Címke: nissan

Beküldve:

petrolheads

 

A kifejezés gondolom nem ismeretlen, itt azokat hívják így, akik mindenféle ültetett, neonozott-kékledezett vasakkal dúlják fel a nyugalmat, nem is igazi petrolhead, akinek nincs hajókémény méretű kipufogója. Igazság szerint én szoktam mosolyogni rajtuk, pont itt Aucklandban az aszfalton kell ilyen verdákat építeni és aztán ötvennel brummogni körbekörbe. 

Petrolhedékkel úgy kerültem kapcsolatba, hogy a nissan kinn van a trademe-n, kaptam is oda egy kérdést, hogyaszondja: „hae mate wuld b able 2 cum hv a look at it 2dae heres mi numba 021135**** fanx” ami nagyjából a „havercsávó ráfigyelhetek a vasra mámma? csörögjé’ kösz”-nek fordítható. Ezt még megfejtettem, de a válszomat követő sms-t már nem értettem, úgyhogy kimentem és életet leheltem a masinába. Sosem fogom megérteni, hogy ha valaki mindent rövidít sms-ben, akkor a „hi”-t miért írja hosszabban „hae”-nek. Biztos öreg vagyok, azt se állhatom, ha valaki azt írja, hogy „ittvok”.

Kiszedtem belőle minden szemetet meg a berohadt szőnyegeket, és vártam a legényeket, hogy gyöjjenek. Történetünk ezen a pontján az aukció 115 dolláron állt, úgyhogy nem is nagyon izgattam magam, jót dumáltam az átellenben lakó jómunkásemberrel, aki eredetileg brit, de sok év thaiföld után jött ide a thai nejével. Meg a kínai szembeszomszéddal, aki mongolnak néz ki, viszont kiwi. Bonyolult az élet.

Egyszer csak megjelent egy ültetett subaru, hatalmas felniken, férfias metállila színben, és kedves böhmöhböhmömh-ohéz közben odagurult. Ekkor derült ki, hogy a suhancok tényleg a 99 dolláros autót jöttek megnézni, és ami még rosszabb, hogy úgy beszélnek, ahogy írnak. 

Három maori huszonéves állta körbe a sokat látott nissant és hozzáértően hümmögtek meg nyimmogtak és borzasztó ravaszul maoriul beszéltek egymás között, hogy én ne értsem. Nagyon nem is akartam érteni, mégis mire számít az aki egy tízezer forintos autót megy el megnézni? Van kereke meg zöld, mit akarnak még? Aztán lefutottuk a kötelező köröket, nyitogatták a csomagtartót meg a motorháztetőt, és szakértelmesen hümmögtek én meg jól úgy csináltam, mint aki még sose nyitott ki ilyet és remekül szórakoztam.

El is vittem az egyik sms-bajnokot egy körre az utcában, szegény autó meg időnként leállt, meg hát minden baja volt, de ez nem zavarta a kölköket különösebben. Nem tudhatom mire kell nekik az a nagy darab vas, de a nívópálcát nem húzták ki (jobb is) se pedig a hűtővízbe nem néztek bele (jobb is) úgyhogy tovább nem izgatott a dolog, gondoltam majd mondanak valamit, addig meg élveztem ahogy szakértőznek. Nem tudom, hogy hogy hangzik maoriul a „gömcsukló”. Mindegy, úgyis cserélni kell.

Hosszas szinnyegés után (kétszer az isuzuról, egyszer meg az ő subarujukról bikáztuk be) a csodaszép napsütésben tettek egy szinte visszautasíthatatlan ajánlatot, miszerint azonnal adnak érte kettőszáz (200!) dollárokat. Mondtam, hogy az nem járja, kizárnak a trédmíből, ha már van bid és valaki nyer, a kocsi meg nincs meg, mert elvitte három snoop doggy dog wannabe. Erre mondta, hogy tegyek fel villámárat és előtte írjak sms-t és úgy. Mondtam jó, majd gondolkozom, úgyhogy mondtuk egymásnak, hogy csírszbró és elhúztak, sűrű BOV fújtatás mellett. Nagyon menő volt.

Amíg ballagtam be a házba, zizzent a zsebemben egy 300 dolláros ajánlat egy másik feladótól, itt kezdtem sejteni, hogy a vodafone kegyetlenül megbünteti a 3 karakternél hosszabb szavak használóit, sebaj a dollárt értettem. Gondoltam, nidemá, hogy szalad a szekér, mi rohad nekem az utcán, hogy verekszenek érte, össze akartam nézni az sms-t feladók számait, leültem a gép elé és ott már 350 dollárnál tartott a licit. Egyből éreztem, hogy a 2-300 dolláros ajánlatok csak ócska trükkök, letöröltem az sms-eket és nem is kellett sokáig várnom, egy jó üzleti érzékű alak már meg is tolta öt dollárral a tétet. Most itt tartunk, pénteken jár le az aukció. Pörög a biznic.

Beküldve:

Flottamenedzsment

 

A járműflottánk az itteni magyar átlaghoz képest meglehetősen szerény, és ha minden jól megy, akkor ez tovább szerényedik egy hét múlva. Azon olvasók, akik már fejjellefele korunkban is követték az eseményeket, azok tudják, hogy megérkezésünk után nem sokkal szert tettünk egy csudálatos nissan bluebirdre, szóra sem érdemes összegért.

Aztán ez szuperül működött vagy fél évig, amikor is az elbetegülés jeleit kezdte mutatni. Konkrétan megállt szegény, mint a szívverés, és hát, hálátlan kutyák vagyunk, tudom, c-vágányra is került. Csak álldogált az utcában, eső verte, nap szítta, mi pedig muslincagyűjtő vigyorral száguldoztunk a mazdával és már egy ideje a birkatipróval is.

Mivel lejárt szegény nissan műszakija, meg lassan a regisztráció is, eljött az ideje egy fontos döntés meghozásának. Gyors fejszámolás után kiderült, hogy egy buznyákot nem érdemes már rákölteni, pedig nem egyet kéne, hanemsőt. Ígyaztán egy napsütéses délután körbefényképeztem és feltettem a trademe-re, hogy vigye aki akarja. 99 dollárért raktam ki és már 115nél jár a licit! Nó rizörv.

Itt kezdődött a mai napi flottamenedzselős börleszkünk, többes számban, mert Csanádot is áthívtam, hogy mentsük meg a nissant, hozzuk elvihetős állapotba, hogy a jövő pénteken lejáró aukció nyertese mielőbb eltakaríthassa szegény autót az utcából. 

A projekt két fő célkitűzést tartalmazott, az egyik, hogy vegyük le a bal első kereket, hogy elvihessük a kútra felfújatni, mert ellapult szegény, a másik pedig, hogy valahogy kényszerítsük rá a motort, hogy a nem is olyan triviális logisztikai kihívással szembenézzen, mégpedig azzal, hogy az üzemanyag, a levegő és a szikra nagyjából egyszerre kerüljön a dugattyúk fölé. Csanád hozott bikakábelt, hogy be tudjuk indítani, de ez nagyon nem akaródzott a jószágnak, a saját akkujában pedig egy pikoerg se maradt. 

A kerék komoly kihívásnak bizonyult, a csavarok meglehetősen berozsdáltak, úgyhogy ugráltam a kerékkulcson, mint egy őzgida az erdőben, végül azért sikerült (sűrű kvanyázások közepette) lerugdosni őket annyira, hogy meglazuljanak. Na ekkor derült ki, hogy nem sok emelő van a nissanban. Legott elszaladtam a mazda emelőjéért, ami komplett és kék (nemhiába került a mazda háromszáz dollárral többe, mint a nissan), ellenben egy rozsdahalom az egész, tán sose volt használva. Gyönyörű, csak éppen tekerni nem tudtuk, ami gyakorlatilag kizárja az emelést. Jíhá. Elugrottunk wd40-ért, hogy majd az segít. Hát izé… (az emelőt amúgy is zsírozni kéne)

Csanád terranójában van emelő, nagyon pipec darab, csak éppen a terrano és a bluebird eltérő testalkatából kifolyólag, a terepjáró emelője nem fért a kocsi alá. Itt jött a képbe Márk pajtásunk, akinek kis piros kocsija van, abban pedig egy színaranyszínű emelőcsoda. Hívtuk, jött, emeltünk, a boldogság eluralkodott az utcán. (kösz Markó!) Ekkor már sűrűn röhögtünk a gyerekkorunkból felderengő lakótelepi életképeken, ahol a gépjárműtulajdonosok a hétvégéjüket a keleti blokk autócsodái alatt/mellett/ban/ben töltötték szorgos babrálással és észosztással. 

Egy szó, mint száz, megemeltük a kocsit, lerugdaltuk róla a kereket, azt bedobtuk az isuzuba, el a kútra, ott felfújtuk a kompreccorral, majd vissza, felszereltük meghúztuk a csavarokat, leeresztettük az emelőt, és már készen is álltunk, hogy életet leheljünk a járgányba.

Először is rákötöztük a bikakábellel az isuzut sorosan, de jó negyed óra villanyevészet után se volt képes átforgatni a motort, csak nyögött. Hagytuk még, és egy kis idő után be is indult, a kipufogóból távozó hogyismondjamról szó se essen. Amíg rá volt kötve az isuzu akkujára, addig nagyon szépen ketyegett, de ahogy levettük a bikakábelt, megállt a motor, mint a szög. Egy jó fél órát kellett nyegtetni, mire összeszedte magát annyira, hogy saját erejéből is képes volt annyi villanyt csinálni szegénke, hogy jusson a gyertyákhoz belőle.

Na itt kezdődött a móka, hiszen micsinál az egyszeri dolgozó, akinek van benzingje, ketyegő motorja és lejárt műszakija? Nekivág a nagyvilágnak, hiszen egyrészt le kell robbasztani a féktárcsákról a rágyógyult vastag rozsdát, másrészt, ha megyen az autó, akkor tőtti is az áramdobozt, csak kerülünk egyet és lesz csomó villany és már mehet is az újt tulajhoz, peckesen.

Átugrottunk takapunára, ahol az autó csendeskén berregett, majd anélkül, hogy bárki megérintette volna, leállt. Ufók, poltergeist, érzékelésen túli érzékelés, szellem a gépben, izé. Alapos oknyomozásunk és kérlelhetetlen erejű vaslogikánk eltéphetetlen lánca segítségével kieszeltük, hogy az volt a baj, hogy járni ugyan járt a motor, csak az akku nem vesz fel töltést és amikor a víz elérte azt a hőfokot, ahol bekapcsol a hűtőventillátor, akkor a járgány elektromos rendszere összeomlott. Igen, a két db hűtőventi villanyos motorral megyen, brávó. (persze múlt nyáron az volt a baj, hogy nem mentek a ventik, akkor vettem is bele biztosítékot, hogy menjenek, höhh)

Ekkor újabb autó került a képbe, Csanád bighornja, arról megint bebikáztuk a kocsit, ami meleg motorral sem indult újra magától sohatöbbé, úgyhogy más megoldást kerestünk. Egy öreg, de mégis jobban működő akkut tettünk bele a kis nissanba, ami már vett is fel töltést, szóval saját lábán hazajött a kocsi, és most arra vár, hogy a lusta gazdája kitakarítsa kicsit, hogy mégis egy tisztát bontson el majd az új tulaj. 

szereplők (feltűnésük sorrendjében)

 

  • szürke felhők
  • én
  • Csanád
  • nissan bluebird
  • a mazda emelője
  • terrano emelője
  • Márk
  • honda civic
  • honda emelője
  • isuzu wizard
  • isuzu bighorn
  • terrano régi akksija
Ahhoz képest, hogy az egészet összefoglalhatnám annyiban is, hogy „felfújtuk a kereket és bebikáztuk”… A sok rohangálásnak végül mégiscsak lett eredménye, ha más nem, hát ez a poszt. Meg persze a sok birka aki kérdés nélkül licitál egy százdolláros autóra. Kicsit sajnálom a járgányt, mert egyrészt a legjobb lámpája van az összes eddigi autóm közül, másrészt meg nagyon klassz motorja van és nagyon jó vezetni, a nissan bazi jó kocsikat csinált a kis japán embereknek már ’91-ben is. Törődés nélkül kibírt 230ezer km-t… Na meglátjuk mennyiért viszik el.
Ha már autók minden mennyiségben, akkor iderakom a szomszéd kocsiját. Imádja. Tiptop állapotban van és jó is a hangja. Tiszta nosztalgia:
.
Beküldve:

a sors egy Nissan-Mazda konverter

Tegnap este át kellett ugranunk Csanádékhoz, és onnan hazafelé megállt a kocsi. Nej vezetett, és már rángatott kicsit (nem a nej!), mintha akadozna a gyújtás, és mire leértünk a lejtőn, szegény autó elcsendesedett. Még begurultunk a fordulósávba, de ott volt a vége. Indításra csak röcögött, pedig villany volt benne.

Irdatlan mákunk, hogy Csanádék pont ide jöttek volna tankolni a hozzánk közel levő kútra, így egy sávval odébb álltak, megkértük őket, hogy ugyan húzzanak már haza. Mármint minket. Nyilván a piacos nissanban sok vontatókötél volt, és Csanád sem egy sárgaangyal, de hát sebaj, gondoltam magamban, beszaladok a kútra és veszek hirtelen. Végül is ez fogyasztói társadalom, mindent lehet kapni, sőt, nem lehet gond, ugyebár. Valami sárga hevedert simán eltéptünk, muszáj volt kötelet szerezni

A kúton egy kedves pundzsáb egyén mosolyogva közölte, hogy semmiféle kötelük sincs, ami persze szemenszedett hazugság volt, mert a tampon és a mosópor között volt 8méteres rolniban ruhaszárító kötél, de vontatós az nem. A benzinkút az autósokon kívül szinte mindnkire fel van készülve, de hát nem is igazi kiwi akinél nincs saját madzag meg bikakábel meg frnactudjami.

A másik kúton volt erősebb madzag, bár ez sem vontatókötél volt, de megvettem, vidám sárga színű, szinte biztos, hogy valamire még jó lesz, mert a papírjára rá van írva, hogy hajón is használható, UV álló kivitel. Ennek nagyon megörültem, mert éjszaka volt és zuhogott az eső, de mégis más, ha az embernek UV-biztos a madzagja. Na ez a zsineget 4be hajtva rákötöttük a két kocsira és így megtettük a 80 métert hazáig. Az autó meg se nyikkant. 

Mivel amúgy is tervben volt, hogy veszünk másikat, Lajoséknál pihent egy kiváló darab, hát rábólintottunk legott, hogy holnap délelőtt elszaladunk érte. Vagyis ma. Autó nélkül persze nem könnyű, úgyhogy elkértük Csanád birkabaszó bighornját és kiszaladtunk Glen Edenbe a mazdáért. Aminek, mint ott kiderült, a kulcsa a munkahelyén dolgozó Lajosnál van, ne kérdjük miért, így alakult.

Na én el Greenlane-be a kulcsért, lányokat ott hagytam Lajoséknál egy óra alatt meg is jártam, alig volt forgalom, ott nej+gyerek+babaülés be a mazdába, én a bighornba és hazacsattogtunk. Az egész kaland, jó ha volt 130 km, szóval sebaj 🙂 Viszont ennek eredényeképpen van egy működő autónk és egy nem működő amit majd megegzaminálok, ha már beadtuk a papírokat az immigrésünbe és csak várni kell. A működővel meg megyünk a dokihoz holnap reggel.

Van neki szép vidám szürke színe, van neki kéziváltója és mindene működni látszik, ami a nissanról már egy évtizede nem mondható el. Sőt, az is lehet, hogy egyszer még kifizetjük! A balkézzel váltás nagyon vicces, meg a kuplung. Hogy az minek?