Mivel a bölcsi projekt kicsit elnyomta a gasztro vonalat, most erősítünk. Whatever Zsuzsiék jól meghívatták magukat azzal a dumával, hogy úgyis sütök pizzát (ezt tőlük tudtam meg 🙂 ) és akkor ők meg jönnek és megeszik. Ez nyilván gyenge szöveg, gyanítottam már akkor is, hogy a töltött húsos posztom csalogatta őket le a dombról. Halványan utalt Zsuzsi arra, hogy csinál quiche-t, de hát ez nem tűnt túl konkrétnak, sebaj.
Elküldött a boltba békönért meg tejszínért ezt megoldottam, mint egy felnőtt, (egyben jelzem, hogy az elújzélandiasodás áttört egy lélektani határt és mackóban mentem a bótba) majd hazajöttem meggyúrni a tésztát. Odáig jutottam, hogy az élesztős vizet betettem a sütőbe langyulni, amikor megjöttek, ördögi készségekkel felszerelkezve. Előre bocsájtom, hogy minden meg van bocsájtva, részben, mert tényleg csinált quiche-t, de sőtpláne azért, mert hozott igazi kakukkfüvet, amelyet frissen szasztott, ahogy a népdal is mondja.
Nem vagyok egy gájricsi, úgyhogy nem fogom összekuszálni a szálakat, cinikusan leírom, hogy én csináltam pizzákat, Zsuzsi meg kist. (soha többet nem írom le a kú betűs szót) Nézzük elébb a pizzát, arról nincs kép, csak mondom, hogy mindig két pizza készül, az egyiken bacon volt, a másikon, mivel minden más feltétnekvaló elfogyott (a szalámi még nincs kész), a töltötthúsból vágtam vékony szeleteket és az került a tésztára a sajt alá. A pizzákról többet nem is mondanék, természetesen tökéletesek lettek, illetve a húsos még jobb is. Pláne, hogy András megcsinálta a sütőnk ajtaját, ami szerinte nem úgy állt, ahogy a nemzetközi versenyszabályok előírják, hatalmas szerencsém, hogy a lifegő sütőajtóra nem ugrik a doppingvadász csapat.
Ámde! Az a kis, az nagyon jó kaja, Zsuzsi utólag elküldte a receptet, és tényleg aszerint is járt el. Szóval fog az ember kis kissütő formákat, amiket a neten rendelt, mert jódolgába’ azt se tudja mit csináljon, ezekbe szépen belefekteti a kinyújtott linzertésztát (nem édeset) beleszór hagymát meg bacont meg petrezselymet. A tésztakészítésnek két módja van, az első, hogy az ember vajjal elmorzsolja a lisztet (1:2-höz arányban), majd ha már olyan, mint a zsemlemorzsa akkor vízzel gyúrja és kinyújtja. A második módszer, hogy vesz készen fagyasztott tésztát, amit már csak nyújtani kell. (na vajon ma melyik nyert?)
Aztán felver két-három tojást tejszínnel és tejjel, só+bors, majd ezeket a töltelékre önti úgy, hogy kb a forma háromnegyedéig érjen a lötty. Erre mehet a sajt. Ha mindez megvan, akkor 190 (se több, se kevesebb!) fokos sütőbe teszi és negyven percig sopánkodik a sütő előtt, hogy nem zár a forma, kifolyt a tojás, túlságosan feljött a nemtommi, nem lesz ropogós a tészta és különben is nem lesz az egész olyan, mint a képen.
A sopánkodás nyilvánnem része a receptnek, de nem érdemes kihagyni, roppant szórakoztató annak, aki figyeli a mestert munka közben, tudva azt, hogy úgyis jó lesz és meg lehet majd enni végre. Nem a szakácsot! Ha végre elkészült minden és már csak arra kell várni, hogy kihűljön, akkor már gyomornedv-fakasztó illatok járják be a házat, mint a szellem Európát. Gasztrokultúrhistorikus (vigyázat új szó!) beállítottságúak kedvéért elmesélem, hogy a kisben bármi lehet a töltelék, de ebben, amit Zsuzsi készített bacon volt, úgyhogy ezt hivatalosan úgy hívják, hogy kis Lorraine. Akkor van kész, ha a tészta ropogós, a teteje meg aranybarnára sült.
Ez kell bele:
150 g bacon felkockázva, 1 kis fej hagyma vagy shallotmogyoróhagyma 1 kis csokor petrezselyem felapritva,100 g reszelt sajt,3 tojás,50 ml tejszin,20 ml tej
Bazi jó lesz a végeredmény, a tojásos izé teljesen fix állagot vesz fel, benne a baconnal és hagymával, ha nem ropogós a tészta, akkor viszont kövessünk el csoportos öngyilkosságot, mind egyes szekták. (ezt csak azért írom, hogy Zsuzsit piszkáljam, mert mindhármunknak nagyon ízlett, csak ő fanyalgott) Amúgy az egész balhéhoz semmi közöm, az utolsó morzsáig Zsuzsi csinált mindent tulajdonképpen fogalmam csincs, hogy miért én posztolok róla, miért nem ő 🙂
.