Kategória: zene

Beküldve:

Muzik – szeptember

 

Az egy éves emusic tagság évfordulómat hatalmas fosztogatással ünnepeltem az előbb, és ráadásul majdnem belecsábultam a „még 25 trackot 4 ejróért” kalandba is, de aztán megkeményítettem a szívem. Alább a felsorolás, hogy mikre tettem rá a kezem, a szerkesztőség megjegyzéseivel:

 

  1. Art Blakey : Live At The Monterey Jazz Festival, 1972 (csendesen jegyzem meg, hogy a zongoránál Thelonius Monk)
  2. Charles Mingus: Charles Mingus (és tessék meglátogatni a mingusmingusmingus.com oldalt)
  3. Charles Mingus Presents Charles Mingus (rajta az elgondokodtató „All The Things You Could Be By Now If Sigmund Freud’s Wife Was Your Mother” című számmal)
  4. Charles Mingus: Town Hall Concert
  5. John Coltrane: Lush Life
  6. Sonny Rollins: Freedom Suite
  7. Sonny Rollins: plus 4
  8. Sonny Rollins: Saxophone Colossus
  9. Thelonius Monk and Sonny Rollins: Thelonius Monk and Sonny Rollins

Ezen felül kiegészítetten a Benny Goodman 1938-as Carnegie Hall koncertfelvételt újabb számokkal, mert azt lassan össterakom az albumok után megmaradó szabad trackokból, 65 szám, nem kis meló, eddig 28 van meg, de nagyon megéri a lassú, kitartó küzdelem, piszok jó muzsika. 

Charles Mingus mellett a múlt hét felfedezettje* David Krokauer, aki bizonyosan nem normális, de nagyon jó zenét csinál a Klezmer Maddness!-el. András barátunktól kaptam meg a „the twelwe tribes” albumot és most az emusicon hozzávadásztam még kettőt a „Bubbemeises – Lies My Gramma Told Me” és a „Krakauer Live in Krakow” címűeket, hát elég meredek. Amolyan kortárs-klezmer-underground-performansz, de mégse darálnak le közben élő kiscsirkét. A klarinét meg jó. 

 

*:mármint számomra

.

Beküldve:

Muzik – Augusztus

 

Tegnap éjjel esedékessé vált az újabb muzsikabeszerzés, megérkezett a havi járandóságom a központi zeneellátóból. 50 számot nem könnyű beosztani havonta, ha az ember a jazz környékén mocorog, minden alkalommal újabb és újabb előadok és albumok kerülnek elő, amire fáj a fog… Ezt persze direkt csinálja az emusic, rendes webáruház módjára erősen ösztönöz, minden albumnál mutatja, hogy aki azt megvette, mi mást vásárolt még, szóval szélesedik a látókör és gyorsan leforog a havi adag. No, meg már 29 album várakozik a „saved for later” zsákban. Amúgy az emusic megújult felülettel fogadott, kicsit bővült a felhasználói lehetőségek száma, mindenféle webes megoldással lehet megosztani az albuminfókat.

Emellett van egy nagyon okos és olyanok számára, mint én – úgy értem jazzhoz nem értő, de jazz szerető emberke – nagyon hasznos, az úgynevezett Editor’s Pick. Általában amit a  ikon jelez, abban nem igazán csalódik az ember. Van egy másik nagy segítség, ami már több ízben juttatott remek hanganyaghoz, ez az „Emusic Dozen” válogatás, amely alapos elemzéssel megtámogatva ajánl 12 albumot. Erre az ikonra  is bátran kattintsunk, majdnem mindig kijön a 3 cseresznye.

Tegnap nem gatyáztam, félretéve a későbbi letöltésre eltárolt készletet, ráfordultam Fred Kaplan ajánlójára és nem is csalódtam. A hosszas elemzéseket félretéve, egy óra belehallgatgatással az alábbi beszerzést követtem el.

 

 Duke Ellington 

 The Carnegie Hall Concerts: December 1944 

 Ellington élő felvételei általában kiválóak, ez pláne nagyon a helyén van.

 

 

 

 Jaki Byard Quartet

 Szintén élő felvétel, az általam eddig nem ismert basszista remek választás volt, nem véletlenül került a listára. 

 

 

 

 Sonny Rollins

 G-Man

 Aki nem ismerné Sonny Rollinst, annak melegen ajánlom őt, elképesztő szaxofonista, ez az elbum pedig ugyan csak 4 számot tartalmaz, de ez is háromnegyed óra merülés.

 

 Thelonius Monk

 Thelonius in action

 Monk nem ismeretlen már, számos albuma csücsül az iTunesemben, ennek is ott a helye. 

 

 

 Art Blakey and the Jazz Messengers

 UGETSU

 Art Blakey már két ízben elcsábított, ez a harmadik album amit megvásároltam, és minden egyes másodperce megérte.

 

 

50 track, 5 és fél óra nettó jazz (és swing) állt a házhoz, most megyek főzök ebédet és közben szólni fog valamelyik új albumom.

 

.

Beküldve:

Live Jazz

 

Este bekocogtunk a városba, ahol péntek este lévén egészen jó kis élet volt, a hűvös este és a futó záporok ellenére. Aucklandban több helyen is van élő jazz, amit az ember szívesen hallgat egy pohár bor vagy egy sör mellett.

Választásunk az Umbria nevű helyre esett, ahol igen dekoratív pincnöklánykák serénykedtek egy hangulatos kis téren, a kockaköcekre kitett asztalok között és egy kellemes jazz trio játszott. Dob, billentyű, bőgő. A dobszerkó mögött egy kedves öregember dolgozott, talán még nálunk is jobban élvezte az egészet, amikor végül elpakoltak és hazamentek még odajött megköszönni, hogy meghallgattuk és elköszönt.

 A placc majdnem tele volt, ahogy láttam vacsorázni is lehetett volna, de ezt már elintéztem itthon, úgyhogy maradt a jazz, a bor és a társaság. Időközben kétszer is eleredt az eső, de senkit sem zavart, részben azért mert fűtőkészségek voltak elhelyezve a téren, no meg hatalmas ernyők alatt mulatozott a közönség, úgyhogy csak a pincnökök áztak, de ők meg nem zavartatták magukat különösebben. Mi se.

Amúgy az utca tele folt ujjatlan ruhácskákban flangáló lánykákkal, miniszoknyákkal meg rövidgatyás srácokkal, amit kicsit nehezen viseltünk polárban meg esőkabátban. Ráadásul a lengén öltözöttek keveredtek a melegebb helyekről érkező népséggel, akik viszont síkabátban közlekedtek meg bundacsizmában, elég viccesen néztek ki együtt.

(a felvételek minőségéért pardon és grácia, ennyit tud a kis kütyü)

 

.

Beküldve:

Muzik – július

 

Már pár napja halogattam a muzsikák levadászását, és sajnos pont az a régóta magamnak megjósolt helyzet állt elő, hogy megint kevés a havi 50 szám, de ahogy nézem a duflája is kevés lenne. Lassan ot tartok, hogy a „save for later” szekcióm nagyobb, mint a donload history. Nyilván meg lehetne ezt oldani torrentből, de hát…

Na, ha már kifizettem, lemulatom, Az egész hónap most Benny Goodman, különösebb cizella nélkül csak felsorolásszerűen:

Live in Basel 1959

Don’t be that way 

és a színes, szélesvásznú, egész estét betöltő nagy BG gyűjteményes családi album második korongja a

Sing, Sing, Sing

Ennyi no, ezzel ki is merítettem a keretet, úgyhogy különösebb varázslat nélkül, csak itt Benny Goodmanról egy kései kép meg egy régebbről, orkeszterrel:

Benny Goodman

 

Benny Goodman and his orchestra

 

És, mint a tornaversenyen: felkészül Artie Show!

Beküldve:

Muzik – június

Megint eljött a napja, hogy a központi zeneellátó odaengedjen a havi járandóságomhoz. A fókuszban ma Art Blakey és a Jazz Messengers áll, akiről már volt szó a múlt hónapban, most 2 albummal gazdagodott a gyűjtemény, amelyek közül az egyik dupla. A szokott színvonal, néha már kissé performanszba hajló elemekkel, de nagyon masszív végeredménnyel. 

Nincs a véletlenre bízva semmi, Art teszi a dolgát, ahogy kell. A másik album, amelyik szimpla, az a Caravan c. munka, a címadó szám már az elejétől elrabol bennünket, az intróba beköszönő zongora önmagában eladná az egész albumot. A Jazz Messengershez kell némi türelem, de nagyon megéri rászánni az időt, a jazz egy különös világába merülhetünk el vele. Ha kicsit latinosabb lenne, akkor nagyon közel járna ahhoz amit Pepécske játszik az 1985-ös Vámpírok Havannában című műremekben. (¡Vampiros en La Habana!)

Negyedig szerzeményem egy újabb Coleman Hawkins korong, (na jó, bitfolyam), jelesül a Soul c. album, ami maradéktalanul hozza az elvártakat, illetve amire számítottam az ugyanettől az előadótól korábban vásárolt albumok után. Ez olyanféle jazz, amire a kanapén kötögető feleség is felkapja fejét és azt mondja: „mi ez, nagyon jó!” Tőle még biztosan vásárolok műveket, szerencsére nem tétlenkedett, van miből válogatni.

In cauda venenum, utolsónak hagytam a fantasztikus Benny Goodman-t, akitől egy The Intsrumental Hits című albumot vettem meg, és nagyon jól tettem. Amit a bigband műfajról el lehet mesélni azt Benny Goodman el tudja mesélni és nem csak képes rá, hanem megis teszi.

Sajnos csupán ennyire volt elegendő az az 50 track, amit havonta veszek, ezek most pont takkra kiadták az öt lemezt. Amikor marad 3-5 lövésem a komplett albumok letöltése után, akkor egy nagyon sok trackból álló albumot egészítgetek kifelé, ez szintén Goodman, ráadásul az 1938-as Carnegie Hall koncertfelvétele, kiegészülve némi ’44-’47-ig elkövetett kalandokkal. Szuper darab, de nagyon lassan haladok vele. No de nem rohanunk és a jazz világa olyan mint a lógyógyszer, hatalmas és nem lehet egyben bevenni. No, meg ugye hallgatni is kell amit az ember összevásárol.

Beküldve:

Muzik – május

Tegnap volt a muzsikanap, újabb ötven track-et tehettem a magamévá, lássuk az eMusic zsákmányt:

(a havi díj fejében 6 albumot vásároltam amelyek együttesen 5,46 óra muzsikával bővítették a kollekciót)

Art Blakey and the jazz messengers

Az album a Live! Slug’s, NY és tényleg live és tényleg roppant kellemes, mozgalmas, nem könnyű hátradőlve meghallgatni, jobb, ha csinál valamit az ember közben, így nem kap sokkot a prögősebb részektől.


Coleman Hawkinstól két albumot is vettem, ő eddig nem szerepelt a gyűjteményben, pedig nélküle nem lehet teljes. „Hawk” 1904-1969-ig élt és ő tette a tenroszaxofont igazi jazz hangszerré. Gyerekkorában zongorázni és csellózni tanult, de kilenc évesen kezébe kaparintott egy szaxofont és nem volt megállás. 1921-ben már a Jazz Hounds-ban játszik, ’23-’34 ig a Fletcher Henderson’s Orchestra tagja New Yorkban, itt már kezébe vesz basszus szaxofont és klarinétot is. Louis Armstong hatása változtatja meg a játékát, pár évvel később már Európában szólista, együtt dolgozik olyan nevekkel, mint Django Reinhardt és Benny Carter. Az USÁba visszatérve elkapja a swing, ekkor születik meg „Body and Soul” című szólóalbuma, amely mérföldkő a swing történetében, szinte végig improvizál rajta. A bebop éra kezdete egy sikertelen bigband alapítással lepte meg, de ez nem szegte kedvét, egy kiváló kombót vezetett amelynek tagjai Thelonius Monk, Oscar Pettiford, Miles Davis, és Max Roach voltak, hát ezt nincs hova ragozni. ’43-ban a bibop história első felvételét csinálta meg Dizzy Gillespie-vel és Max Roach-al. Munkája hallható a Thelonius Monk with John Coltrane albumon is. Élete végére masszívan vedelni kezdett, utolsó felvétele ’66-ból való, rá három évre tüdőgyulladásban hal meg. Mindkét albuma, a „The Hawk Swings” és a „Jamestown, NY, 1958” kiváló munka, lebilincselő és professzionális. A Jamestownban már a rég kiforrt művész dolgozik, mindkét album szuper, erősen ajánlom.


John Coltrane-t nem kell bemutatni a jazzbarátoknak, az ő munkái nélkül nincs jazz gyűjtemény. Coltrane 1926-1967-ig élt zeneszerzőként és szaxofonistaként írta be magát a jazz történetébe. ’49-től Dizzy Gillespie bigbandjában fújja, majd a bigband feloszlása után is Dizzyvel marad és ’51-ig együtt dolgoznak. Az album a ’60-ban létrejött saját formációjának felvétele, érdekessége, hogy szoprán szaxofont már nem nagyon használtak a jazzisták akkoriban, elavultnak tekintették. Ezen az albumon mindennek tűnik, csak elavultnak nem.



A The Dave Weckl Band egy másik éra terméke, Dave 1960-ban született és a nyolcvanas években kezdett igazán komolyan zenélni. 7 évig dolgozott Chick Coreával, dobosként lassan el is távolodott a klasszkus jazz iránytól, ez a 2000-ben megjelent albuma, a Transitions inkább progresszív irányzat, mint nem, de roppant kellemes időtöltés meghallgatni, hogyan dolgozik a „triplet king”


Marc O’Connor zseniális kortárs hegedűs és zeneszerző, ezen a live albumon hallhatjuk is, hogy miért tartják zseninek. Hot Swing és ez úgy igaz ahogy van. Marc a legendás Stephane Grappelli tiszteletére játszik és ha valaki szereti Grappellit (nem lehet nem szeretni), akkor ezt az albumot is szeretni fogja. Swing, hegedű, nincs hiba.