Macbook – 2000 dollár spór

Van ugye nekünk ez a kételemű mac flotta, amelynek az idősebb tagja tegnap belehajolt a tetszhalálba, nekünk bedig a büdzsénkhez direktben kapcsolódó hisztimirigyeink kerültek erősen stimulált állapotba.

A macbookot 2007-ben vásároltam, azóta nagyjából egy garanciális topcase cserén (ez a sárgulós balhé volt) kívül nem kellett piszkálni, pedig tigrisből leopárddá, majd hóleopárddá változott, mentesen mindenféle hisztitől. Amikor a nej iBookja gazdasági totálkáros lett (hat éves, ppc, eltörött a töltő zsinórja, kár bele a pénz, pedig a vas működik) akkor a mb átkerült a nejhez, én meg beleültem egy mbp-be, ami azóta is.

Egészen tegnap estig nem is volt semmi baj, amikor viszont a mb lefagyott, a nej pedig elszenderült, úgyhogy szegény masina erős strandlabdapörgetés mellett, turbófokozatú ventikkel zsinnyegett egy órát, amikor is lelőttem, na innentől kezdve sose bútolt be többet. Még éccaka megkíséreltem az összes mac-es liturgikus elemet, a pram/nvram resettől az bútoljunk úgy, hogy nyomva tartjuk az alma-kontrol-alt-space-ef-ú -cé-ká gombokat és hangosan kántáljuk, hogy „hiszünk benned sztivdzsobsz”. Minden, neten fellelhető praktikát bevetettem, csak azért nem áldoztam fekete kokast krétakörben, mert ezt külön tiltja a bérleti szerződés a szőnyegpadlós helységekben. Az egyetlen aggasztó pont az volt, hogy az oprendszer telepítő cédéjéről sem volt hajlandó bebútolni, ami azért nem jó jel.

Ma reggel már az apple.com/nz oldallal nyitottam a gyárban, (öcsi mb ezerhétötven, mbp kétezer) és igyekeztem további hasznos eljárásokat találni, de azok közül amit nem próbáltam ki este, mind olyan volt, amihez titkos társaságokba kell belépni, változatos beavatási szertartásokkal. Dél körül már biztos voltam abban, hogy alaplap, vagyis nem éri meg hozzányúlni, csak kell másikat venni a bótba, ami ugye nem annyira volt beletervezve a kiadási oldalba, előre rettegtem a kontrolling osztály hörgésétől.

Itthon viszont rádugtam egy külső kijelzőre, hogy hátha bútol csak nem látom (feketeöves önáltató vagyok) de persze nem ment. Ekkor fogtam egy külső vinyót, ledőrtam róla mindent, sikerítettem rá valami okos partíciót majd felinstalláltam rá egy snowleót. Ez jó ötven perc volt, addig viszont el voltunk vágva a külvilágtól, hármonegyed órával a telepítés megkezdése után már majdnem megforrasztottam a szekrényben lapuló iBook tápját. A mac vallás egyik dogmája, hogy az option (ejtsd: alt) gomb nyomvatartása ellenében a masina igyekszik minden fellelhető, bútolásra alkalmas eszközt megtalálni és felajánlani népgazdasági hasznosításra, mint Pomezsánszky György. Az egyszál külső vinyót kb negyed óra alatt felismerte a szisztéma, majd legott közölte, hogy ehun-e, akarsz-e bútolni kisgazdám? Mondtam akarok.

Na tíz perc alatt sikerült bebútolnia a szűz oprendszert, legott indítottam is egy disk utility-t, hogy ránézzünk a halottnak vélt belső vinyóra, rányomtam a repair gombra, mint egyszeri játéktermi a két cseresznyére, pár perc szörpögés után a vas közölte, hogy minden oké, boldogság, napfény, úgyhogy shutdown, külső vinyó lehúz, bootol, mint a hétszentség. Kapott még egy sallert jogjavítást is, hogy érezze a törődést, azóta megy minden fájdalom nélkül. Pfüh… Éccakára fenn marad backupolni.

Viszont a budget nem lélegezhet fel, mert sajnos a kijelzője vibrál, ha úgy tartja kedve, és egy négy éves macban gazdaságtalan szokott lenni az ilyesmi javítása, úgyhogy a számegyenesen bejelöltünk egy provizorikus pontot, amikor csak kell venni egy másikat. Viszont, ha az árképzés így marad, akkor az öcsi mb-ot nem lesz értelme megvenni, 250 dollárz pluszokért adják az mbp-t, dufla rammal, mint egy éve az enyém volt…