogy szundikálok egyet békésen és kisimult arccal nézhetek az élet olyan kihívásai elé, mint a gyerekért menés vagy a mézvásárlás. 

Természetesen amíg az édes álom felé merültem, amihez kell legalább tíz perc, majd újabb tíz, hogy a mélyben elhelyezkedjek, és nekilássak a tényleges alvásnak, védtelenre lassult pulzusomat megugrasztotta a telefon, amelyben egy rendkívűl diszpécserisztikus (ne féljünk ex-közigállamtitkárok elmebeteg baromságaitól) hang időpontot egyeztetett velem. Nem szerettem őtet, ráadásul az egész beszélgetés kicsit szakadozottan rögzült a cca. másfél kila agyszövetemben, mert közben a tudatom csak megragadni próbálta az ébrenléthez vezető képletes létrát odalenn. Szerintem holnap jön.

Ha már felkeltem, akkor csináltam egy kávét, hogy magamhoz térjek, még belekortyolás előtt érkezett a második keresztény attak, erős dörömböléssel. Két eszelős tekintetű alak állt kinn a lépcsőn, egy amolyan napközis-féle, aki nem merte otthon megmondani, hogy már harminc éves lett, meg egy erősen Yoda-szerű kínai, olyan szemüvegben, amiért egy tisztességes univerzumban járna egy pofon.

Igazából nem derült, ki, hogy miféle irányzat mentén gondolkodnak a világ nagy kérdéseiről, mert elég gyorsan leszereltem őket a kendőzetlen igazsággal, és ők is meglehetősen szemrehányóak voltak, hogy léteznek a bolygón olyanok akik egyrészt nem keresztények, másrészt nem hálásak azért, ha bedörömbölnek az ajtajukon, témafüggetlenül. Még próbálkoztak egy elhaló bibliaidézettel, de azt különösen nem állhatom, ha könyvekbe belefirkálnak, pláne nem piros filccel (a bibliába,héló!), úgyhogy gyorsan véget vetettem a konverzációnak, ők meg úgy csináltak, mintha szeretnének, ahogy az írás mondja (bár szemeikben halk rőzsedalok égtek) és elmentek.

Eddigre szinte teljesen elfogyott a türelmem, úgyhogy el is indultam a gyerekért, gondolva, hogy a bölcsiben mégiscsak a nekem való dolgok vannak, robotos építő meg taknyos orrú kisgyerekek, mi baj lehet. Érkezésemkor a bölcsi bejáratáról éppen lepattanófélben volt egy lelkes anyuka, aki nem volt képes feldolgozni, hogy a bejáratról eltűnt a kilincs, helyette pedig megjelent valami amit szemmelláthatólag a náza talált ki. Gombok meg izék.

Találékony vagyok, kopogtam. Erre kijött egy bölcsősznéne (vigyázat, új szó!) és mondta, hogy van csengő. (a bejárattól kb 70 centiméterre van a recepicós pult) Mindegy, bementünk, ott pedig ünnepélyes keretek között átvettük a személyes, kizárólagos kódunkat egy cetlin, amivel a jövőben behatolhatunk az intézménybe. Igen, elkértem az anyukától az övét és igen, ugyanaz. Betűk meg számok. Kifelé ki is próbáltam. Tulajdonképpen mindent feldtetett velem a gyerek, aki örült, vagy úgy csinált, nekem már mindegy volt, hazajöttünk, és előkészítettük a főzést. Segített. Este nyolcra lett kaja. (na jó, nem is miatta) 

Még főzés közben jött a másik szkájpos barom, hogy vegyem fel a címlistámra ÉS olvassam egy a nyolcezer karakternyi baromságot amit beleokádott a szkájpomba ÉS én írjam meg erről, hogy mit gondolok. Na de most komolyan… bannoztam, dulván. Most szólok, hogy nem akarok illtaszart árulni, háztartási vegyiárut sem, egyáltalán a multilevel szektákat nem állhatom. Mindenkit bannolok a francba.

Holnap meg vizsgáznom kell vezetgetésből. Irigylem a problémáimat. Legalább Krisztiántól kaptam egy jó témát, kösz, kösz. Majd megírom alaposan, csak utána kell néznem ennek-annak. Ideért az első nyolc torchwood, úgyhogy asszem, ha vége a nemtomminek amit a nej néz a tévében, akkor megnézzük az elsőt. Erről is a Pukekó tehet, a Dr.Who-val is ő fertőzte meg a zátonyista magyarokat. Ha a TW is jó lesz, nem tudom micsinálok vele…

UPDATE: 

Az ember aki mindenfélét feltételez mégis válaszolt, úgyhogy előre hisztiztem hülye fejjel, adott olvasnivaló linkeket, de ezekre már csak holnap kerül sor, meg arra, hogy válaszoljak neki. Nu, kellett nekem összegyűjteni a morcosságot…

.