A kiwik nem vetik meg az édességet, legyen szó csokiról, fagyiról, nekik is megvan a maguk Leó jégrémje (Hokey Pokey, posztot ér) sportszeletje (chocolate fish) és persze a maguk dobostortája (pavlova), de van itt más is. Na de ha szeretik?
Kiwi ikonok – Gustav Ferdinand von Tempsky
von Tempsky nem csak zátonyikon, végtelenül tehetséges festő, grafikus, költő, aranybányász, kalandor, utazó és legfőképpen vezetésre született, tehetséges katona volt.
Kiwi ikonok – Kiwibeszéd
Az ideérkezőnek gyakran lesz eleinte olyan érzése, hogy szinte semmit sem ért abból, amit a helyiek mondanak. Ez normális, a hiba gyakran nem az önök készülékében van.
Kiwi ikonok – Jandal
A Jandal, vagyis a kiwi tangapapucs/fliplop eredete kicsit homályos, különösen annak fényében, hogy az elnevezése tulajdonképpen terméknévből szervült be a köztudatba.
Kiwi ikonok – Ira Goldstein
1847 június ötödikén, este hétkor mai napi ható eseménysorozat első percei zajlottak Auckland Queen Streetjén.
Kiwi ikonok – NZAA (autóklub)
Kicsit zavaró, hogy az NZAA betűszót ki mindenki használja, ideértve az újzélandi amerikai társaság-ot, az anonim alkoholistákat, erdészeket, könyvelőket, sőt az újzélandi régészeti társaság-ot is. Ez persze nem jelent semmit, ha itt az ember aszondja AA, akkor mindenki tudja, hogy az autóklubra gondol.
1903-ban, egy szépnevű aucklandi sebész (Dr George Thomas Humpfrey de Clive-Lowe) 20 másik autómániással megalakította az Auckland Automobil Szövetség nevű klubot, létehozva a zátony első autós társaságát. Az ország többi részén is gombamód szaporodtak a hasonló szövetségek, az ezt követő években számuk 14-re nőtt. A kor álmodozói voltak, a kutya se vette őket komolyan amikor azt mondták, hogy az autó le fogja cserélni a lovakat és hétköznapi szállítóeszközzé válik majd.
Az első autóstérképet 1924-ben adták kis és a klubtagoknak ingyenes volt. Az ezt követő évtizedekben a friss térképeket rendszeresen postázták a tagoknak, ez a szokás máig megmaradt, csak kibővült az évente frissített országos Bed&Breakfast, szálláshelykatalógus és tematikus térkép kiadványokkal.
1964-ben létrehoztak egy irodát Wellingtonban, amelynek az a feladata, hogy az autós érdekvédelmet a politika közelében végezze. Mára az AA tevékenyen részt vesz az autósok érdekeinek képviseletében, hatással van a közelekedést érintő törvények kialakítására, komoly lobbierő. A nyolcvanas években a 17 regionális AA szervezet összeolvadt és létrejött az NZAA. Ennek központja 1991 óta Aucklandban van, innen irányítják a leányvállalatokat, franchise partnereket, az egész vállalatóriást, ami igen szerteágazó tevékenységet folytat a hatalmas, Albert street-i irodaházból.
2003-ban, amikor a szervezet éppen centenáriumát ünnepelte, a tagok száma elérte az egymillió főt, 2007-ben pedig az egymillió kettőszázezer tagot is meghaladták. Ez elég szép teljesítmény egy 4.2 milliós országban, azt hiszem.
Az AA tagja a Fédération Internationale de l’Automobile (FIA)-nak és a Alliance Internationale de Tourisme szervezetnek, így tagjainak sok külföldi országban képes útmenti segítséget, szolgáltatásokat és kedvezményeket biztosítani. Mára az autóklub nem csak autóklub, hanem egy roppant sokrétűen és szerteágazóan működő vállalatbirodalom, az egyszerű sárgaangyal szolgáltatáson kívül ma már általános biztosító, utazási iroda, és pénzintézeti részleg is van.
A szolgáltatások között a sárgaangyal a legnépszerűbb, de felsorolni is nehéz mi mindent nyújt a tagoknak a szervezet. Mivel a hosszú évek során iromba nagy adatbázisokba szedték össze a járművek adatait, most tudnak használtautó előéletet vizsgálni, és értéket/állapotot felbecsülni vásárlás előtt. Emellett nyújtanak aktuális forgalom információt, percenként frissülő webkamera képeket, működik egy – egyelőre – bétaverziós térképszolgáltatás, de házhoz is jönnek km-órát hitelesíteni, van országos szervízhálózatuk, ahol wof-tól a motorcseréig bármit elvégeznek, és a portáljukon a tagoknak mindenféle információkkal kedveskednek, az autótesztektől a fenttartási költségek számításán át, a hasznos vezetési és autótartási tippekig. Az AA-nál lehet jogosítványt is szerezni és az ehhez szükséges tanfolyamokat elvégezni. Klubtagoknak okos lehetőség, hogy emailban figyelmeztettessék magukat ha lejár a kocsijuk regisztrációja vagy műszaki engedélye, hogy időben elmenjenek megújítani ezeket. Az igénybevett szolgáltatásokat amolyan smartkártya módjára pontokkal jutalmazzák.
Hatalmas cégmammut lett az AA, viszont működik, ráadásul én 69 dollárzokért lettem egy évig tag, (ha még rádobok 45-öt, akkor lehetek AA+ ami mégsokkaltöbb szolgáltatást nyújt) ami nem egy egetverő összeg és kapok is érte valamit. Nem beszélve az online részről, ami egy ekkora cég esetében általában katyvasz szokott lenni, de az autóklubé nem az, jól működik, a tagságomat is interneten intéztem öt perc alatt.
.
Kiwi ikonok – New Zealand Post
Az izélandi posta története a régmúlt homályába vész. Valójában annyira nem igaz a hangzatos frázis, a fehér emberrel súlyosbított izéland nem is régi dolog. Ahogy az szigeteken szokás, az első küldeménykezelők azok a hajósok voltak, akik ide-oda csámborogtak az óhaza és a zátony között. Ebben a formában bálnászok, misszionáriusok, kereskedők vettek fel a hajóra küldeményeket és jó esetben haza is értek vele.
az 1830-as években az ausztráliai New South Wales főpostamestere néhány Bay of Island-i kereskedőt hatalmazott fel a küldemények továbbításával. Ne feledjük, hogy britekről van szó, akik a posta dolgot nagyon is komolyan vették, amióta csak létezik.
1840-ben megnyílt az első hivatalos újzélandi postahivatal Kororareka-ban, amikor Hobson kapitány, a frissen kinevezett kormányzó-hadnagy megérkezett Bay of Islandre, ő nevezte ki Williapm Clayton Hayes-t főpostamesterré. Hat hónapon belül kirúgták, hogy a lába sem érte a földet, ezelatt a hat hónap alatt ugyanis egész egyszerűen nem józanodott ki. Ezért még briteket sem rúgnak ki, viszont merevrészegen képtelen volt a küldeményekre is időt szakítani, így kettős elsőséget is szerzett a zátony történetében, ő lett az első postamester és az első közszolga akit megbüntettek. (a képen cpt. Hobson)
Postaszempontból mozgalmas időszak kezdődött, 1841-ben Újzéland független koronabirtok lett, (New South Walestől független, teccikérteni) ezt követően A brit kincstár, oda se bagózva Hobson kapitány szépséges postahivatalára, a sziget postaforgalmát a Brit Posta ellenőrzése alá vonta. Ez is eltartott vagy másfél évig (gondoljunk csak bele, hogy egy üzenetváltás mennyi időt vehetett igénybe akkoriban) és csupán 1850-ig tartott, amikor az ellenőrzés visszakerült a helyhatóság kezébe.
Az akkori izélandiak egyre fontosabbnak gondolták a postát, nem lévén más kommunikációs lehetőség, és egyre nagyobb igény mutatkozott a belföldi kézbesítésre is. Meglehetősen kevéssé volt akkoriban bátorságos postásnak lenni, részben a sziget földrajzi adottságai, részben a maori-fehérember és maori-maori háborúknak köszönhetően. A belföldi küldeményeket továbbra is a hajósok vitték magukkal és finoman szólva sem voltak túl hatékonyak. Időközben beindult egy havi postajárat Sydney-be, ahol átkerültek a rendszeres Londoni viszonylatra, úgyhogy végül is kiforrta magát az Újzéland-London rendszeres postaforgalom.
1856-ban született meg a helyi postatörvény, rá két évre a postahivatalokról szóló, amely az egyes területeken jogot biztosított a saját postahivatalok felállítására, bár a kormányzat továbbra is kézben tartotta a tengerentúli levelezést. Ugyanezen törvény csinált a postából önálló kormányzati szervezetet, élén az Országos Főpostamesterrel.
Az 1860-as évek végére lendült fel a postaforgalom, a levélküldemények mellett megjelent a csomagkézbesítés, és ami még fontosabb, megszületett a Postatakarék Bank és vele a pénzküldemények lehetősége. A Déli Szigeten felfedezett arany, és az egyre jelentékenyebb út-, és vasúthálózat, a szervezetté váló bevándorlás (bevándoroltatás) komoly svungot adott a posta fejlődésének, a kommunikáció egyre fontosabb lett. 1880-ra, több, mint 850 postahivatal állt a lakosság rendelkezésére, 1881-ben, amikor a kormányzat Villanyos Távíró hivatala egyesült a Postával, később ebből lett a modern Újzélandi Posta.
A villámgyors fejlődés következtében a posta élénk forgalommal és több, mint ezerhétszáz postahivatallal lépett be a huszadik századba. Mivel együtt volt a posta, a takarékbank és a telefon, a postából intézmény lett. Mivel a népek akartak telefont otthonra is, és volt képük légiposta után vágyakozni, a postának biztosítva volt a jövője.
A posta lett a társadalom közepe, a hagyományos postai szolgáltatások mellett szinte mindent a postán lehetett elintézni, képzeljünk el egy olyan okmányirodát, ahol postásszerkóban üldögélnek a kívánságteljesítő angyalkák. Nem csak feladta az ember a levelét, hanem a postán tudott bekerülni a születési, házassági és halálozási anyakönyvbe, meg tudta hosszabbítani a halászati engedélyét, autója licenszét, hozzájutott a nyugdíjához, feliratkozhatott szavazni, befizethette a tévédíját. A posta lett az ország pedellusa, még az időjárási adatokat is a postahivatalok jelentették a Meteorológiai Hivatalnak, sőt, a postamesternek jogában állt összeesketni az embereket. Tessék kapaszkodni, az ötvenes évekről beszélünk!
A hatvanas és hetvenes évek még komolyabb előrelépést hoztak, a küldemények mennyisége minden képzeletet felülmúlt, be is kellett szerezni a sziget első mechanikus levélválogató berendezését, ami magával hozta a postai címek egységesítésének igényét. Tömeges küldeményt csak úgy lehet leválogatni, ha nem úgy címez a kedves polgár, hogy „Wiliamséknak, Pictonban, a malom melletti házba”. A küldeménykezelés alfája és omegája az irányítószám is előkerült, de mindezek ellenére a posta kezdett nem jól működni.
A nyolcvanas években egyre komolyabb problémává nőtte ki magát a három különböző, de együtt üzemeltetett szolgáltatás (posta/bank/telefon), a szervezet már képtelen volt hatékonyan kiszolgálni az ügyfelek igényeit és komoly politikai és üzleti nyomás kezdett a postára nehezedni, ekkor a küldeményekel foglalkozó ágazat már évi húszmillió dolláros veszteséggel küszködött. 1985-ben Jonathan Hunt, az országos főpostamester elrendelt egy teljes szervezeti és irányítási felülvizsgálatot. A Mason-Morris jelentés egy évvel később rámutatott, hogy a három ágazatnak a jövőben három különböző, egymástól függetlenül működő állami cégként kell tovább működnie.
1987 április elsejével lett az intézményből 3 piaci szereplő, A Post Bank, a Telecom és a New Zealand Post. Az Állami Vállalatokról szóló 1986-os törvény sok egyéb mellett azt mondja, hogy a postának sikeres üzletként kell működnie, gazdaságosan, piaci versenykörnyezetben, legalább olyan hatékonysággal, mint a nem állami versenytársak, legyen a posta jó munkáltató és legyen neki társadalmi felelőssége. 1989-ben született egy magállapodás a posta és az állam között, amely rekació a postapiaci versenyhelyzet változásaira, ez gyakorlatilag arról szól, hogy a New Zealand Post minden körülmények között legyen általános postapiaci szolgáltató minden újzélandi számára.
1998 április elsején az új postatörvény 150 év után megszüntette az állami posta monopóliumát, a postai szolgáltatások piaca szabad és versenyszellemű lett. A dereguláció óta boldog-boldogtalan nyújthat postai (kézbesítési) szolgáltatást a neki tetsző áron és minőségben, feltéve, ha regisztrálja magát a gazdasági minisztéruimban, mint postai szolgáltató. Jelenleg több, mint 25 cég nyújt ilyen szolgáltatást, közülük csak egy a New Zealand Post.
A posta nem ült a babérjain, a szabadpiaci szerepléstől nem omlott össze, csak azért mert az állam a gazdája, 1989 őszén beindította a futárszszegmensben (CourierPost) a Track and Trace (küldeménykövetés) szolgáltatást, egy évre rá saját légitársaságot hozott létre (Airpost) az újzélandi Airworks céggel közösen, ’92-ben beüzemelték az első OCR feldolgozókat, ’94-ben a posta lett az „év cége”, ’95-ben eltörölték a vidéki felárat, a sima levél kézbesítési díját pedig csökkentették, ’96-ban az „ingyenlevél napján” július elsején 6.7 millió levelet kézbesítettek, ’97-ben minden postahivatal megszerezte az ISO9000 minősítést és megkezdődött a PostLink II, egy EFTPOS-sal integrált számítógépes rendszer telepítése, 2000-ben a posta megvásárolta az Ausztrál Couriers Please futárszolgálatot, 2001-ben 95,7%-os időbenkézebsítési-hatékonyságot ért el és Üzleti Etika díjat nyert, 2002-ban beindult a KiwiBank, 211 postafiókban vált elérhetővé banki szolgáltatás, 2004-re az ügyfelek száma elérte a 250000-t, 2006-ban bevezetik a négyszámjegyű irányítószámot és 80 millió dollárt költenek új küldeményfeldolgozó rendszer telepítésére és kibocsájtják újzéland első braille-írásos bélyegét, 2007-ben megépül az első, környezettudatos tervezésű és építésű postahivatal Waikatoban, a CourierPost bevezeti a FlyBuy pontokat a feladóknak, és a posta 70 millió dolláros nyereséggel zárja az évet.
Nekem egyszerű bevándorlónak már az is érdekes látvány, hogy egy posta működik, nem sok vidám hazai tapasztalatom van. Itt a posta nemcsak, hogy működik, hanem jól működik, gyors és nem drága, használja is a nép. Tud a posta még valamit, amihez hozzá se tudtunk szokni otthon, mégpedig azt, hogy elenyésző a sorbanállás. Gyorsan dolgoznak. Mi már intéztünk postán autóátírást, adószámigénylést, levél és csomagfeladást, minden simán és könnyen ment. Nincsenek külön ablakok, bármilyen igényeddel bármelyik postanénihez mehetsz. Arról nem is beszélve, hogy egy képeslap feladása magyarországra másfél dollár, egy A4-es buborékos borítékot elvisznek 10 nap alatt 12,60-ért. Küldtem egy dobozt is (van mindenféle klassz papírdobozuk) az is 300 gramm körül volt, a két kézbesítési opció pedig 24nap/11dollárért vagy 10 nap/12 dollárért, fura. Kérdés, hogy odaérnek-e, mindkettőt magyarországra küldtem. Gyanítom, ha nem, akkor nem az NZ Post lesz a hunyó.
Persze nem elhanyagolható, hogy a trademe című webes zsibvásár micsoda fellendülést hozott a küldeményiparban, szinte a teljes lakosság ész nélkül trédmízik, adveszcserél és persze postán és futárral küldözgeti a cuccokat. Ettől nem csak a trademe kitalálója lett csilliomos, hanem a postaforgalomnak is jót tesz.
A posta egyébként kiváló internetes arculattal is rendelkezik, wan webshop, és külön törődnek a gyűjtőkkel, akik bélyeget vagy egyéb postai izéket szeretnek felhalmozni. A friss gyűjtenivalókról alapos infót kap a dolgozó, hogy tudja mit vesz. A kedvencem, amelynek a plakátját meg is vásároltam egy ABC-bélyegsor, From A to Z of New Zealand címmel. A betűk mindegyike egy helyi jellegzetességet képvisel, büszkén és némi egészséges humorral.
.
Kiwi ikonok II – buzzy bee
A kiwik büszke népség, ráadásul nem betegesen, hanem magától értetődően az, komoly dilemma, hogy hogyan is viszonyuljanak a brit koronához, mert az alattvalóság még rendben is volna, de a brit származásra már hisztisek lesznek, hiszen ők ugye nem britek, hanem újzélandiak… No a lényeg, hogy van mire büszkék legyenek, ilyen például az a játék, ami az elmúlt évtizedekben bázikus elemmé vált minden kiwi gyerekkorában, ez pedi a Buzzy Bee névre hallgató fajáték.
Ez nem más, mint az otthon is jól ismert, csattogós falepke zátonyverziója, madzagon lehet húzni és akkor berreg és pörgeti a szárnyát az antenna csápjai pedig rezegnek. Édibédi. Gyakorlatilag minden olyan tulajdonsággal fel van ruházva, amit a gyerekek és a nagyszülők érthetetlen módon imádnak, a szülők meg gyűlölnek, úgyismint rikító színek, idegrecegtető hang, valamit a széthagyott kerekes játékra lépés váratlan izgalma. Az egyetlen előnye, hogy még a leghülyébb gyerek sem képes lenyelni, vagy bármely testnyílásába gyömködni. Nyilván nekünk is van, nejem húgáék ezt ajándékozták a gyereknek, aki nagyon szereti is, a legváratlanabb pillanatokban hangzik fel a kkrkrkrkrkrkrrkkr a lakásban.
Magát a jószágot egy aucklandi tesvérpár, Hec and John Ramsey eszelte ki, amikor a fakanalak és fa kilincsek gyártásáról átnyergeltek a játékgyártásra a negyvenes években. Ekkor még a szárny is fából készült, mára ez műanyaggá változott, állítólag a balesetveszély csökkentése érdekében.
A háború utáni gyermekszületések emelkedő száma és az importkorlátozások, kedvezően befolyásolták Buzzy Bee eladási statisztikáit, a játék országszerte roppant népszerű lett. A késő hetvenes években egy komoly tűz pusztított a New Lynn-i üzemben, ezután a gyártási jogok sok kézen átmentek, mire a jelenlegi tulajhoz a Lion Rock Ventures Limited-hez kerültek.
Azóta a Buzzy Bee minden lokális gyermek készletében ott van, messze megelőzve a testvérpár által kieszelt többi figurát, Ricsi Nyulat, Osztriga Oszkárt, és Kukac Katie-t. A méhecske figurája mára brand lett, szinte mindent lehet kapni bázibís nyomattal, kulacstól kispárnáig, gumicsizmától uzsidobozig és természetesen létezik belőle mindenféle méretű plüss változat is. Feltűnik festményeken, szobrokon, bélyegen (nem olyanon!) és szerepelt már televíziós reklámban, magazinok borítóján, iskolák falára festve és fesztiválokon. Nekem van egy újzélandos ikonszettem, abban is szerepel természetesen, a páfránylevél és a pickup platóján utazó kutya mellett, használom is.
Annyira büszkék rá a kiwik, (nem lehet haragudni rájuk, ahogy nem lehet nemszereti a méhecskét se) hogy az idelátogató mindenféle híres-neves embereknek készített nemzeti ajándékcsomagnak is része, kapott már Anglia leendő királya, Vilmos herceg, a japán Aiko hercegnő és a spanyol királyi család is. Reneszánszát éli a kis kattogó rovar, a jogtulajdonos mindent meg is tesz a népszerűsítése érdekében, csináltak neki tévésorozatot meg színdarabot, de soksok reklámtárgyon és PR eseményen is részt vesz. Ahhoz képest, hogy az újzélandi méhecskepopuláció súlyos válságon ment kersztül, a kis farovar világuralomra tör. Nem lennék meglepve,ha idén vagy jövőre Buzzy Bee lenne az év embere a zátonyon.
Kiwi ikonok – sistema „klip-it”
Ugyan itt nincs komenizmus, mégis háromhatvan a kenyér, és a háromhatvanas kenyér mellé jár némi országos méretű ikon, amihez hazafias büszkeséggel ragaszkodni lehet. Mivel itt nincs szot üdülő meg alföldi papucs meg trapper farmer, másokat választott a nép, ilyen például a modern háztartás elengedhetetlen kelléke, a műanyag doboz. Már csak azért is elengedhetetlen kellék mert ilyenkor télvíz idején nem lehet elöl hagyni semmit, mert penészes lesz, nyáron meg megrohad. Jobb légmentesen zárni amit lehet.
No, persze nem holmi vacak kínait kell elképzelni, ami szelel meg ereszt meg a kézmelegben elolvad, stramm, viharálló kiwi felszerelésre gondoljunk. A konyhai tárolás eme formája nem ismeretlen a térkép közepén lakók számára sem, mindenkinek van „kurver” szemetese vagy hűtőládikója (amit itt úgy hívnak, hogy csilibin 🙂 a tupperverről nem is beszélve.
A zátonylakók viszont ragaszkodnak a sajáthoz ebben is, gyártanak maguknak plasztikdobozt, nem is akármilyet. A vormák és űrtartalmak végtelen változatosságában tobzódhatunk, ha nekiállunk felszerelni a lakást ilyesmivel, száraztésztatároló, húscsepegtető, kirándulásravaló, leveses doboz, cereáliáknak, gyümölcsleveknek? Csak tessék tessék, jut mindenkinek, pompás termék, tényleg.
Van pár trükk amit a sistema klip-it fedőnevű készlete tud, ilyen például, hogy a folyadékok tárolására szolgáló edényből nem folyik ki a lé. Tényleg. Ezt nem a triál gyártotta… Nem jön ki belőle a szag. Percben, ahogy gépelek, egy kis sistema dobozban egy cca. 10 dekányi kékmsajt szerintem már a cserépszavazásnál tart, de ha ott nem, az csak azért van, mert a filozófusaik összeverekedtek. Mégsincs kéksajtszag a hűtőben.
Az edények hőállóak, fagytárőek és mikrózhatóak meg elmoshatóak mosogatógépben, de mindezen bájos tulajdonságaikat is übereli, hogy rájuk van írva, hogy „NZ made”. A méretük is okosan van kitalálva, egymásra pakolhatóak meg két kicsi ráfér pont egy nagyobbra, szóval valaki nem átallott gondolkodni, mielőtt lement a gyártásra a rajzokkal. Mondjuk a gyártás meg elolvasta a rajzokat, mert a szokásos kissé nagyvonalúan viselkedő gyártással ellentétben ezek a műanyagok rohadt pontosak, tehát a szerszám is pontos és nem is használják tovább, mint kéne. És nincs sorja meg hibás darab.
Mi itthon ilyenben tartjuk a felvágott, sajt, megmaradt kaját holnapig, a legkisebbet a gyerek hátizsákban hordja arrowroot kekszekkel megtömve, de ilyenbe kerül a fél hagyma másnapig, szalonna, ilyenbe öntöttem a májaszsírt, szóval napi üzemben van teljes megelégedettségünkre. Ráadásul valahogy ezek az edények vonzzák egymást, mi havonta veszünk párat és mindig kevésnek bizonyul. remélem nem éri el a sok edény a felhalmozás során a kritikus tömeget és szökik vissza a gyárba.
Természtesen, mivel ez is csak műanyag doboz, nem tart a végtelenségig, gondolom ki van számolva, hogy mennyi lezárás-kinyitás ciklust kell kibírjon, egy idő után megkopik a fül és a doboztető illeszkedő része és meglazul a kapcsolat, a felek elhidegülnek egymástól, ilyenkor a doboz másodlagos felhasználásra kerül (garázs!) a ház úrnője pedig újat vásárol és újra mosolyba szaladnak a legörbül szájacskák, magasan lobog az All Blacks zászlaja és tömpe ujjacskák számolják a hátralevő napokat a következő piknikig, ahova majd ezekkel a dobozokkal települ ki a család.
Ps: a képeket szemrebbenés nélkül elloptam a gyártó oldaláról
Ps2: valójában nem minden kenyér 3,60 van 1.80-ért is de azt nem tudom miből lehet. 3,60-ért szárított paradicsom van a tésztájában és sajt ráolvasztva…
Kiwi ikonok – barbi
A barbecue (bbq, barbi) mindennapos dolog, annyira szerves része az életnek, hogy bármerre sétál az ember, a kertekbe bekukucskálva mindenhol talál egy ilyen-olyan állapotú barbi készséget, sokukat már eléggé lehasznált állapotban, de szemmel láthatóan napi használatban. Számtalan barbi figyelhető meg puckupok platóján hétvégén, amint kirándulni megy. A barbi szinte bármilyen lehet, a legegyszerűbb backyard modellektől – ahol egy szimpla vaslap, négy láb és egy égőfej a vaslap alatt már 100 dollártól – a komplex, 8 égőfejes, lecsukható tetejű, krómozott vagy rozsdamentes űrállomásokig, amelynek az aljában kis szekrény van, oldalt gázrózsa, nyársforgató, hőmérő és ki tudja még mi nem, egy használt kocsi áráért. A paletta speciális ága a hordozható barbi, ami a legváltozatosabb formákban jelenhet meg, a táska méretű (és kinézetű) cajgtól a kicsit nagyobb, többrészes alkalmatosságokig. (persze azért ez a hordozhatóság eléggé viszonylagos, mi is nem hordozhatót dobtunk be egy mikrobuszba és tettük ezzel hordozhatóvá.
Nem csak a hátsókertek bulija a barbizás, a kikötőben végigsétálva számtalan vizijármű tatján van egy barbigép, ha arra nincs hely, hogy fixen beépítsék, akkor a korlátra hebrebákolva, de barbi nélkül a hajókázás sem képzelhető el. A barbi természetesen nyáridőn van igazán elemében, de nem kell fanatikusnak lenni, hogy hűvösebb napokon is beüzemeljék, az alapból is erősen outdoor orientáltságú kiwik.
Másik jellegzetes az un. rendezvénybarbi, amikor bármiféle fesztiválnak, vásárnak szerves része a barbis sütögetés, vagy akár egy iskolai nyílt napon, amikor a szülők találkoznak a tanárokkal, vagy egy hosszú déli-szigeti buszos túrán, amikor az órákon át tartó buszozást szakítják meg egy gyors sütés erejéig. Kemping vagy motel sem nélkülözhet elkerített barbihelyet ahol a vendégek amguk barbizhatnak kedvükre.
Én nagyon szeretem a barbit, fantasztikus dolgokat lehet rajta összehozni, (pláne eg jól bejáratott darabon) isteni zöldségek, gombák, halak-rákok, príma szték vagy hamburger készíthető, miközben az ember a barátaival jól érzi magát vagy világot vált meg némi sörbor mellett.