Címke: music

Az akutális hónapforduló újabb zsákmányokkal gazdagította az állományt, hat albummal jutottunk előrébb. Rátettem a kezem David Krokauer újabb munkájára és alapos megfontolás után úgy döntöttem, hogy az élő koncertfelvételét passzolom, az nekem picit már túl performansz, szegény klarinéttal talán csak gondolát nem hajtanak, eléggé bizarr, nem babazsúr.

A hónap két (számomra) újdonsággal ismertetett meg, egyikük a Bill Evans Trio, a róla elnevezett triplet pompás, nyugodt, megfontolt és halálpontos jazzt csinál, amolyan hátradőlős, csukottszemmelhallgatós időtöltés, semmi performanszos deviancia, nincs bőgőn dobolás, dobon bőgőzés, csak cien porciento jazz. Rekommendálom nem jazzrajongóknak is, klasszikus darab.

Másik új versenyző, aki miatt már be is van tárazva a „save for later” ,a jövő havi készlet felét előre lekötöttem az albumaival, Ornette Coleman az elkövető és nagyon kellemes munkát végez, talán ez a kedvenc féle jazzem, messze Coltrane-nen innen de jóval a kommerszen túl. Ezt mindenkinek javallom, teljesen emészthető, semmi kilengés, könnyű és tiszta munka.

Art Blakey régi kedves előadó, a Split Skins se zsákbamacska, a megszokott hangulatot kapjuk, öröm mellette a blogozás. Dizzy y Machito bazi jó kaland, Dizzyt ugye nem kell bemutatni, ez az album pedig annyira szépen mutatja a nemrég lefutott(?) honi latinzene divat gyökereit, hogy földön keresgéli az ember az állát, amíg hallgatja. Nincs új a nap alatt, az Afro-Cuban Jazz Moods-nál találóbb címet nem is kaphatott volna az album. Véletlenül futottam bele, de nagyon nem bánom. Monk Friscoban is Monk, pár szám már megvolt másik albumokon is, de az árnyalatnyi különbségek miatt nem baj, ha többféle előadásmódban megvan a Blue Monk.

• Art Blakey : Split Skins
• Bill Evans Trio : Sunday At The Village Vanguard
• David Krakauer (feat. Socalled & Klezmer Madness) : Bubbemeises – Lies My Gramma Told Me
• Dizzy Gillespie y Machito : Afro-Cuban Jazz Moods
• Ornette Coleman : Tomorrow is the question
• Thelonius Monk : Alone in San Francisco

Vegyük észre, hogy az Emusic végre ad rendes artvörköt, amitől már szép is az itunes, és ide is rendes képek kerülnek, nem kell a neten vadászni és lopkodni. A webes felület is frissült, úgyhogy már nem kell a kicsit döcögősen működő downloaderrel szívni, hanem direktben is klasszul megy. Kipróbáltam szépen, hogy hogy lehet posztolni egy albumot a fészbúkba, aminek persze nem sok értelme van, de az összes ilyen tartalomajánlgató marhaság, a Diggtől a Technoratiig be van varrva a felületben szépen, igényesen.

 

Tegnap éjjel esedékessé vált az újabb muzsikabeszerzés, megérkezett a havi járandóságom a központi zeneellátóból. 50 számot nem könnyű beosztani havonta, ha az ember a jazz környékén mocorog, minden alkalommal újabb és újabb előadok és albumok kerülnek elő, amire fáj a fog… Ezt persze direkt csinálja az emusic, rendes webáruház módjára erősen ösztönöz, minden albumnál mutatja, hogy aki azt megvette, mi mást vásárolt még, szóval szélesedik a látókör és gyorsan leforog a havi adag. No, meg már 29 album várakozik a „saved for later” zsákban. Amúgy az emusic megújult felülettel fogadott, kicsit bővült a felhasználói lehetőségek száma, mindenféle webes megoldással lehet megosztani az albuminfókat.

Emellett van egy nagyon okos és olyanok számára, mint én – úgy értem jazzhoz nem értő, de jazz szerető emberke – nagyon hasznos, az úgynevezett Editor’s Pick. Általában amit a  ikon jelez, abban nem igazán csalódik az ember. Van egy másik nagy segítség, ami már több ízben juttatott remek hanganyaghoz, ez az „Emusic Dozen” válogatás, amely alapos elemzéssel megtámogatva ajánl 12 albumot. Erre az ikonra  is bátran kattintsunk, majdnem mindig kijön a 3 cseresznye.

Tegnap nem gatyáztam, félretéve a későbbi letöltésre eltárolt készletet, ráfordultam Fred Kaplan ajánlójára és nem is csalódtam. A hosszas elemzéseket félretéve, egy óra belehallgatgatással az alábbi beszerzést követtem el.

 

 Duke Ellington 

 The Carnegie Hall Concerts: December 1944 

 Ellington élő felvételei általában kiválóak, ez pláne nagyon a helyén van.

 

 

 

 Jaki Byard Quartet

 Szintén élő felvétel, az általam eddig nem ismert basszista remek választás volt, nem véletlenül került a listára. 

 

 

 

 Sonny Rollins

 G-Man

 Aki nem ismerné Sonny Rollinst, annak melegen ajánlom őt, elképesztő szaxofonista, ez az elbum pedig ugyan csak 4 számot tartalmaz, de ez is háromnegyed óra merülés.

 

 Thelonius Monk

 Thelonius in action

 Monk nem ismeretlen már, számos albuma csücsül az iTunesemben, ennek is ott a helye. 

 

 

 Art Blakey and the Jazz Messengers

 UGETSU

 Art Blakey már két ízben elcsábított, ez a harmadik album amit megvásároltam, és minden egyes másodperce megérte.

 

 

50 track, 5 és fél óra nettó jazz (és swing) állt a házhoz, most megyek főzök ebédet és közben szólni fog valamelyik új albumom.

 

.