Az izélandi posta története a régmúlt homályába vész. Valójában annyira nem igaz a hangzatos frázis, a fehér emberrel súlyosbított izéland nem is régi dolog. Ahogy az szigeteken szokás, az első küldeménykezelők azok a hajósok voltak, akik ide-oda csámborogtak az óhaza és a zátony között. Ebben a formában bálnászok, misszionáriusok, kereskedők vettek fel a hajóra küldeményeket és jó esetben haza is értek vele.
az 1830-as években az ausztráliai New South Wales főpostamestere néhány Bay of Island-i kereskedőt hatalmazott fel a küldemények továbbításával. Ne feledjük, hogy britekről van szó, akik a posta dolgot nagyon is komolyan vették, amióta csak létezik.
1840-ben megnyílt az első hivatalos újzélandi postahivatal Kororareka-ban, amikor Hobson kapitány, a frissen kinevezett kormányzó-hadnagy megérkezett Bay of Islandre, ő nevezte ki Williapm Clayton Hayes-t főpostamesterré. Hat hónapon belül kirúgták, hogy a lába sem érte a földet, ezelatt a hat hónap alatt ugyanis egész egyszerűen nem józanodott ki. Ezért még briteket sem rúgnak ki, viszont merevrészegen képtelen volt a küldeményekre is időt szakítani, így kettős elsőséget is szerzett a zátony történetében, ő lett az első postamester és az első közszolga akit megbüntettek. (a képen cpt. Hobson)
Postaszempontból mozgalmas időszak kezdődött, 1841-ben Újzéland független koronabirtok lett, (New South Walestől független, teccikérteni) ezt követően A brit kincstár, oda se bagózva Hobson kapitány szépséges postahivatalára, a sziget postaforgalmát a Brit Posta ellenőrzése alá vonta. Ez is eltartott vagy másfél évig (gondoljunk csak bele, hogy egy üzenetváltás mennyi időt vehetett igénybe akkoriban) és csupán 1850-ig tartott, amikor az ellenőrzés visszakerült a helyhatóság kezébe.
Az akkori izélandiak egyre fontosabbnak gondolták a postát, nem lévén más kommunikációs lehetőség, és egyre nagyobb igény mutatkozott a belföldi kézbesítésre is. Meglehetősen kevéssé volt akkoriban bátorságos postásnak lenni, részben a sziget földrajzi adottságai, részben a maori-fehérember és maori-maori háborúknak köszönhetően. A belföldi küldeményeket továbbra is a hajósok vitték magukkal és finoman szólva sem voltak túl hatékonyak. Időközben beindult egy havi postajárat Sydney-be, ahol átkerültek a rendszeres Londoni viszonylatra, úgyhogy végül is kiforrta magát az Újzéland-London rendszeres postaforgalom.
1856-ban született meg a helyi postatörvény, rá két évre a postahivatalokról szóló, amely az egyes területeken jogot biztosított a saját postahivatalok felállítására, bár a kormányzat továbbra is kézben tartotta a tengerentúli levelezést. Ugyanezen törvény csinált a postából önálló kormányzati szervezetet, élén az Országos Főpostamesterrel.
Az 1860-as évek végére lendült fel a postaforgalom, a levélküldemények mellett megjelent a csomagkézbesítés, és ami még fontosabb, megszületett a Postatakarék Bank és vele a pénzküldemények lehetősége. A Déli Szigeten felfedezett arany, és az egyre jelentékenyebb út-, és vasúthálózat, a szervezetté váló bevándorlás (bevándoroltatás) komoly svungot adott a posta fejlődésének, a kommunikáció egyre fontosabb lett. 1880-ra, több, mint 850 postahivatal állt a lakosság rendelkezésére, 1881-ben, amikor a kormányzat Villanyos Távíró hivatala egyesült a Postával, később ebből lett a modern Újzélandi Posta.
A villámgyors fejlődés következtében a posta élénk forgalommal és több, mint ezerhétszáz postahivatallal lépett be a huszadik századba. Mivel együtt volt a posta, a takarékbank és a telefon, a postából intézmény lett. Mivel a népek akartak telefont otthonra is, és volt képük légiposta után vágyakozni, a postának biztosítva volt a jövője.
A posta lett a társadalom közepe, a hagyományos postai szolgáltatások mellett szinte mindent a postán lehetett elintézni, képzeljünk el egy olyan okmányirodát, ahol postásszerkóban üldögélnek a kívánságteljesítő angyalkák. Nem csak feladta az ember a levelét, hanem a postán tudott bekerülni a születési, házassági és halálozási anyakönyvbe, meg tudta hosszabbítani a halászati engedélyét, autója licenszét, hozzájutott a nyugdíjához, feliratkozhatott szavazni, befizethette a tévédíját. A posta lett az ország pedellusa, még az időjárási adatokat is a postahivatalok jelentették a Meteorológiai Hivatalnak, sőt, a postamesternek jogában állt összeesketni az embereket. Tessék kapaszkodni, az ötvenes évekről beszélünk!
A hatvanas és hetvenes évek még komolyabb előrelépést hoztak, a küldemények mennyisége minden képzeletet felülmúlt, be is kellett szerezni a sziget első mechanikus levélválogató berendezését, ami magával hozta a postai címek egységesítésének igényét. Tömeges küldeményt csak úgy lehet leválogatni, ha nem úgy címez a kedves polgár, hogy „Wiliamséknak, Pictonban, a malom melletti házba”. A küldeménykezelés alfája és omegája az irányítószám is előkerült, de mindezek ellenére a posta kezdett nem jól működni.
A nyolcvanas években egyre komolyabb problémává nőtte ki magát a három különböző, de együtt üzemeltetett szolgáltatás (posta/bank/telefon), a szervezet már képtelen volt hatékonyan kiszolgálni az ügyfelek igényeit és komoly politikai és üzleti nyomás kezdett a postára nehezedni, ekkor a küldeményekel foglalkozó ágazat már évi húszmillió dolláros veszteséggel küszködött. 1985-ben Jonathan Hunt, az országos főpostamester elrendelt egy teljes szervezeti és irányítási felülvizsgálatot. A Mason-Morris jelentés egy évvel később rámutatott, hogy a három ágazatnak a jövőben három különböző, egymástól függetlenül működő állami cégként kell tovább működnie.
1987 április elsejével lett az intézményből 3 piaci szereplő, A Post Bank, a Telecom és a New Zealand Post. Az Állami Vállalatokról szóló 1986-os törvény sok egyéb mellett azt mondja, hogy a postának sikeres üzletként kell működnie, gazdaságosan, piaci versenykörnyezetben, legalább olyan hatékonysággal, mint a nem állami versenytársak, legyen a posta jó munkáltató és legyen neki társadalmi felelőssége. 1989-ben született egy magállapodás a posta és az állam között, amely rekació a postapiaci versenyhelyzet változásaira, ez gyakorlatilag arról szól, hogy a New Zealand Post minden körülmények között legyen általános postapiaci szolgáltató minden újzélandi számára.
1998 április elsején az új postatörvény 150 év után megszüntette az állami posta monopóliumát, a postai szolgáltatások piaca szabad és versenyszellemű lett. A dereguláció óta boldog-boldogtalan nyújthat postai (kézbesítési) szolgáltatást a neki tetsző áron és minőségben, feltéve, ha regisztrálja magát a gazdasági minisztéruimban, mint postai szolgáltató. Jelenleg több, mint 25 cég nyújt ilyen szolgáltatást, közülük csak egy a New Zealand Post.
A posta nem ült a babérjain, a szabadpiaci szerepléstől nem omlott össze, csak azért mert az állam a gazdája, 1989 őszén beindította a futárszszegmensben (CourierPost) a Track and Trace (küldeménykövetés) szolgáltatást, egy évre rá saját légitársaságot hozott létre (Airpost) az újzélandi Airworks céggel közösen, ’92-ben beüzemelték az első OCR feldolgozókat, ’94-ben a posta lett az „év cége”, ’95-ben eltörölték a vidéki felárat, a sima levél kézbesítési díját pedig csökkentették, ’96-ban az „ingyenlevél napján” július elsején 6.7 millió levelet kézbesítettek, ’97-ben minden postahivatal megszerezte az ISO9000 minősítést és megkezdődött a PostLink II, egy EFTPOS-sal integrált számítógépes rendszer telepítése, 2000-ben a posta megvásárolta az Ausztrál Couriers Please futárszolgálatot, 2001-ben 95,7%-os időbenkézebsítési-hatékonyságot ért el és Üzleti Etika díjat nyert, 2002-ban beindult a KiwiBank, 211 postafiókban vált elérhetővé banki szolgáltatás, 2004-re az ügyfelek száma elérte a 250000-t, 2006-ban bevezetik a négyszámjegyű irányítószámot és 80 millió dollárt költenek új küldeményfeldolgozó rendszer telepítésére és kibocsájtják újzéland első braille-írásos bélyegét, 2007-ben megépül az első, környezettudatos tervezésű és építésű postahivatal Waikatoban, a CourierPost bevezeti a FlyBuy pontokat a feladóknak, és a posta 70 millió dolláros nyereséggel zárja az évet.
Nekem egyszerű bevándorlónak már az is érdekes látvány, hogy egy posta működik, nem sok vidám hazai tapasztalatom van. Itt a posta nemcsak, hogy működik, hanem jól működik, gyors és nem drága, használja is a nép. Tud a posta még valamit, amihez hozzá se tudtunk szokni otthon, mégpedig azt, hogy elenyésző a sorbanállás. Gyorsan dolgoznak. Mi már intéztünk postán autóátírást, adószámigénylést, levél és csomagfeladást, minden simán és könnyen ment. Nincsenek külön ablakok, bármilyen igényeddel bármelyik postanénihez mehetsz. Arról nem is beszélve, hogy egy képeslap feladása magyarországra másfél dollár, egy A4-es buborékos borítékot elvisznek 10 nap alatt 12,60-ért. Küldtem egy dobozt is (van mindenféle klassz papírdobozuk) az is 300 gramm körül volt, a két kézbesítési opció pedig 24nap/11dollárért vagy 10 nap/12 dollárért, fura. Kérdés, hogy odaérnek-e, mindkettőt magyarországra küldtem. Gyanítom, ha nem, akkor nem az NZ Post lesz a hunyó.
Persze nem elhanyagolható, hogy a trademe című webes zsibvásár micsoda fellendülést hozott a küldeményiparban, szinte a teljes lakosság ész nélkül trédmízik, adveszcserél és persze postán és futárral küldözgeti a cuccokat. Ettől nem csak a trademe kitalálója lett csilliomos, hanem a postaforgalomnak is jót tesz.
A posta egyébként kiváló internetes arculattal is rendelkezik, wan webshop, és külön törődnek a gyűjtőkkel, akik bélyeget vagy egyéb postai izéket szeretnek felhalmozni. A friss gyűjtenivalókról alapos infót kap a dolgozó, hogy tudja mit vesz. A kedvencem, amelynek a plakátját meg is vásároltam egy ABC-bélyegsor, From A to Z of New Zealand címmel. A betűk mindegyike egy helyi jellegzetességet képvisel, büszkén és némi egészséges humorral.
.
