Címke: gastro

Az úgy volt, hogy Hobe azt írta az index újzélandos topikjába, hogy megy lángost enni, ami nyilván azonnali és akut lángosravágyást indukált bennem. Sajnos a konyhába éppen nem tudtam bemenni, mert a nejem éppen almás sütit csinált, ami nem zajlott teljesen simán, merthogy saját állítása szerint ő nem tud sütni, és úgyse lesz belőle semmi.

.

Ott elakadtunk, hogy Boró receptje azt írta, hogy ha kész a cucc, akkor kivajazott-kilisztezett formában kell sütni, szerintem meg vagy vajaz az ember vagy lisztez. (kommentekben kérném az ultimate igazságot megosztani nyomban!) Na mindegy, mindettől függetlenül príma kis almás sütit csinált a nejecske, így most a gasztro szekció idegen tollakkal ékeskedik.

Ameddig sült a süti, addig én az internetet bújtam, lángosreceptek után kutakodva, női fórumok tucatjait túrtam át, (hajmeresztő dolgokat olvasva közben) és számos receptet találtam. Fura módon a lángost mindenki ismeri, a receptjét mindenki tudja és mindenki jobban tudja. A végtelen variációk csupán egy ponton egyeznek, mindegyik határozottan állítja, hogy lángost pont egy nappal a függönymosás előtt kell és szabad csak csinálni.

Hogy a lángostésztával miféle kifinomult perverziókat lehet elkövetni, azt most nem is részletezném, a kefíres, krumplis, sörös verziók olvastán be kellett látnom, hogy a lángosközeli szókincsem meglehetősen hiányos. Maga a lángos szó számomra két szerkezetben létezett, a „gezemice” és a „sajtos-tejfölös” morfémák kíséretében alkalmazva. A valóság ennél sokkal rémisztőbb, egyszerű háziasszonyok, akikkel az ember nap mint nap találkozhat az utcán képesek vadállati módon lángost sütni bográcsban, vagy akadémiai székfoglalót írni a fokhagymás máz készítéséről.

A mi alapkoncepciónk az volt, hogy lángosból két féle van, a jó lángos, foszlós tésztával, aranybarnán, friss tejfellel, ami alatt megbújik a friss fokhagymazúzalék, a tetején pedig napsárga sajt olvadoz (fellelhető, Dunakeszi rév, Római part egyes szakaszai, Balatonkörnyéke) és a vacak lángos, aminek a közepe kagylósan törik, mint a biztonsági üveg, csicsog az olajtól, a frikkadt tejfel alatt több szezon óta ugyanaz a fokhagymapép van vizekkel higítva és a világ legolcsóbb, zsebpiszokból és pakurából készült sajtja van rajta, ami feltapad a szájpadlásra és leviszi a fogzománcot.(fellelhető a Bp.-i állatkertben)

Na, mi az első verzióra mentünk rá, a rengeteg receptből szintetizált saját, minimalista kompozícióval. A burgonyát el kell felejteni, senkit nem érdekel és a lángoshoz sem kell (hagyjuk meg azt a burgonyafánknak) csak liszt, tej, élesztő, só.

5 dl tejbe tettem két teáskanál cukrot és két teáskanál élesztőt (súrturájz) és eltettem meleg helyre, hogy az alkotórészek döntsék el mit akarnak. Nagyjából 20 perc alatt összegyógyult a katyvasz, amit lassanként hozzáadtam kb. fél kiló liszthez, miközben folymatosan dolgoztam össze a masszát. Addig kell gyúrni, amíg bírjuk, de jó 10 perc aktív gyurma kell neki, hogy alaposan elkeveredjen minden, ha nagyon nehezen lehet kezelni, akkor kis vízzel segítsünk rajta.

Amúgy is viszonylag híg tésztát kell csinálni, de azért nem folyósat. Ha meggyúrtuk, akkor kilisztezett tálban, konyharuhával lefedve kelesszük egy-másfél órát langyos helyen, amíg jól meg nem kel. Normális esetben a normálisnál kétszer nagyobbra, de lehet tovább is, ártani nem fog neki. Ez az adag egyébként elég sok, lángosból meg nem is lehet megenni nagyon sokat, nem egy könnyű táp, szóval csak ha vendégek is vannak. Mivel kettőnkre ez értelmezhetetlen mennyiség volt, több, mint a felét és egy kilisztezett, zárható plasztikzsákban beraktam a frigóba.

A megkelt tésztát nyújtsuk ki, kb egy centi vastagra és szaggassunk belőle tenyérnyi korongokat vagy paralelepipedont, kinek mi tetszik és még hagyjuk pihenni egy negyedórácskát. Közben forrósítsunk meg olajat, de ne túl forróra, mert a tészta könnyen megég. Én az első hármat elszúrtam, (kár, hogy nem brikettel fűtünk) egyre csökkentve az olaj hőmérsékletét a negyedik már jó lett.

Minden korongot kézzel nyújtsunk ki vékonyra, de nem átlátszóra, maradjon azért egy kis teste, és óvatosan helyezzük a forró olajba. Egy perc alatt megsül rendesen, félidőben fordítsunk rajta egyet, hogy mind a két fele aranybarna legyen. Ami kisült, azt csöpögtessük le alaposan és egyből ne akarjuk megzabálni, mert leégeti a szánkat.

A klasszikus megoldás a fokhagyma-tejföl-sajt kombó, ebből a fokhagymás maszatot úgy kell csinálni, hogy az ember összezúz fokhagymát egy csepp olajjal, amikor már pépes (nincs fokhagymanyomóm) akkor adjunk hozzá sót meg kis vizet. Ezzel a kenőccsel mindenki találkozott már, aki evett lángost a balcsin, libatollal lehet kenni a lángosra. Nekünk libatollunk nincs, de ízre ugyanaz, csak a fürdőnadrágban sorbaállás hiányzott kicsit. Tejfölt (tararua a király) és sajtot nem kell csinálni, venni kell.

A második adagot másnap kivettem a hűtőből és kistermetű gyeremekem hathatós igyekezete ellenére (segítek apának!) kisütöttük és az is nagyon jó lett. Hűtőből kivétel után hagyjuk egy fél órát a tésztát átszobahőmérsékletülni. (új szó!) Az uccsó lángostésztát már nem nyújtottam ki, hanem nagyravaszul félbehajtottam és sonkát tömtem bele, amikor nem figyelt senki, majd ördögi kacajjal vetettem a fortyogó üstbe, kísérletképpen. Kicsit aztán már sajnáltuk, hogy a többi tésztával nem ezt csináltuk!