Tegnap, amikor a havi húsadagunkat zsákmányoltam, feltűnt, hogy szép darab sertések vannak lemészárlás utáni állapotban, legott felrémlett előttem a töltött dagadó, amit otthon is szívesen csináltam, hát még milyen szívesen ettem.
Mivel füstölt kolbász van a háznál, hehe, nem volt vitás, hogy egy kolbit be kell áldozni, így is tettem. A letisztított husit (pork rump, legyen az bármi) felszúrtam, mindkettő darab kapott egy-egy, 20 centiméter pengehosszúságú kolbászdarabot. Ezután a recirkuláció és a környezettudatosság jegyében, fogtam azt a fűszeres, hagymás, fokhagymás, vuszterszószos olajat, amiben a tegnap kisütött szték páclódott, és belentöttem a tepszi aljába. Két paradicsomot is durvára szelve mellé szórtam, hogy ne unatkozzanak.
A megdugott húsokat sóztam, borsoztam, kaptak a hátukra egy kis majorannát meg koriendert, és a kiszáradás (ami, mint tudjuk, az egyik legkomolyabb veszélyforrás a mindennapokban) ellen betakargattam őket szalonnával. Az a munkahipotézis, mely szerint a kolbász zsírja belülről, a szalonnából kisülő zsír meg kivülről fogja átitatni a malacot, maradéktalanul helytállónak bizonyult.
Az áldozatokat vagy másfél órát hőkezeltem alufóliával lefedve, majd kaptak kisebb lángon még jó negyven percet, immáron szabadon kitéve a sütőmegpróbáltatásainak. Mielőtt végleg elkészült volna a sütemény, bedobtam egy kis rizst a rizsfőzőbe, és felszabadítottam egy jó adag, eleddig fémkoporsóba zártva senyvedő céklát is. Kszm, kszm, virágokat az öltözőmbe.
Időközben olyan zuhé lett, hogy az esőcsatorna nem tudta elvezetni a vizet, körben vízesés volt a tető szélén. Nyilván mire a kameráért szaladtam, már enyhült, de ha lesz még, akkor készítek kisvideót róla.
.