Ma jött el a nagy nap, hogy a füstről lekerült gyesznóalkatrészek végre méltó helyükre kerüljenek. Úgyhogy délután bepattantam a kocsiba és Tiborék felé vettem az irányt, hogy végre hazakerüljenek a hányatott sorsú husikák. Sajnos a túlnyomóan párás idő miatt a füst nem volt olyan hatékony, mint lehetett volna, de a türelem meghozta gyümölcsét.
A kolbász és a szalámi még kap pár hetet a friss levegőn, száradniuk kell, úgyhogy a mosókonyhánkban kialakítottam egy kis füstöltáru-utókezelőt, ahol most pihengetnek a cuccok, felfüggesztve. A többi holmi pedig elfoglalta megérdemelt helyét a hűtőben, várva a különböző alkalmakat, hogy megmutathassák mit is tudnak.
A legjobb dolog az egészből a füstölt rump steak lett szerintem, nagyon finom, nagyon jól esik a fröccs mellé és ha még érik egy kicsit, akkor még jobb lesz. A disznóságoik is nagyon jók, a füstölt oldalasnak már ki is gondoltam egy lehetőséget amiben részt vehet (székelykáposzta) a sonkából már vacsoráztunk is, és nagyon kellemesen hagyta magát enni.
A bónusztrekk a füstölt sajt és a füstölt lazac volt, ezek a jövőben még számos alkalommal fognak becsücsülni a tölgyfafüst fölé remélhetőleg, mert kiválóan sikerültek. Figyelembe véve, hogy itt az füstölési technika meglehetősen harmatos szokott lenni, ha viszont valamit nagyon megfüstölnek, akkor azt manuka fával teszik, amit – hogyan fogalmazzak finoman – nem nekünk találtak ki.
No, és még valami fontos: egy világ omlott össze bennem, de a disznósajt ehető. Nem szívesen ismerem el, de amit Tibor készített, az kifejezetten jóízű, finom hússal teli, szóval egyrészt még csak nem is hasonlít azokhoz a gyári vackokhoz, amit a vágóhídi hulladék, műszak utáni összetolásából hegesztenek. Nem lettem rajongó és feltétlen hív, de ami igaz, az igaz, remek cucc. Készült még májas is, majd felteszem ide a fotóját, de arról elfelejtettem csinálni, úgyhogy most csak bemondásra tessék elhinni, hogy klassz.
