
Azt mondja nekem a nej, hogy az autóban lement az ablak és nem megy fel. Hát ez nem lehet olyan bonyolult probléma, ugyebár, oldjuk meg.
Oldjuk hátÚj-Zéland
Azt mondja nekem a nej, hogy az autóban lement az ablak és nem megy fel. Hát ez nem lehet olyan bonyolult probléma, ugyebár, oldjuk meg.
Oldjuk hátA város futtat egy tömegközlekedést ösztönző kampányt, ami meglehetősen jól néz ki, úgyhogy kicsit utánanéztem, hogy valóban alternatíva-e nekem a közösségi közlekedés?
Az úgy volt, hogy már igen régóta voltak mindenféle fura hangok, de igyekeztem nem törődni a dologgal (megbírja ez, megbírja) de aztán kicsit elfajult a helyzet és kénytelen voltam beavatkozni.
Ahogy a korábbi dömpiposztban már említettem, számos apró elvégzendő van még hátra. Ma túljutottam néhányon, bár a lista, – mint minden öreg autó esetén – végtelen. Akit nem nagyon érdekelnel a műszaki-filozofikus fejtegetések a Japán indusztriális mélylélektan tükrében, az ne is álljon neki.
Munkahelyem jóvoltából, összes kollégáimmal együtt elmentünk egy versenypályára és autóztunk egy csomót. Nagyon profi volt az egész szervezés és vezethettem olyasmiket, amit normál körülmények között nem igazán.
Apák napjára* kaptam egy autót kölcsönbe egy hétre. Jópofa, de hát azért, finoman fogalmazva sem én vagyok a célcsoport.
Új-Zélandon a járműbirtoklás viszonylag általánosnak tekinthető kényszerűség, autó nélkül itt nem sokra megy az ember. Az utóbbi években ugyan fellendült az új autók piaca, de meg sem közelíti azt az össznépi, önfeledt szórakozást, amelyet a használt járművek adásvétele biztosít a szigetlakóknak. Nem véletlen, hogy ez az erős piac kitermelte magának az erre épülő, kiszolgáló bizniszeket is.