A kifejezés gondolom nem ismeretlen, itt azokat hívják így, akik mindenféle ültetett, neonozott-kékledezett vasakkal dúlják fel a nyugalmat, nem is igazi petrolhead, akinek nincs hajókémény méretű kipufogója. Igazság szerint én szoktam mosolyogni rajtuk, pont itt Aucklandban az aszfalton kell ilyen verdákat építeni és aztán ötvennel brummogni körbekörbe.
Petrolhedékkel úgy kerültem kapcsolatba, hogy a nissan kinn van a trademe-n, kaptam is oda egy kérdést, hogyaszondja: „hae mate wuld b able 2 cum hv a look at it 2dae heres mi numba 021135**** fanx” ami nagyjából a „havercsávó ráfigyelhetek a vasra mámma? csörögjé’ kösz”-nek fordítható. Ezt még megfejtettem, de a válszomat követő sms-t már nem értettem, úgyhogy kimentem és életet leheltem a masinába. Sosem fogom megérteni, hogy ha valaki mindent rövidít sms-ben, akkor a „hi”-t miért írja hosszabban „hae”-nek. Biztos öreg vagyok, azt se állhatom, ha valaki azt írja, hogy „ittvok”.
Kiszedtem belőle minden szemetet meg a berohadt szőnyegeket, és vártam a legényeket, hogy gyöjjenek. Történetünk ezen a pontján az aukció 115 dolláron állt, úgyhogy nem is nagyon izgattam magam, jót dumáltam az átellenben lakó jómunkásemberrel, aki eredetileg brit, de sok év thaiföld után jött ide a thai nejével. Meg a kínai szembeszomszéddal, aki mongolnak néz ki, viszont kiwi. Bonyolult az élet.
Egyszer csak megjelent egy ültetett subaru, hatalmas felniken, férfias metállila színben, és kedves böhmöhböhmömh-ohéz közben odagurult. Ekkor derült ki, hogy a suhancok tényleg a 99 dolláros autót jöttek megnézni, és ami még rosszabb, hogy úgy beszélnek, ahogy írnak.
Három maori huszonéves állta körbe a sokat látott nissant és hozzáértően hümmögtek meg nyimmogtak és borzasztó ravaszul maoriul beszéltek egymás között, hogy én ne értsem. Nagyon nem is akartam érteni, mégis mire számít az aki egy tízezer forintos autót megy el megnézni? Van kereke meg zöld, mit akarnak még? Aztán lefutottuk a kötelező köröket, nyitogatták a csomagtartót meg a motorháztetőt, és szakértelmesen hümmögtek én meg jól úgy csináltam, mint aki még sose nyitott ki ilyet és remekül szórakoztam.
El is vittem az egyik sms-bajnokot egy körre az utcában, szegény autó meg időnként leállt, meg hát minden baja volt, de ez nem zavarta a kölköket különösebben. Nem tudhatom mire kell nekik az a nagy darab vas, de a nívópálcát nem húzták ki (jobb is) se pedig a hűtővízbe nem néztek bele (jobb is) úgyhogy tovább nem izgatott a dolog, gondoltam majd mondanak valamit, addig meg élveztem ahogy szakértőznek. Nem tudom, hogy hogy hangzik maoriul a „gömcsukló”. Mindegy, úgyis cserélni kell.
Hosszas szinnyegés után (kétszer az isuzuról, egyszer meg az ő subarujukról bikáztuk be) a csodaszép napsütésben tettek egy szinte visszautasíthatatlan ajánlatot, miszerint azonnal adnak érte kettőszáz (200!) dollárokat. Mondtam, hogy az nem járja, kizárnak a trédmíből, ha már van bid és valaki nyer, a kocsi meg nincs meg, mert elvitte három snoop doggy dog wannabe. Erre mondta, hogy tegyek fel villámárat és előtte írjak sms-t és úgy. Mondtam jó, majd gondolkozom, úgyhogy mondtuk egymásnak, hogy csírszbró és elhúztak, sűrű BOV fújtatás mellett. Nagyon menő volt.
Amíg ballagtam be a házba, zizzent a zsebemben egy 300 dolláros ajánlat egy másik feladótól, itt kezdtem sejteni, hogy a vodafone kegyetlenül megbünteti a 3 karakternél hosszabb szavak használóit, sebaj a dollárt értettem. Gondoltam, nidemá, hogy szalad a szekér, mi rohad nekem az utcán, hogy verekszenek érte, össze akartam nézni az sms-t feladók számait, leültem a gép elé és ott már 350 dollárnál tartott a licit. Egyből éreztem, hogy a 2-300 dolláros ajánlatok csak ócska trükkök, letöröltem az sms-eket és nem is kellett sokáig várnom, egy jó üzleti érzékű alak már meg is tolta öt dollárral a tétet. Most itt tartunk, pénteken jár le az aukció. Pörög a biznic.